2018/19-es őszi műsorrend: szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2018 August 20, 11:47-kor a(z) 2018/19 sorozatai témába.

Körkép: Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Júniusban belekezdtem egy cikksorozatba, ami félbemaradt, azonban most leporolnám a folytatást – hiszen a váz már régen meg lett írva, csak a körítés hiányzik mindegyikhez. Az őszi műsorrendről van szó, melynél a hétfőt és a keddet (lásd fentebb a linkekre kattintva) már kiveséztük. Akadtak csatornák, amik jobban belenyúltak a műsorukba, akadtak olyanok, amik inkább a biztos bevált módszereikre hagyatkoztak. A következő napokban megnézzük a hét többi napját, illetve, hogy melyik döntés tűnik a legjobbnak a májusban születettek közül.

_video.mp4_000006373

Folytatnám a sort a szerdával, amiről azt kell tudni, hogy az ABC 10 évvel ezelőtt ide alapozott meg egy olyan komédiablokkot, ami a mai napig él és termeli a nézettséget. Igaz, már régen nem fénykorát éli, azonban a 18-49 évesek körében még így is képes jó mutatókat az asztalra rakni. A CBS-nél másabb a helyzet, hiszen ők vegyes felhozatallal, általában Survivor alapozással próbálják megteremteni a nézőszámot. A Fox úgy véli, hogy a hétközepének a zenéről kell szólni, míg a The CW úgy, hogy a szuperhőseinek adhat egy napnyi pihenőt. Az NBC pedig most mindent a feje tetejére állít, mert az egyik sorozatfranchise-a megköveteli.

Ha 20 órás blokk, akkor mindenképpen The Goldbergs felvezetés az ABC jóvoltából. Tavaly se volt másképp, idén sem lesz, hiszen retrozásra nyitott az amerikai társadalom. Mögé a Speechless helyett az American Housewife kerül, ami egy évvel ezelőtt a 21:30-as blokkban, a Modern Family mögött próbált érvényesülni. Meglátjuk, hogy lesz-e értelme a cserének. A CBS és a Fox nem nyúlt a tutijához, azaz előbbinél a Survivor-t, utóbbinál az Empire­-t várjuk. Hasonló cipőben a The CW is, hiszen a Riverdale-t nem akarja vegyíteni szuperhősös koncepcióval, illetve jó felvezetőnek tartja, hogy mögé pakoljon akár egy újoncot. Az NBC a The Blacklist helyére hozza a Chicago Medet, hogy a Chicago-napját megalapozza vele.

21 órába lépve észlelhetjük, hogy a Fox a legbiztonságtörekvőbb csatorna, hiszen a Star kapjuk ugyanúgy a timeslotban, mint 2017/18 őszén. Ergo, nem változtatott semmit a napon. Úgy hagyta, ahogy volt. Az ABC folytatja a komédiák sorát. Konstans tagként kapjuk a Modern Family-t, ami mögé egy újoncot, a Single Parents-et rakják – ugye az American Housewife helyére. A Law & Order: SVU is távozott az NBC szerdájáról, helyére pedig jött a Chicago Fire, a család legidősebb tagja. A CBS se vitte túlzásba a gondolkodást, a SEAL Team maradt a seggén. A Dynasty kihullásával a The CW ismét elsőévadossal próbálkozik, most az All American-nel, hátha…

A főműsoridő utolsó órájába lépve már összeállhat a kép, hogy a CBS és a Fox kezet fogott, mert másolták az előző őszt. Ergo, kapjuk a Criminal Minds-ot 22 órás kezdéssel. Az NBC is itt tartja a Chicago P.D.-t, mert tudja, hogy a kriminológusokat verik vele. Az ABC ezzel szemben feltölti az eltávozott Designated Survivor helyét egy újonccal, az A Million Little Things-szel.

Összességében azt látom, hogy az NBC a legokosabb műsorszerkesztője a napnak, hiszen egy franchise-t szerepeltet. Egész estére le tudja a rajongókat kötni. Tetejében nyitott a móka a crossoverezésre. A CBS és a Fox a nyugalom mellett voksolt, talán pontosan azért maradt minden úgy, mint 2017/18 őszén. A többieknél sincs sok változás, hiszen a The CW és az ABC kiesőt pótolt – leszámítva utóbbinál egy timeslot blokkot.

Mutatnám a szerdai leosztást:

20:00-tól:
The Goldbergs (ABC) – 6. évad
Survivor (CBS) – 37. évad
Chicago Med (NBC) – 4. évad
Empire (Fox) – 5. évad
Riverdale (The CW) – 3. évad

20:30-tól:
American Housewife (ABC) – 3. évad

21:00-tól:
Modern Family (ABC) – 10. évad
Seal Team (CBS) – 2. évad
Chicago Fire (NBC) – 7. évad
Star (Fox) – 2. évad
ALL AMERICAN (The CW)

21:30-tól:
SINGLE PARENTS (ABC)

22:00-tól:
A MILLION LITTLE THINGS (ABC)
Criminal Minds (CBS) – 14. évad
Chicago PD (NBC) – 6. évad

Nézettségi mutatók a 2017/18-as idényből:

The Goldbergs (ABC – S5) – 5.587M; 18-49-ben: 1.45
Survivor (CBS – S35) – 8.103M; 18-49-ben: 1.56
Chicago Med (NBC – S3) – 6.615M; 18-49-ben: 1.22
Empire (Fox – S4) – 5.656M; 18-49-ben: 1.84
Riverdale (The CW – S2) – 1.371M; 18-49-ben: 0.49

American Housewife (ABC) – 4.584M; 18-49-ben: 1.22

Modern Family (ABC – S9) – 5.692M; 18-49-ben: 1.59
Seal Team (CBS – S1) – 6.660M; 18-49-ben: 1.01
Chicago Fire (NBC – S2) – 5.979M; 18-49-ben: 1.08
Star (Fox – S2) – 4.120M; 18-49-ben: 1.32

Criminal Minds (CBS – S13) – 5.730M; 18-49-ben: 0.99
Chicago PD (NBC – S5) – 6.396M; 18-49-ben: 1.20


free web stats