Cougar Town – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 September 30, 14:14-kor a(z) 2009/10 sorozatai,Pilot témába.

Talán a legnagyobb hype-pal rendelkező szitkom az újoncok körében. Ne csodálkozzunk rajta, hiszen olyan szereplők vannak jelen – Courteney Cox és Christa Miller –, akik már letettek valamit az asztalra és hiába rugdalják a negyvenet, még mindig simán kifognak olyan koncepciót, amit fel tudnak dobni jelenlétükkel. Ezt vártam tőle! 95%-os túlélési esélyt szavaztam neki májusban. Az ösztönöm nem hagyott cserben.

vlcsnap-198866

Fussunk át gyorsan az alapkoncepcióján. Jules, egy negyvenes éveiben járó anyuka álla középpontban, aki középiskolás fiával él együtt, mivel elvárt a férjétől. Az utcájukban van egy számára idegesítő – szintén 40-es – pasi, aki felesége távollétében házhoz hozza a huszonéves picsákat egy-egy kiadós szexre. Ez kiborítja, mivel régen volt férfivel, no meg állandó cukkolása, ezért úgy dönt, hogy felszed magának egyet, mert a szükségleteket ki kell elégíteni.

Vannak olyan szitkomok, amik az emberek lefárasztására játszanak rá, vannak olyanok, amik inkább a poénok élvezésére. A Cougar Town remek humorral van megáldva. Többször röhögtem hangosan, dőltem a vihogástól. Végülis Courteney-ra épül az összes ilyen momentum. Meglátszik, hogy a készítők között helyet foglal Bill Lawrence, aki amúgy a Scrubs egyik atyaúristene. Csak jót tudok rá mondani. Teljesen korrekt nyitást kaptunk. Cox éppen a tükör előtt méricskéli magát. Noha neki a látvány nem tetszik, még mindig piszok dögösnek találom. Több fehérnemű jelenetben mutatkozik, nincs mit szégyellni magán.

vlcsnap-199213

A szereplőket nagyon eltalálták. Courtney Cox mellett feltűnik a Scrubs-os Jordan, azaz Christa Miller, aki szintén rengeteg vicces helyzetet teremt. Ott van az, amikor a férjével szexelni-e kell büntetésből. (Lenti idézete.) Az Aliens in America-s kiscsóka alakítja a gyerekét Cox-nak. Jobban fekszik neki ez a szerep, mint a lúzerság. Hogyan elverte már azzal a táblával a keményfiút, pedig aztán azt hittem visszafelé sül el a piszoly. Francokat.

– I promised my husband we’d start having sex once a month without it having to be a quickie, and the bastard actually called me on it.
– Why so pissy?
– I’m fat.

Oké. Az ABC veszettül megvett vele. Levett a lábamról. Jut eszembe, nem is mondtam róla semmi rosszat, mert hirtelen csak a jó dolgok idéződnek fel bennem. Miképpen fogják megoldani ezt a randizgatást, arra kíváncsi leszek. Mindig mással lesz-e vagy marad ezzel a pasival, aki hármadszorra se dőlt ki az a jövő zenéje. Remek nyitás. Tényleg! Bár hosszútávra sok jövőt nem látok benne.

Premier: 2009/09/23
Írta: Bill Lawrence
Rendezte: Bill Lawrence
Nézettség: 11.28 millió (4.4, #T1)
This entry has a rating of 4

free web stats