Teen Choice Awards 2019 – A jelöltek, csapó I.

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 27, 22:06-kor a(z) díjátadók témába.

Ember legyen a talpán, aki megdönthetetlen érveket mond azzal kapcsolatban, hogy mi az értelme annak, hogy szinte egy időszakban osztja ki az MTV az MTV Movie és TV Awards díjat, illetve a Fox a Teen Choice Awards elismeréseit. (A saját értékrendemben ugyan ott kap mindkettő helyet.) Talán egy kicsit sokszínűbb az országos tévé díjátadója, azáltal, hogy jobban fel van osztva kategóriák szempontjából – vagy a franc se tudja. A lényegen nem sokat változat. A nyár első felében kaptuk meg előbbit, hogy az utolsóban pedig utóbbit. Azon viszont továbbra is jót mosolygók [NOT], hogy a régió bannolt országok közé tartozunk, akiknek a véleménye nem számíthat bele az összbe, legalábbis nem hiszem, hogy lesz olyan ember, aki nekiáll IP-trükközni csak azért, hogy leadhassa voksát kedvenceire…

Tényleg sokszínűbb a mezőny, mivel több országos tévé produkciója került be a TOP6-ba. Ott pl.: a Riverdale, ami a drámák műfajában mindegyik kategóriában indul legalább egy jelöléssel – a szereplők körében viszont kettővel. Számomra talán az a fura, hogy sehol a Game of Thrones! Ennyire mérgesek lehetnek rá a rajongók?! Csak mert a sci-fi/fantasy-ba se került be. Vagy egyik helyre sem jó műfajilag? Én maradtam le valamiről esetleg? Az akció kategóriái számomra a legmosolycsalóbbak, ugyanis a DC-univerzum részvevői kapnak csak helyet, illetve kakukktojásként a MacGyver és az L.A.’s Finest egy, illetve kettő jelöléssel – mintha nem lett volna más a helyére.

További érdekesség, hogy kevésbé érvényesültek a streaming szolgáltatók üdvöskéi. Nem azt mondom, hogy nincsenek a jelöltek sorában, de részvételi számuk csekély, mondhatni elenyésző a többiekhez képest.

A címben olvashattátok, hogy „csapó I.”-ként tartom számon a jelölteket. Ez azért van, mert a következő hónapban teszik közzé a kiegészítő kategóriák versenyzőit, ami általában a nyári sorozatokra vetül, illetve más egyéb műfajokére, amint pl.: az animációkéra. A díjak kiosztására és a nyertesek kihirdetésére augusztus 11-n kerül sor.

Kedvenc dráma:

Good Trouble
Marvel’s Runaways
Pretty Little Liars: The Perfectionists
Riverdale
Star
The Resident

Kedvenc férfi főszereplő (dráma):

Adam Huber (Dynasty)
Cole Sprouse (Riverdale)
Justin Hartley (This Is Us)
K.J. Apa (Riverdale)
Oliver Stark (9-1-1)
Sterling K. Brown (This Is Us)

Kedvenc női főszereplő (dráma):

Camila Mendes (Riverdale)
Cierra Ramirez (Good Trouble)
Lili Reinhart (Riverdale)
Maia Mitchell (Good Trouble)
Ryan Destiny (Star)
Sofia Carson (Pretty Little Liars: The Perfectionists)

(A tovább mögött tekinthetők meg a további kategóriák, név szerint a sci-fi/fantasy, az akció, a komédia és más egyebek.)

Kedvenc sci-fi/fantasy:

Charmed
Chilling Adventures of Sabrina
Legacies
Shadowhunters
Supernatural
The 100

Kedvenc férfi főszereplő (sci-fi/fantasy):

Aubrey Joseph (Marvel’s Cloak & Dagger)
Bob Morley (The 100)
Dominic Sherwood (Shadowhunters)
Harry Shum Jr. (Shadowhunters)
Jared Padalecki (Supernatural)
Ross Lynch (Chilling Adventures of Sabrina)

Kedvenc női főszereplő (sci-fi/fantasy):

Danielle Rose Russell (Legacies)
Ellen Page (The Umbrella Academy)
Katherine McNamara (Shadowhunters)
Kiernan Shipka (Chilling Adventures of Sabrina)
Melonie Diaz (Charmed)
Olivia Holt (Marvel’s Cloak & Dagger)

Kedvenc akciósorozat:

Arrow
DC’s Legends of Tomorrow
Gotham
MacGyver
Supergirl
The Flash

Kedvenc férfi főszereplő (akció):

Ben McKenzie (Gotham)
Brandon Routh (DC’s Legends of Tomorrow)
Brenton Thwaites (Titans)
Grant Gustin (The Flash)
Lucas Till (MacGyver)
Stephen Amell (Arrow)

Kedvenc női főszereplő (akció):

Candice Patton (The Flash)
Danielle Panabaker (The Flash)
Emily Bett Rickards (Arrow)
Gabrielle Union (L.A.’s Finest)
Jessica Alba (L.A.’s Finest)
Melissa Benoist (Supergirl)

Kedvenc komédia:

Black-ish
Brooklyn Nine-Nine
Fuller House
Jane the Virgin
One Day at a Time
The Big Bang Theory

Kedvenc férfi főszereplő (komédia):

Andy Samberg (Brooklyn Nine-Nine)
Anthony Anderson (black-ish)
Daniel Radcliffe (Miracle Workers)
Jaime Camil (Jane the Virgin)
Jim Parsons (The Big Bang Theory)
Marcel Ruiz (One Day at a Time)

Kedvenc női főszereplő (komédia):

Candace Cameron Bure (Fuller House)
Gina Rodriguez (Jane the Virgin)
Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
Nina Dobrev (Fam)
Sarah Hyland (Modern Family)
Yara Shahidi (black-ish)

Kedvenc gonosztevő:

Adam Scott (The Good Place)
Cameron Monaghan (Gotham)
Jon Cryer (Supergirl)
Luke Baines (Shadowhunters)
Sarah Carter (The Flash)
Sea Shimooka (Arrow)

Kedvenc reality:

America’s Got Talent
Keeping Up with the Kardashians
Lip Sync Battle
Queer Eye
The Masked Singer
The Voice

Kedvenc nosztalgia sorozat:

All That
Beverly Hills 90210
Friends
Moesha
The Fresh Prince of Bel-Air
The Office

Kedvenc tévés páros:

Katherine McNamara & Dominic Sherwood (Shadowhunters)
Lady Gaga & Bradley Cooper (A Star Is Born)
Lana Condor & Noah Centineo (To All the Boys I’ve Loved Before)
Laura Marano & Noah Centineo (The Perfect Date)
Lili Reinhart & Cole Sprouse (Riverdale)
Madelaine Petsch & Vanessa Morgan (Riverdale)

Kedvenc komikus:

Ellen DeGeneres
Ethan & Grayson Dolan
James Corden
Kevin Hart
Lilly Singh
Tiffany Haddish


free web stats