Van pár újonc, amelynek a pilot kritikájával adós vagyok az előző évadból: Eleventh Hour, Dollhouse, stb. Hiába tartunk most a 2009/10-esbe, és hiába kellene neki ülnöm az Eastwick kritikának… a választásom mégsem rájuk, hanem az Eleventh Hour-re esett, ami megvett magának. Ugyebár a Viasat 3 elkezdte adni. Megvan a következő sorozat, amit kajálás közbe nézni fogok, mert engem a pilot epizód megfogott. No, azért a székről nem estem le, de alapjába véve a benne szereplő karakterek tetszenek.

Az alapkoncepcióba nem mélyülnék el, hiszen tess részéről olvashattátok. Sőt arra se térnék ki részletesebben, hogy remake-ről van szó, mert az ITV műsorán 2006-ban volt látható egy négy részes minisorozat, melyet az amerikaiak feldolgoztak.

Koncentráljunk a us-változatra. Már az elején tudtam, hogy a karakterekkel és a színészekkel fog megvenni magának, nem pedig az alapkoncepcióval. Hol ott a kezdésben remek témához nyúltak a készítők. Emberklónozás. Megosztja az embereket. Valaki ellenzi, valaki élteti, dehogy mindezt élő embereken csinálják, inkább előbbiek vannak többségben. Egy nagy problémája volt a történetnek: Valahogy nem tudtam elképzelni ezt a tudós ürgét, mint segéd, hiszen egy ”okos” FBI ügynök is hamar rájöhet olyan dolgokra, amire Jacob rájött. (Végülis ezért alkalmazzák a laborosokat.) Csiszolni kell ezt, mert így elsőre ezzel koránt sem győzött meg. Másrészről, ilyen könnyedén elengedni a gyilkost? Ezt még ő sem hitte el, látszott az arcán.

A történet csetlik-botlik, de mint említettem: nem is ezzel ültettek le, hanem inkább a szereplőkkel. (Többször előfordult már, semmi meglepő nincs ebben.) Rufus Sewell-Marley Shelton páros nekem bejön. Illik egymáshoz. Szerelemi szálat lehet belevinni. (Csak vicceltem.) Ugyanaz a felállás, mint a The Mentalist esetében, ahol Simon Backer-ék miatt alig tudtam letenni nyáron. No, de a kettőt ne hasonlítgassuk össze más téren, mert közük sincs egymáshoz. Jah, és a Fringe-hez se, mert szintén nagy a különbség.

Erősebb kezdésnek koránt se mondanám, inkább csak közepesen erősnek, ellenben jó volt a szórakozás faktorja, ami kicsit hülyén hangozhat. Volt benne egy két olyan jelenet, amivel megröhögtették a nézőket, mint pl.: a „segélyhívás” az éjszaka középén a hotelben vagy a rendszám leírás. Semennyire se volt rémisztő, meghökkentő, mert hiába akarták elhitették velünk, hogy a tasakokban halott magzatok vannak, semmit se láttunk belőlük, amit sajnálok, mert így kaptunk egy szimpla snassz nyomozós sorozatot, ami szinte semmi újdonságot nem nyújt. Vért láttunk egyáltalán benne? Egyszer, amikor a csóka nyakát átszúrta a gonosz néni.

Miért nézzük akkor? Hát a színészek miatt. Csak miattuk nevezek be a folytatásra, aztán majd kiderül hogyan tovább.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Eleventh Hour