A Hangmérnökök jelöltjei és nyertesei 2019-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 15, 15:10-kor a(z) díjátadók témába.

2019-es évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Rendezők | Producerek | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe + Saturn Awards

Hírmorzsáinkban általában fel szokásom tüntetni, hogy az adott sorozat adott részét ki rendezte, ha pedig jó kedvemben vagyok, akkor az íróját is. Arról viszont sose esik szó, hogy a hanghatásért ki a felelős, pedig bárminek lehet hírértéket csinálni – legjobb példa erre a bulvársajtó, ahol egy le nem húzott WC is elnyerheti a címlapot. Nah, de nem erre akartam a fókuszt tenni, hanem arra, hogy ki-mennyire szokta figyelni a sorozatoknál a drámát keltő effekteket, vagy éppen a vicces jeleneteket meghatározó aláfestő hangokat. Kellenek ezek, hiszen olykor jobban kihangsúlyozza a történet mondanivalóját, bár láthattunk ellenpéldát is arra, hogy mennyire feszültségkeltő egy csendes kivitelezés, gondolok most a Hang nélkül c. mozifilmre.

Van a hangmérnököknek is szakszervezete, illetve díjátadója. Az ACE Eddie Awards-ről van szó, ami 1950 óta létező fogalom. Ennek értelmében már a 2019-es évben 69. alkalommal került megrendezésre még februárban a gálájuk, ahol a legjobbakat díjazták.

Nem operálnak sok kategóriákkal, abszolút jól van szerkesztve, hiszen eltagolják a tévéfilmeket/limitált sorozatokat a drámáktól és a komédiáktól. Azért azt hozzáfűzném, hogy ember legyen a talpán, aki látatlanban kitalálja, hogy az adott epizód melyik jelenetével indultak a jelöltek a „legjobbja” címért. Többségében persze a nívós nevek futottak be. Külön pozitívum, hogy nem ad lehetőséget egy sorozatnak a jelölésszám többszörözésére.

Nézzük meg közösen, miket hol jelöltek és mik futottak be. Illetve ott a névlista is, ha valakinek ez beszédes!

Legjobb dráma:
  • Better Call Saul – 4×04 – “Talk”
    Production Mixer – Phillip W. Palmer, CAS
    Rerecording Mixer – Larry B. Benjamin, CAS
    Rerecording Mixer – Kevin Valentine
    ADR Mixer – Chris Navarro, CAS
    Foley Mixer – Stacey Michaels
  • Ozark – 2×09 – “The Badger”
    Production Mixer – Felipe Borrero, CAS
    Rerecording Mixer – Larry B. Benjamin, CAS
    Rerecording Mixer – Kevin Valentine
    Scoring Mixer – Phillip McGowan, CAS
    ADR Mixer – Matt Hovland
    Foley Mixer – David Torres, CAS
  • The Handmaid’s Tale – 2×11 – “Holly”
    Production Mixer – Sylvain Arseneault, CAS
    Rerecording Mixer – Lou Solakofski
    Rerecording Mixer – Joe Morrow
    Scoring Mixer – Adam Taylor
    ADR Mixer – Mark DeSimone, CAS
    Foley Mixer – Jack Heeren
  • The Marvelous Mrs. Maisel – 2×09 – “Vote for Kennedy, Vote for Kennedy” – NYERTES
    Production Mixer – Mathew Price, CAS
    Rerecording Mixer – Ron Bochar, CAS
    Rerecording Mixer – Michael Miller, CAS
    ADR Mixer – David Boulton
    Foley Mixer – Steven Visscher
  • Westworld – 2×10 – “The Passenger”
    Production Mixers – Geoffrey Patterson, CAS; Roger V. Stevenson, CAS
    Rerecording Mixer – Keith Rogers, CAS
    Rerecording Mixer – Andy King, CAS
    ADR Mixer – Michael Botha
    Foley Mixer – Michael Head
Legjobb komédia:
  • Ballers – 4×07 – “The Kids Are Alright”
    Production Mixer – Scott Harber, CAS
    Rerecording Mixer – Michael Colomby, CAS
    Rerecording Mixer – Richard Weingart, CAS
    ADR Mixer – Michael Miller, CAS
    Foley Mixer – James Howe
  • Barry – 1×07 – “Chapter Seven: Loud, Fast, and Keep Going”
    Production Mixer – Benjamin A. Patrick, CAS
    Rerecording Mixer – Elmo Ponsdomenech, CAS
    Rerecording Mixer – Todd Beckett, CAS
    Scoring Mixer – David Wingo
    ADR Mixer – Aaron Hasson
    Foley Mixer – John Sanacore, CAS
  • Modern Family – 10×07 – “Did the Chicken Cross the Road?”
    Production Mixer – Stephen A. Tibbo, CAS
    Rerecording Mixer – Dean Okrand, CAS
    Rerecording Mixer – Brian R. Harman, CAS
    ADR Mixer – Matt Hovland
    Foley Mixer – David Torres, CAS
  • Mozart in the Jungle – 4×06 – “Domo Arigato” – NYERTES
    Production Mixer – Ryotaro Harada
    Rerecording Mixer – Andy D’Addario
    Rerecording Mixer – Chris Jacobson, CAS
    ADR Mixer – Patrick Christensen
    Foley Mixer – Gary DeLeone
  • Silicon Valley – 5×08 – “Fifty-One Percent”
    Production Mixer – Benjamin A. Patrick, CAS
    Rerecording Mixer – Elmo Ponsdomenech, CAS
    Rerecording Mixer – Todd Beckett, CAS
    Scoring Mixer – Oren Hadar
    ADR Mixer – Aaron Hasson
    Foley Mixer – Aran Tanchum

(A tovább mögött csekkolhatók a további tévékhez kapcsolódó kategóriák. Azokat se hagyjátok ki!)

Legjobb dokumentumfilm:
  • Fahrenheit 11/9
    Production Mixer – Mark Ray
    Rerecording Mixer – Andy Kris
    Rerecording Mixer – Lee Salevan
    Rerecording Mixer – Skip Lievsay, CAS
  • Free Solo – NYERTES
    Production Mixer – Jim Hurst
    Rerecording Mixer – Tom Fleischman, CAS
    Rerecording Mixer – Ric Schnupp
    Scoring Mixer – Tyson Lozensky
    ADR Mixer – David Boulton
    Foley Mixer – Joana Niza Braga
  • Quincy
    Production Mixer – Al Hicks
    Rerecording Mixer – Jonathan Wales, CAS
  • They’ll Love Me When I’m Dead
    Production Mixer – Rob Filmore, CAS
    Rerecording Mixer – Brian Riordan, CAS
  • Won’t You Be My Neighbor?
    Rerecording Mixer – Pete Horner
    Rerecording Mixer – Jeff King
Legjobb tévéfilm vagy limitált sorozat:
  • American Crime Story: The Assassination of Gianni Versace – 1×01 – “The Man Who Would Be Vogue” – NYERTES
    Production Mixer – John Bauman, CAS
    Rerecording Mixer – Joe Earle, CAS
    Rerecording Mixer – Doug Andham, CAS
    ADR Mixer – Judah Getz, CAS
    Foley Mixer – Arno Stephanian
  • Escape at Dannemora – 1×01 – “Episode 101”
    Production Mixer – Thomas Nelson, CAS
    Rerecording Mixer – Bob Chefalas
    Rerecording Mixer – Jacob Ribicoff
    Scoring Mixer – John Chapman
    ADR Mixer – Kris Chevannes
    Foley Mixer – George Lara
  • Fahrenheit 451
    Production Mixer – Henry Embry, CAS
    Rerecording Mixer – Tom Fleischman, CAS
    Rerecording Mixer – Jacob Ribicoff
    ADR Mixer – Mark DeSimone, CAS
    Foley Mixer – George A. Lara, CAS
  • Genius: Picasso – 2×01 – “Chapter 1”
    Production Mixer – Tamás Csaba, CAS
    Rerecording Mixer – Bob Bronow, CAS
    Rerecording Mixer – Mark Hensley
    ADR Mixer – Beau Emory
    ADR Mixer – Matt Hovland
  • The Romanoffs – 1×03 – “House of Special Purpose”
    Production Mixer – Mark Weber, CAS
    Rerecording Mixer – Larry Benjamin, CAS
    Rerecording Mixer – Kevin Valentine
    ADR Mixer – Chris Navarro, CAS
    ADR Mixer – Michael Miller, CAS
    Foley Mixer – David Jobe, CAS
Legjobb nem-fikciós sorozat, variety, zenei kiadás vagy különkiadás:
  • Anthony Bourdain: Parts Unknown – 11×08 – “Bhutan” – NYERTES
    Rerecording Mixer – Benny Mouthon, CAS
  • Carpool Karaoke: Primetime Special 2018
    Production Mixer – William B. Kaplan, CAS
    Production Mixer – Scott Smolev
    Production Mixer – Tim Murphy
    Foldback Mixer – Chris Maddalone
    Scoring Mixer – Otto Svoboda
  • Deadliest Catch – 13×19 – “Last Damn Arctic Storm”
    Rerecording Mixer – Bob Bronow, CAS
  • Jesus Christ Superstar Live in Concert
    Production Mixer – Tom Holmes
    Rerecording Mixer – Brian Flanzbaum
    Rerecording Mixer – Christian Schrader
    Rerecording Mixer – Ellen Fitton
    Scoring Mixer – John Harris
    ADR Mixer – Anthony Lalumia
  • The Late Show With Stephen Colbert
    Production Mixer – Pierre DeLaforcade
    FoH Mixer – Tom Herman
    Monitor Mixer – Al Bonomo
    Scoring Mixer – Harvey Goldberg

free web stats