Itt van ez a sorozat, amit már láttam legalább az évad feléig, de hogy nyoma is maradjon, most visszatérek (csak) a pilot epizódhoz, hogy tess-nek meglegyen az öröme egy sornyi csesztetést követően: „írjál róla, mert sokan az év meglepetésének tartják”. A hazai nézőknek se lehet idegen a cím se és a sorozat se, mivel az RTL Klub múlt héten adta le az évadzáró részét, azaz a 20-at. Az egészben az a pláne, hogy kétszer lőttem le a pilot epizódját, általában 15-20. perc táján. Először meguntam a 10. perc körül, mert semmi izgalmat nem hozott, aztán megrettentett a 82 perces hosszúsága. Harmadszorra meg ágyban pihenve, lefekvéskor álltam neki, mondván: ha elalszom, akkor se megy kárba az az idő. Nehezen indult be, de a közepe felé megkaptuk a kárpótlást. Mindössze türelemre lett volna szükség az első két alkalommal.

A történetről csak annyit, hogy beteg! No komment. Tess számtalanszor elmesélte (pl.: itt, itt és itt). Tipikusan nekem az X-aktákat juttatja az eszembe. A sztorit bármeddig el lehet nyújtani és akkor lesz vége, amikor J.J. Abrams akarja (vagy amikor a csatorna lelövi). Látok a hosszú jövőjét. El lehet nyújtani 4-5 évadon keresztül, mert hiába vannak ott a megoldások minden egyes rész végén, az igazság olyan kezekben van, amelyet mi csak „elit közösségként” tartunk számon.

Abrams cseppet sem garasoskodta el a pilot epizódot. (Számok magukért beszéltek. Vissza tudnám nézni, mert egyik hírmorzsákba esett róla szó, de időhiányában higgyétek el nekem, hogy a legdrágább pilotok között tartják számon.) A legszebb az egészben, hogy mindez visszaköszön a sorozatban. Nem csak a levegőbe beszélünk, hanem ott vannak a tények, amik mindezt alátámasztják. Gondoljunk csak a garázsrobbantós jelenetre. Hasonlítani se lehet egy Painkiller Jane-éhez. A sorozat másik erőssége, hogy Jeff Pinkler foglalja el a showrunneri pozíciót, akit a Lost-ból és az Alias-ból ismerhetünk. (Mindkettő beírta magát a sorozattörténelembe.) A harmadik érv, ami kicsit zavart az elején, de aztán megszoktam és megszerettem, az a feliratozás. Eléggé hülye betűtípus használnak, azonban a végére megbékéltem vele.

A pilot epizód átka, hogy lassan indult be. Nem csoda, hogy harmadszorra sikerült csak megnéznem. 82 perces hacacárét, akár vihetnék a mozikba, mint amolyan „se eleje, se vége” filmként simán felcsigázná a nézőket, akik pár hetet biztosan beszélnének róla. Az már csak egy másik dolog, hogy hol ment át nyújtásba és mennyi le volna a szükséges időtartalom. Szerintem 50 percbe bele lehetett volna sűríteni, úgy hogy pörgős legyen. Sok időt szántak a körítésre. Mindent meg akartak alapozni, hogy a folytatást új lappal kezdhessék.

Megérte végig „szenvedni” azt a hosszú felvezető részt. J.J. hozta a WTF-pillanatát a legvégén, amire mi a „b*ssza meg” beszólással a választunk, mert megint jól csőbe húzott bennünket. Igen, csőbe, mivel rákényszerített a folytatására.

És mint már tudjátok, folytattam! Nehéz olyan pilot-kritikát írni, ami a következő részeket (még) figyelem nélkül veszi, de remélem sikerült. Jól össze lett rakva a sorozat, csak hanyagolni kellett volna belőle a sok huzavonát. J.J. mindent meg akart alapozni, azaz ekkora számomra így tűnt. (Természetesen a folytatásban is lesznek meglepetések bőségében.) A szereplők között van pár luft, de Joshua Jackson a legalkalmasabb fazon a főszerepre. (Dawson’s Creek-ből az egyik nagy kedvencem, mint ahogy 10-ből 7-nek.)

Csakis ajánlani tudom. Ne rettentsen el senkit sem az írásom. A folytatásban minden a helyére kerül, csak legyen türelmük mindezt kivárni, mert azután egy piszok jó sorozattal bővül a „heti rendszerességgel csekkolni kellene” listánk.

Értékelés: 3.5/5

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Fringe