The Politician-fotók az Entertaiment Weekly-től

Beküldte: Kanyecc 2019 September 17, 10:56-kor a(z) Promo témába.

Ryan Murphy a Netflix berkeiben! Szeptember folyamán érkezik a streaming szolgáltatóhoz a The Politician, ami a nevéhez kapcsolódik, műfaj tekintetében pedig egy komorabb komédiát képviselteti. Azaz mindent összemosnak benne, ami a készítőnek a jellemvonása?

Kétségtelen, hogy a szeptemberi húzócímek között kap helyet a produkció. A főszereplő egy tehetséges, törekvő diák, aki 7 éves korában elkönyveli, hogy egyszer az Egyesült Államok elnöke lesz. Az ide vezető útért mindent meg is tesz, mind középiskolásként, mind pedig később egyetemistaként. Ám a céljai elérése érdekében túl kell járnia társai agyán, ami olykor erkölcseinek porba tiprását eredményezi. A szereplők között: Ben Platt, Bob Balaban, Benjamin Barrett és Lucy Boynton.

Az Entertainment Weekly a premierje előtt fogta magát és felkérte a szereplőket egy fotósorozatra, ahogy azt a nagycímek mindegyikénél mindig teszik. A végeredményt mutatnám!

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Aki várja a sorozatot, az mindenképp klikkeljen.)

The Politician
CR: Christopher Patey/Contour by Getty Images

free web stats