A nyári hőségben olvass NOS4A2-könyvet

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 18, 14:08-kor a(z) könyv témába.

Miután elhalálozott a sorozatos DVD szegmens Magyarországon (értsd: az idén még egyetlen egy sem jelent meg!), úgy érzem a könyv kiadók veszik át a megüresedett helyet. Manapság szép számmal dolgoznak fel könyves ötleteket, amiknek többsége már ott lehetne a polcunkon, ha találkoztunk volna velük korábban, valahol másutt. A NOS4A2 is azon kötetek közé tartozik, amit szimplán nem vásároltam volna meg, hiába kerültek fel a netre róla pozitív kimenetelű kritikák, egyszerűen nincs az embernek ennyi ideje; csak azt olvasom, ami kapcsolódik a tévékhez; vagy, amire ismerőseim felhívják a figyelmem.

Joe Hill műve 2014-ben jelent meg hazánkban az Európa kiadó jóvoltából. Akkor 904 oldalon izgulhattunk a horror történések által, amit Uram Tamás fordításában kaptunk meg puhatáblás formában. Azóta eltelt cirka 5 év, a Gabo kiadó pedig annak köszönhetően, hogy az AMC feldolgozta sorozat formájában a Rolls-Royce Wraith-es gyermekrablós elképzelést új köntösben, immáron elegánsabb keménytáblás borításban tálalja az olvasóinak. Az oldalszáma 760-ra csökkent le, vélhetően azért, mert elmarad az illusztráció, amit a korábbi kiadásnál Gabriel Rodríguez készített.

Beszéljünk a mocskos anyagiakról. Ha nem használunk semmiféle akciót, akkor 4.990ft-ért vásárolhatjuk meg bárhol; ha viszont csökkentenénk rajta, akkor irány a Gabo oldala, ahol 20-os kedvezmény van rá.

Íme a sorozatos plakát ihlette borítása, illetve rajta a pécset, ami a kereszt promózást biztosítja.


free web stats