Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 17, 20:59-kor a(z) Hírek témába.

  • Shemar Moore visszatér a Criminal Minds 12. évad fináléjába, mint vendégszereplő. – Aki nem lenne képben, annak megemlíteném, hogy 251 epizódjában szerepelt a sorozatnak, ahol Derek Morgan karakterét formálta meg. Utoljára a 11×18-ban volt jelen.
  • Április 23-án kezd bele az Animal Planet a River Monsters 9. és egyben utolsó évadjába.
  • A Syfy berendelte a The Expanse 3. évadját, ami az utolsó lesz. A második évad 8 résszel maga mögött 582 ezret hozott eddig a teljes lakosság körében, valamint 0.19-es demót a 18-49 éveseknél. Ez 17%-os visszaesés az előző etap átlagához viszonyítva.
  • Az FX ismét (mivel már tavaly is megtette, csak elhalt a lendület valamiért) zöld utat adott a Trust című ötletnek. 2017. júniusában kezdődhet meg a forgatása, míg 2018. januárjában kerülhet képernyőre. A limitált sorozatnak beállított antológia 10 részes lesz, részben Londonban és Rómában veszik majd fel. Danny Boyle lesz a felelős a rendezésért, de a készítőszékben helyet foglal Simon Beaufoy és Christian Colson. A casting még folyamatban. A történet középpontjában: John Getty III. 1973-ban járunk, amikor elrabolják Getty-t 16 éves korában, egy „birodalom” örökösjelöltjét. A család magasnak véli a váltságdíjat, így alkudozásba kezd, de nyilván ez nonszensz…
  • A VH1 berendelte az America’s Next Top Model 24. évadját. A műsorvezető Tyra Banks lesz ismét – hiszen a 23. etapnál ezt a hatáskört Rita Ora töltötte be. A forgatás nyáron fog zajlani, a zsűritagokról egyelőre nincs infó.
  • Megvan a Saturday Night Live 42. évadjának utolsó 4 részének a műsorvezető. Íme a lista: Jimmy Fallon (április 15), Chris Pine (május 6), Melissa McCarthy (május 13) és Dwayne Johnson (május 20).
  • Timothy Hurron csatlakozott főszereplőnek a Tom Clancy’s Jack Ryan c. Amazon ötletbe, ahol már jelen van Abbie Cornish, John Hoognakker, Mena Massoud és Peter Fonda.
  • Nia Long aláírt a The Goldbergs spinoff ötletébe.
  • Március 26-án kerül képernyőre az ID-n a Disappeared 100. epizódja. Tetejében mindez évadnyitó is lesz, szám szerint a 8., ahol Lynn Messer történetét dolgozzák fel 2014-ből.
  • Furcsa hír következik. A nevet változtatott SpikeTV, amit immáron Paramount Network-ként kell Amerikában számon tartanunk két projektet is berendelt. Az egyik a Heathers, ami eredetileg a TVLand-ra érkezett volna, azonban jelenlegi állásként új otthonra lelt. 2018 januárjában érkezhet Jason Micaleff készítésével újragondolt ’88-as azonos című film feldolgozása, középpontjában: Veronica Sawyer, mint a filmben. A másik az American Woman lesz, amit a Real Housewives of Beverly Hills sztárja, Kyle Richards inspirált. A ’70-es években játszódó dramady egy negyvenes nőről szól, akinek házassága befuccsol. Szintén TVLand-es ötlet, szintén jövő januárban érkezhet.
  • David Giuntoli aláírt a CBS-re készülő Mission Control című pilotötletbe.
  • A Food Network megtoldotta plusz részekkel a Texas Cake House című sorozatát. Nem árulták el a közleményben, hogy pontosan mennyivel, viszont azt lehet tudni, hogy a folytatás legkorábban nyáron érkezhet.
  • Július 23-án folytatódik a Ballers a 3. évaddal a Showtime műsorán.
  • Missy Peregrym is jelen lesz a Van Helsing 2. évadjában.
  • Megvan a National Geographic Channel következő sorozatának, a Genius-nak a premierdátuma, ami április 25-re esik. Várhatóan idehaza is ekkor érkezik, mivel a napokban találkoztam a magyar adón is a reklámjával. 10 részes lesz. Ez lesz a csatorna első szkriptelt projektje.
  • Április 21-én debütál 90 perces résszel a Burn Motherfucker, Burn! a Showtime kínálatában.

free web stats