Being Human – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 2, 15:41-kor a(z) 2008/09 sorozatai,kábelsorozat,Pilot témába.

Az elmúlt hetekben majdnem minden napra esett egy-egy pilot. Muszáj belehúznunk, mert különben lemaradunk, mint a borravaló. A tegnapi Legend of the Seeker megadta a löket az angol Being Human-hez.

Az a helyzet, hogy nekem nem fekszenek a vámpíros, vérfarkasos és szellemes sztorik. Ez inkább tess részlege. Egy-egy ilyen koncepcióval mindig meglepnek bennünket. Szerencsénkre – most – nincs hiányunk belőlük. Tavaly idényből kiindulva a Moonlight-ot tudnám felhozni példaként, amit csak kicsúszott a szemléletemből. Pedig még szavaztam is a Viasat3-as szinkronválasztós kiírásában. Azóta se tudtam rávetni magam. Idén jött a True Blood az HBO jóvoltából. (Apropó. Ne tessék megfeledkezni róla, hiszen jövő héten lesz a premierje.) Én húztam a számat, míg tess mosolyogva kijelente: „Ez az ő sorozatom”. – Azóta se nézte tovább. Most a BBC Tree rendelt be egy ilyen koncepciót.

Ennek is lenne egy története, mint minden másnak. Annak idején – 2008. február 18-án – a csatorna műsorára tűzte az unaired pilotját. Ez annyira megtetszett a népnek, hogy később berendelte az első évadját, ami hat epizódos lesz. Időközben persze történek változások. A három főszereplőből kettőt lecseréltek, azaz újraforgatták az egészt. (Konkrétan a vérfarkasra kiszemelt Russell Tovey maradt meg a végére.) Ezt az epizódot sajnos nem láttuk, viszont lehet bepótoljuk a napokban. (A róluk készült csoportképet láthatjátok lentebb, míg a fenti az új szereplőgárdát mutatja. Ne tévesszétek össze.)

Nos, a sztori arról szólna, hogy van egy vérfarkas (George) és egy vámpír (Mitchell) srác, valamint egy szellemlány (Annie). Előbbi kettő ki akarja hagyni az ösztöneit valós életükből. Küzdenek ellene, mint ahogy azt a jó bácsik szokták. Természetesen vannak olyanok (Herrick az egyik vámpírvezető (?) és Seth a „lelkes kiéhezett”), akik pont át akarják őket állítani az oldalukra, s ezért minden mocskos dologhoz hozzányúlnak, csakhogy megnyerjék őket. (Teszem fel, megölik egyik kollégájukat, stb.) Kb. ennyiről az egész története. Első hallásra engem sem fogott meg. Meglepő? Koránt sem, mert annyira unalmas volt, mint amilyennek az elején elképzeltem.

Vannak benne olyan dolgok, amik számomra érthetetlenek voltak. Szerencsére útközben rávilágítottak a tényekre, hogy ők sem értik, amit én sem. Gondolok itt Annie-re, aki egy szellemet alakít, azonban valaki látja, valaki meg nem. Snassz sorozat, amiből bármi kisülhet! Tényleg, mert a pilot alapján útelágazódáshoz érkeztem. Komolyan. Lehetne belőle jó és rossz, frankó és elfuserált sorozat. A történetet bármelyik irányba ki lehet mozgatni, viszont a sikerében egyáltalán nem hiszek. Tipikusan kihozták a 60 perces (na jó, csak 58 volt) felvezetést, amiből fényderült az „átalakulásokra”, a múltbeli történésekre. Hogyan tovább? Számomra a legnagyobb rejtélyt ez jelentette.

A szereplőket lehet szeretni és utálni. Annyit nyafognak, mint egy hisztis némber. Persze voltak benne vicces jelenetek. Mint mikor: George végig futott egy fél erdőt, hogy megtalálja az ideális helyet az átalakulásához. (Tudjátok, a vérfarkas tör, zúz, elpusztít mindent, ami a közelében van. Óvni kell az emberektől és a tárgyaktól.) Ha vérfarkas jön, akkor a legnagyobb félelmem a farkassá alakulásának megjelenítése. Ebből szoktak a legviccesebb jelenetek kisülni, ami felett fejet hajtunk, mert értelmest még soha sem láttunk. Most se fogunk, sorry. A mellékszereplő csajok mindegyik számomra szimpatikus volt. Annyi biztos, hogy szép és kedves lányokból hiányunk nincs.

Nyitására egy csepp panaszunk nincs, hiszem 430 ezres nézettséggel mutatkozott be újra. Szép szám, szép teljesítmény. Mi már előre látjuk, hogy esélyes a folytatás berendelésére, ahogyan öt új angol koncepcióból három szokott. Folytatásra be fogunk nevezni. Kíváncsiak vagyunk merre viszik el a sztorit, de van egy olyan sanda gyanúm: számomra az lesz az utolsó rész belőle.


free web stats