Plakátba zárva: American Dad – 16. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2020 April 3, 16:39-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Próbáltam logikát keresni, hogy miért pont nyolc gyertya ég az American Dad 16. évadjának plakátján, azonban nem sikerült semmi ésszerű magyarázatot találnom. Először arra gondoltam, hogy afféle rejtett Easter Eggs került rá, mondván, hogy ennyi ideje van már a TBS fennhatósága alatt a rajzfilmsorozat, azonban ez sem igaz, mert a 11. etapnál vették. Sehogy sem jön ki a matek, pedig milyen jól festett volna valami ilyesmi. Mindez csak a véletlenül szüleménye, hozzá kell szokni.

A tegnapi hírmorzsákban már jeleztem, hogy 2020. április 13-án tér vissza a 16. évadjával. 20 résszel lehet számolni, illetve azzal a ténnyel, hogy a 17. évad is berendelésre került – tehát elméletileg nem kellene féltenünk. A plakátján feltűnik a 15. évfordulós felírt, nem véletlenül, hiszen már ennyi idő eltelt a pilot rész óta. Másfél évtizede köztünk van, és szerintem a picit se esett a színvonala. Ugyanazt a bugyuta humort szállítja, mint a kezdetekben, csak éppen mostanra jobban rajzoltak a karakterek és nagyobb a felbontása a produkciónak. Azt sem szabad elfeledni, hogy a 15. év mellett a 300. epizódos mérföldkővével is mostanság kell számolni.

A széria vendéghangjai között emlegetjük: Jane Lynch-et, Patton Oswalt-ot, Ron Perlman-t és Craig Robinson-t, csak hogy párat soroljak fel, de még azért leírnám Criss Angel nevét is, aki megint csak ott lesz a folytatásban. Fel a kezeket, aki várja a visszatérését!


free web stats