Television Critics Association Awards 2018 – A jelöltek
Beküldte: Kanyecc 2018 June 20, 8:16-kor a(z) díjátadók témába.
Jobban szeretem azokat a díjátadókat, amik idényt értékelnek, nem pedig évet. Ilyen a TCA Awards, ami megvárja a nyarat, azaz, hogy befejeződjön az őszi-tavaszi időszak és leköszönjenek az ittfutottak. Az észak-amerikai tévés kritikusok 2018-ban se hagyják szó nélkül a felhozatalt. Júniusban jelentik be, hogy az egyes kategóriákban szerintük kik/mik voltak a kiemelkedők, majd a következő hónap döntenek, amit végül a TCA Press Tour nyári szegmensében hoznak nyilvánosságra. Nem akarok hülyeséget írni, de több mint 200 tagból áll a társaság, szóval lehet adni szavukra, illetve a minőség érzetre. Nah jó, utóbbival lehet vitatkozni, inkább úgy fogalmazok, hogy a szimpátia faktor alacsonyabb egy Teen Choice Awards-höz képest.
Két kategóriát emelnék ki a sok közül kezdésnek. Az egyik „Az év újonca”, ami azért egy jó részleg, mert az ott feltűnő sorozatokat mindenképp érdemes bepróbálni, ha már esélyt kaptak a díjra. Nehéz megjósolni, melyik le a befutó, hiszen ha a szívemre hallgatok, akkor Mindhunter győzelmet hozok ki, ha az eszemre, akkor The Marvelous Mrs. Maisel-t. Meglátjuk, melyik győzedelmeskedik. A másik „Az év sorozata”, amit tavaly a The Handmaid’s Tale nyert meg. A kérdés, hogy lesz-e ereje duplázni, vagy inkább az örökidőre búcsúzó The Americans hozzák ki befutottnak.
Országos tévék közül megint csak az NBC-nek sikerült érdemit letenni az asztalra, ugyanis a The Good Place-szel három jelölést is szerzett; míg a The CW a Crazy Ex-Girlfriend-del egyet – viszont a díjra esélytelen szerencsétlen. 2017/18-ban a legtermékenyebb jelölt egy újonc lett, a Killing Eve a BBC America jóvoltából, ami külön meglepetés. A második helyet a The Americans húzta be, amiből sorozatfinálé évadot láthattunk, a harmadik pedig az Atlanta lett. Kérdés, melyiknek sikerül a legtöbbet ebből díjra váltania?
Az FX lett a csatornák közül a legtermékenyebb jelölésgyűjtő, majd a Netflix és az NBC található a dobogó alsó két fokán. A Hulu és az Amazon csak középmezőnyös idén.
A színészek dráma kategóriájára hívnám fel még majd a figyelmet, ahol a Killing Eve és a The Americans házon belüli versenyt is fog tartani, ugyanis 2-2 jelölttel próbálja a csatornájának megszerezni a hangzatos elismerést. Ettől függetlenül koppanhatnak, de van egy sandagyanúm, hogy az nem ez az esztendő lesz számunkra.
Azt el is felejtettem írni, hogy 34. alkalommal kerül megrendezésre az esemény, melynek házigazdája Robin Thede lesz. A kiosztóra augusztus 4-én lesz. Várhatóan, másnap már hozzuk is a befutottak listáját. Addig mutatnám a jelöltekét.
Íme a 2017/18-as kritikusok általi lista:
Az év újonca:
Barry – HBO
Counterpart – Starz
GLOW – Netflix
Killing Eve – BBC America
The Marvelous Mrs. Maisel – Amazon
Mindhunter – Netflix
Az év sorozata:
The Americans – FX
Atlanta – FX
The Good Place – NBC
The Handmaid’s Tale – Hulu (2017-es nyertes)
Killing Eve – BBC America
This Is Us – NBC
(A tovább mögött folytatódik a lista a megszokott módon! Klikkeljen, aki nyitott az ilyenekre.)
Legjobb dráma:
The Americans – FX
The Crown – Netflix
The Good Fight – CBS All Access
The Handmaid’s Tale – Hulu (2017-es nyertes)
Killing Eve – BBC America
This Is Us – NBC
Legjobb komédia:
Atlanta – FX (2017-es nyertes)
Barry – HBO
GLOW – Netflix
The Good Place – NBC
The Marvelous Mrs. Maisel – Amazon
One Day at a Time – Netflix
Legjobb dráma főszerep:
Jodie Comer (Killing Eve) – BBC America
Darren Criss (The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story) – FX
Elisabeth Moss (The Handmaid’s Tale) – Hulu
Sandra Oh (Killing Eve) – BBC America
Matthew Rhys (The Americans) – FX
Keri Russell (The Americans) – FX
Legjobb komédia főszerep:
Pamela Adlon (Better Things) – FX
Rachel Bloom (Crazy Ex-Girlfriend) – The CW
Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel) – Amazon
Ted Danson (The Good Place) – NBC
Donald Glover (Atlanta) – FX (2017-es nyertes)
Bill Hader (Barry) – HBO
Legjobb hírműsor/információ közlő sorozat:
Anthony Bourdain: Parts Unknown – CNN
60 Minutes – CBS
Blue Planet 2 – BBC America
The Rachel Maddow Show – MSNBC
The Vietnam War – PBS
Wild Wild Country – Netflix
Legjobb reality:
The Great British Baking Show – PBS
Nailed It! – Netflix
Project Runway – Lifetime
Queer Eye – Netflix
RuPaul’s Drag Race – VH1
Legjobb fiataloknak szóló sorozat:
Daniel Tiger’s Neighborhood – PBS Kids
Elena of Avalor – Disney Channel
Muppet Babies – Disney Junior
Odd Squad – PBS Kids
Sesame Street – HBO
Sofia the First – Disney Junior
Legjobb szkeccs show/variety:
Full Frontal with Samantha Bee – TBS
Jimmy Kimmel Live – ABC
Last Week Tonight with John Oliver – HBO
Late Night with Seth Meyers – NBC
The Late Show with Stephen Colbert – CBS
Saturday Night Live – NBC
Legjobb tévéfilm/minisorozat/antológia:
Alias Grace – Netflix
The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story – FX
Howards End – Starz
Patrick Melrose – Showtime
The Tale – HBO
Twin Peaks: The Return – Showtime
Összesítő listák:
Csatornák jelölései:
FX – 10
Netflix – 9
NBC – 7
BBC America – 6
HBO – 6
PBS/PBS Kids – 4
Hulu – 3
Amazon – 3
CBS/CBS All Access – 3
Starz – 2
Showtime – 2
Disney Channel/Disney Junior – 3
VH1 – 1
Lifetime – 1
MSNBC – 1
CNN – 1
The CW – 1
TBS – 1
Sorozat jelölések:
Killing Eve (BBC America) – 5
The Americans (FX) – 4
Atlanta (FX) – 3
The Good Place (NBC) – 3
The Handmaid’s Tale (Hulu) – 3
Barry (HBO) – 3
The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon) – 3
This Is Us (NBC) – 2
GLOW (Netflix) – 2
The Assassination Of Gianni Versace: American Crime Story (FX) – 2