Dirty Sexy Money – 1.06 – The Game

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 24, 18:11-kor a(z) Dirty Sexy Money témába.


Premier: 2007/10/31
Írta: Yahlin Chang, Craig Wright
Rendezte: David Petrarca

Tripp-ék hivatalosak a „jobb Manhattanért” nevezetű konferenciára, ami valójában egy nagytételű pókerjátszma, 20 milliós belépővel. Ott lesz Simon Elder, aki Nick segítségét kéri a Darling-pláza elnyerésében. Brain kezd megbarátkozni helyzetével és már fiát is felvállalja. Jeremy kétkezű munkát vállal, mint egy szálloda parkolósa. Karen-ék előre hozza házasságot, azonban ehhez előző férjétől el kell válnia, amiről azt hittem, hogy már megtörtént…

Megjegyzés: Kispiszok leszek és tess-től elcsaklizom a sorozatát. Megtetszett! Nincs mese, a 2007/08-as idény legerősebb újonca. Nálam minden bizonnyal. Az érdeklődésem totálisan a tetőfokon, hiába maradt ki két nap az előző epizódok óta, semmit sem változott a felállás. Ugyan úgy mozgalmas, ugyan úgy tudnak meglepetéseket okozni. Most sem történet ez másképpen. Legjobban a változatosság tetszik benne. Nem ülnek rá egy bizonyos dologra. Túllépnek rajta vagy éppen felpörgetik valami olyannal, amire nem számítanánk.

Évente megrendezésre kerül egy nagyszabású, nagytételű póker összejövetel, amit csak Jobb Manhattanért néven futtatnak, mint konferencia. Tripp az elmúlt években sok mindenüket hagyta ott. Most nem szeretné ezt, sőt felesége figyelmezteti Nick-et a közelgő veszélyekre. Simon Elder sem maradhat ki mindebből. – Ekkor mondtam azt, hogy már jól indul az egész. Nem mindenki juthat be, ami tovább emeli a tétet. Nick sakkot kap. Nem tudja, mit tegyen. Várható volt Elder lépése. Olyan lapot mutat fel, amit jogosan tekinthetünk royalflösnek. Őt sem kell félteni. Cselesen oldja meg a helyzetet, de meglepetések ezt követően sem maradnak el.

Egy kívülállónak is kitisztuljon a kép, Nicket arra kéri meg Simon, hogy vegye rá Tripp-et a Darling-pláza bedobására. Cserébe odaadja a meghamisított rendőrségi jelentés eredeti példányát. Nick és Tripp szövetkezik, de mindezt Elder tudta nélkül teszik.

Patrick körül is zajlik az élet. Titkos szeretője nem bírja tovább a titkolózást. Olyanra kényszeríti, amit nem szabadna: Nyilvános utcán való csókolózásra, melyet természetesen megörökítenek. Vártunk már. Azt hittem, kezd beindulni a kampány, közben csak apja fogadott fel egy nyomozót, aki állandóan a nyomukban volt. Megpróbálja némi „költöző pénzzel” elküldeni a transzvesztitát, azonban nem sikerül neki. Az a csalódottság, ami ráült az arcára utánozhatatlan. Ezért szeretem ezt a sorozatot.

Hiszitek vagy sem, de Brain-szála tetszik a legjobb. Juliet kezdi megrontani fiát, ami nem tetszik neki. Tényleg igaz, amit vacsoránál mondott az előző részben, miszerint a család kívülállója lenne. Kérdem én, akkor Juliet és Jeremy ki? Utóbbi beváltja szavát. Rámozdul a munkára. Istenem, nagyon eltalálták az írók ezt az állást. Nem gondoltam volna rá soha, de legalább nem az egyik legpuccosabb helyre, hanem csak közelébe vitték. Pontosabban, az alaksori pakolójába, de legalább rádöbbent, mennyit jelent a Darling utónév a csajfelszedésnél.

Oda vagyok érte. A jövő héten mindenképpen eljutunk a fináléjáig, de miért van olyan érzésem, hogy nem lesz meg Nick apjának gyilkosa? Ha már kérdéseknél járunk: Miért járt Patrick Simon-nál? Milyen terveik vannak? Talán apja ellen irányulnak? És Tripp az elpocsékolt 40 év miatt ment bele a ház licitre tételébe? – sok, sok kérdés. Válaszokat szeretnék kapni.

This entry has a rating of 4

free web stats