What/If – az első 4 rész távlatából…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 25, 22:48-kor a(z) Pilot témába.

Egyre érdekesebb, ám ténylegesen is felhasználó- és fogyasztóbarátabb ötletekkel rukkol elő a Netflix. A heti friss premierjei között is akad egy ilyen. A What/If-ről volna szó, ami évados antológia műfaját erősíti. Beszélhetnénk róla úgy is, hogy limitált sorozat, de azzal elzárkóztatnánk a 2. évados berendelése elől, illetve, ha megkapná, akkor folytatnia kellene a már korábban megkezdett történetmesélést. Az FX vezette be az American Horror Story-nál elsők között a műfajt, amit megkedvelt a nézőközönség abból fakadóan, hogy nem szükséges a lemaradást pótolni, elég csak az új etap startnál becsatlakozni és nem érzünk hiányt – vagy ha mégis, akkor azért adnak a készítők támpontot, hogy mire következtessünk.

A What/If a hónap egyik várós koncepciója volt. Kapta is a hype-ot rendesen, ami érthető, mert egy olyan témát ragad meg, amibe bármikor belecseppenhet az ember, ha céljait el akarja érni és azért képes olyasmit is megtenni, ami már túlmutat a józanész határain. Nos, erről van szó itt is, amikor elfogadunk egy tisztességtelen ajánlatot csak azért, mert már tényleg nem látunk más kiutat a problémáink útvesztőjében. Az elején jódöntésnek tűnik, ám az idő múlásával és a titkok szaporodásával inkább arra a végkövetkeztetésre jutunk, hogy bár ne tettük volna… Ha így nézzük, akkor tényleg remek címet sikerült kapni a produkciónak, mert abszolút témajelölő és berántó. Bár programozó mivoltamból adódóan se tudnék mást írni, mert imádtam az if elágazásos függvényeket, de ebbe ne folyunk bele, mert most nem erről akarok beszélni.

A történet középpontjában: egy házaspár áll. A feleség, Lisa (Jane Levy) egy olyan álmot kerget, ami elérhetetlennek tűnik. Az egészségügyben szeretne egy olyan reformnak talpazatod adni, ami emberek életét változtatná meg, azonban tőkebefektetők nélkül mindez csak álomkép. A férjével, Sean (Blake Jenner) boldog házasságban él, aki egyébként ex-sportoló, egy magánmentősből lett tűzoltó tanonc, aki szintén egyik gyermekkori álmát valósítja meg. Kettőjükre helyeződik a hangsúly, illetve egy különös nőre, Anne-re, aki felajánlja számukra a lehetőséget, ami 80 millió dollárt takar összegben kifejezve.

Itt jön az a kérdés, ami biztosan minden baráti társaságban elhangzott már: Mennyiért lennél képes…?! Valami ilyesmiről van szó. Dióhéjban a rejtélyes nő felajánlja a feleségnek a már emlegetett összeget, azonban cserében a férjet mellőznie kell egy éjszakára, valamint, ami ebben az időintervallumban történik, arról nem beszélhet kedvesének, senkinek. Ha mégis megteszi, akkor szerződésszegés révén érvénytelenítődik minden. Nyilván ez senkinek sem jó, mert ha már megtette, akkor oly mindegy, és még legyenek szegények is, akik az álmukat kergetik?! – Nem jó ez így, bátran jelenthetnénk ki, de Te miként döntöttél volna?!

Már az első perctől éreztem, ahogy az egészet áthatja a guilty preasure-ség! Mondanom se kelljen, de ez az egyik húzóegysége a műnek, mert ha elkapod a fonalat, akkor tényleg csúsznak a részei. A premiernapján a mesterhármas már meg is volt. Nem túlzok szerintem, ha némi A Szürke 50 árnyalata című mozifilm vonást is fel vélnék fedezni a házaspár jellemei között. Mármint látszik rajtuk, hogy imádják egymást, mindent meg is tennének egymásért – ez is történik igazából – de aztán érkezik egyfajta boldogtalanság, mert már egyikőjük se az az ember, mint amikor megismerkedtek. A titkos, a rejtélyek és a kiszámíthatatlanság kezdi áthatni a jellemüket. Ez pedig azért rossz a nézőnek (NEKEM!), mert csúnya szappanos vonás is társul a nézése mellé, amit kiegészítünk olyan teóriagyártásokkal, amikkel az írók irányítgatnak minket, mint egy éhes kiskutyát. Had mondja egy példát: férjünk hazaérkezik az ominózus este után, ökle sebes, vélhetően attól, hogy verekedett, behúzott valakinek (esetleg valamibe); ezt a teóriát pedig tovább táplálják bennünk egy olyan flashback-kel, amit időben nem tudunk hova tenni, illetve olyan újságcikkel, ami megint csak ezt a végeredményt hozza ki nyertesként. Holott lehet, hogy szó sincs ilyesmiről!

Az elmúlt részek után azon agyaltam, hogy mi lesz a végkimenetel. A történet nagyon azt akarja eladni nekünk, hogy a prédából lesz a vadász, mármint halkan ilyesmit adagol. Miután kialakul bennünk egyfajta szimpátia a házaspár felé; illetve egyfajta düh a Renée Zellweger által alakított célközpontú nő iránt, nagyon azt akarják az írók, hogy a padavan felülmúlja a mestert. Ha így történik, már pedig valami ilyesmit tudnék zárásnak elképzelni, akkor némiképp csalódni fogok, mert megjósoltam és bejött, és ez a jóslat sajnos a gyengébbikek táborát erősíti. Ne legyen igazam, de ha mégis, akkor itt a bizonyíték.

Ha azt hinnétek, hogy hármójukról szól a történet, akkor tévedtek. Akadnak még bőven mellékágon szereplők, akik inkább a szappanos, mint sem a minőségi vonalon kapnak helyet. Ott van a főhősünk testvére, aki meleg párkapcsolatban él. Aztán említhetném a legtipikusabb, leginkább nem kellene ide szálat a barátnője részéről, aki pasijának a legjobb haverjával jár – illetve (számunkra beképzeltnek eladott) főnökével viszonyt folytat. Utóbbinál az a probléma, hogy döntésképtelen. Tetszik neki a helyzet, mert mindkét fél mellett látja a jövőjét, de legmélyen tudja, hogy ezt így nem folytathatja. Kinek drukkoljunk: a macsós főnöknek, vagy a még iskolás pasinak? Nehéz, mert kukáznám mindkettőt szívem szerint. Aztán ott van a munkahely, amit a legrosszabbként kezelnek az összes szál mellett. Ez a minek ide kategória! Tényleg! A legérdektelenebb párbeszédeket teremti meg az ottani légkör.

A háttérben azért mozgatja a fantáziánkat: a gonosz, céljait mindig elérő Anne Montgomery, akinek olykor tényleg nagyon jó megnyilvánulásai vannak. Karakterét nagyon precízen szerkesztették, hiszen meg kellett hagyni a rejtélyességét, a céltudatosságát és a sebezhetetlenségét. Persze az 1×03-as részig ezért lesz értelme kitartani, mert ott már kapunk némi választ azt illetően, hogy miért köttetett egy ilyen alávaló alkut a házaspárral, aminek nemtitkolt célja az, hogy kettőjüket szétválasza, már csak magát az indokot kell megtudnunk.

Mégsem hármójuk macska-egér – egér-macska játéka hagyta a legnagyobb mélynyomot, hanem Lisa meleg testvére, annak pasija és az táncos fiúka, akit a melegbárban szednek össze rosszalkodás céljára. Nah ez a hármas az, aminél a legtöbb életet érzem. Nagyon eltalálták mindhármat, a harmónia pedig megcáfolhatatlan köztük. Spinoff formájában kiragadnám őket, és építenék rájuk egy meleg témájú sorozatot, mert valami eszméletlen jó hozzák azt, amit rájuk írtak. És az a poén, hogy nem tudom egyikőjüket sem heteronak elképzelni alakításuk után.

 

Említettem fentebb A szürke 50 árnyalatát. Titkon, de belecsempésztek némi jellemvonást belőle is. Az egyik ilyen, hogy Lisa elkezdi élvezni a milliomos életszínvonalat – még ha titkolja is. Gondoljunk az öltözködésére, amikor a partira elmegy helikopterrel; vagy a céges reggelire a tanácsadójával; de hozhatnám példaként az 1×04-es részben látott zárójelenetsort, ahol kedvesének kedvében jár, hogy kapcsolatukat megerősítse. Aztán az a fényűzés, amit kapunk Anne által megint csak a kijelentésem erősíti, ahogy az a fajta rejtélyesség is, ami mellé társul, és most gondoljatok az egyik vitrinének tartalmára, amit később felhasznál valamire. Spoiler-mentesen nehéz körbe írni, de ilyet is csak egy milliárdos engedhet meg magának.

Picit azért elfáradtam nézése közben. Szeretném szeretni a What/If-et jobban, mint aminek látszik, de sajnos a középszerűtől nem tud oly mértékben elrugaszkodni, mint azt szeretném. Négy rész távlatából annyi szappanosságot kaptam szembe, ami nem esett jól, hogy bátran tenném fel a polcra és hoznék a helyére mást, azonban mozgatja a fantáziám az, hogy miért őket választotta ki milliárosnőnk, illetve mi a múltja egyikőjüknek, másikójuknak – mert az tuti, hogy ami akkor este történt, amiről Sean nem beszélhet, az csak egy csepp a kádba, és a többsége valami korábbi sérelemre épül. Hamarosan jön az évadkritika, mert tuti egy hét leforgása alatt ledarálom. Már csak a guilty pleasure jelleméből fakadóan.

This entry has a rating of 3

free web stats