Damages – Season 1

 
Beküldte: tess 2009 June 6, 17:42-kor a(z) Damages témába.

Premier: 2007/7/24
Finálé: 2007/10/23
Évad: 13
Csatorna: FX

Mostanság egyre jobban terjed az a bevett szokás, hogy ha valaki igazi dráma sorozatra vágyik, akkor mindenképpen kábeles adón kell keresgélnie. Az utóbbi időben a csatornák egyre jobban ráálltak a saját profiljuk kidolgozására, így szinte lehetetlen nem megismerni az egyes adók sorozatait. A TNT ugye sorra gyártja a nyálas drámákat, a USA Networks egyre jobban karakterorientálttá válik, míg az FX szép csendben megreformálja a hajdanán oly népszerű országos műfajokat. Az FX különösképpen kiemelkedik a többségből, mivel szó szerint kultikus sorozatokat tett le az asztalra. Ott van ugye a klasszikus rendőr drámák újragondolásában a The Shield, ha úgy tetszik a Nip/Tuck is egy kórházsorozat reboot akarna lenni, hogy a Rescue Me-t már meg se említsük. Az új áldozat pedig a jogi dráma volt, mint műfaj, ami azt hiszem nem valami népszerű mostanság. Szóval ismét adott volt egy piaci rés, az FX pedig megint reformált egyet, majd betömte a tátongó lyukat a Damages-zel.

Az ugye tiszta sor, hogy a jogi drámák ideje mostanság lejárt. Ott van persze a Boston Legal és a Law & Order franchise, de igazán újat mégsem sikerült lepakolniuk az asztalra az utóbbi években. A nagy kiugrás a FOX kezében volt, ahol is a Justice igazán új köntösbe tudta varázsolni az egykoron szebb napokat látott műfajt, de sajnos a fejesek végül máshogy gondolták és jött a kasza és persze a bevett klisék. Vagyis a tárgyalótermi hercehurca, a szenvedélyes záróbeszédek, a nyálas zenei aláfestés és az izgalom teljes hiánya, merthogy a rossz végül úgyis megkapja a büntetését.

Ekkor viszont jött a KZK trióként emlegetett alkotó gárda, azaz Glenn Kessler, Daniel Zelman és Todd A. Kessler és szó szerint megreformálták a műfajt. Kezdték mindjárt az alapokkal, miszerint a tárgyalótermi részt egy az egyben elhagyták. Szakítottak a sima jogi esetekkel és egyből New York legelitebb ügyére álltak rá, amit képesek is voltak egy egész évadon keresztül végig vinni. Magyarán nem oda-vissza ugrálás van az esetek közt, melyek annyira felszínesek, hogy egy óvodás is megoldaná őket. Aztán ott van a jó és a rossz oldal határainak az összemosása. Egyértelműen ugyanis nem lehet eldönteni, hogy akkor most ki is a gonosz, azok után meg főleg, hogy a jó oldal is elég gyakran nyúl piszkos megoldásokhoz. És ami a legszebb, hogy sikerült az egészbe belevinniük a mozifilmekből ismerős thriller feelinget és egy egészen korrekt kis átívelő szálat. Amúgy a szál mellé dukál még egy bónusz is, ami az idősíkok keverésében rejlik.  Ergo egyszerre kapunk itt flashback-et és flashforward-ot is, hogy végérvényesen ne tudjunk senkit sem beskatulyázni.

És akkor el is jutottunk a sorozat egyik nagy érdeméhez, ami jelen esetben a technikai újdonságokban rejlik. A készítők ugyanis oda-vissza csavargatják az idő kerekét, így már a Pilot részben tudjuk, hogy mi lesz az a történések vége. Vagyis itt nem a finálén van a nagy hangsúly, hanem az odáig vezető úton. Ráadásul a jövő cselekményeit egy merőben új vizuális módon tálalták nekünk, ami nem feltétlenül kell, hogy bejöjjön mindenkinek, de az tény, hogy van benne újdonság.

A legnagyobb érdem viszont mégis csak a szereplőválasztás, ami hát egyszerűen üt. Telis-tele van jobbnál jobb nevekkel, elég csak Glenn Close, Ted Danson, Tate Donovan vagy Zeljko Ivanek nevét megemlítenünk. Egytől-egyig kiválóan alakítottak, bár itt a csoda az lenne, ha mindez nem így történt volna. Glenn Close tökéletesen hozta a keménykezű főhőst, akiről egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy melyik oldalon is áll. Társnak pedig ott volt Rose Bryne, akit eddig leginkább csak filmekből ismerhettünk. Na ő aztán tényleg ott volt a nyeregben, valami brutális karakterfejlődésen ment át 13 rész alatt, amit élmény volt nézni. A naiv álmokat dédelgető gyakornokból az évad végére egy bosszúálló dög válik, aki nem riad vissza a piszkos dolgoktól sem. Fergeteges alakítás volt nincs mese. És talán ez is vezethetett oda, hogy a két női főszereplő szó szerint lemosta a többieket a pályáról. Tate Donovan már csak másodhegedűs volt, akárcsak Ted Danson, aki viszont ennek ellenére is élete legjobb szerepét hozta. Zeljko Ivanek volt az, aki még talán versenyezni tudott volna a hölgyekkel, de őt meg a készítők pont a legrosszabb időben távolították el.

És akkor ezzel a lendülettel el is érkeztünk a negatívumok sorához, ami mégis csak a történetben rejlik.  Hiába a sokkolóan eredeti Pilot és a sok reformálás, ha végső soron is a történet maga semmi újat nem képes nyújtani. Végig vártam, hogy jöjjön már valami sokkoló, de hát nem jött, helyette inkább logikai bukfenc gyanús lépésekkel traktáltak az alkotók. Hiába voltak a mellékszereplők is viszonylag ismertek, mégsem tudtak semmi újat mutatni az x-edik rész után. Szó szerint a karakterük áldozatai lettek, nem voltak képesek kitörni a bevett szerepkőrből. A legfájóbb pont viszont mégis csak a finálé volt, ahol egyszerűen ész nélkül kezdték elvarrni a szálakat. Rengeteg kitűnő szereplőt írtak ki fergetegesen béna módon, ami azért gyalázatos munka. Főleg úgy, hogy kapkodniuk sem kellett!

Persze a végére behoztak egy még nagyobb átívelő szálat, ami egyszerre megfordította körülöttem a világot, de hát ez meg tipikus példája a rohamléptekben való mentegetőzésnek. Ellenben az elérték, hogy a 2. évadra is visszatérjek! Összességében tehát a Dameges amekkora nagy öröm volt az évad elején, akkor csalódás lett a végére. A készítők látványosan nagyot alkottak, amit végül látványosan hülye húzásokkal majdnem sikerült is a földig rombolniuk. Ellenben a sorozat elérte a célját, miszerint újra van nézhető jogi dráma a képernyőn és mivel kábeles sorozatról van szó több évre is tervezhetünk vele.


free web stats