Intercom bekeményít márciusban

 
Beküldte: Kanyecc 2010 February 3, 16:56-kor a(z) Magyar DVD témába.

Az Intercom belehúzott. Márciusban mindössze négy filmet fog kiadni DVD-n. Az kevés, de nekünk – sorozatrajongóknak – ez a jó hír, hiszen ezáltal még több régi kedvencünk jelenik meg. Ha már a számoknál járunk, akkor összesen 11 sorozatról beszélünk. Ennyit kellene megvásárolnunk, hogyha a gyűjteményünket hiánymentesre akarjuk ki hozni a hó végére. (Persze úgy se fog ez megtörténni, bár ismerek egy-két fanatikus gyűjtőt, aki inkább lemondanak más luxuscikkről, csakhogy teljes legyen a gyűjtemény.)

Nézzük szépen naptári sorrendben:

Március 10-i hét a Disney koncepció jegyében telik el. Januárban – 18-án – került kiadásra a JONAS első évadjának első fele. 10-én érkezik a második, azaz a Vol.2. (Tényleg illő lenne róla írnom egy kritikát, mert akinek bejön a Disney-stílusa, az falni fogja.) Érkezik a Varázslók, a Waverly helyből című sorozat első évadjának második fele. Ha nem csal az emlékezetem, akkor tévéképernyőn a második araszolgat. Egyébként félelmetesen erős Amerikában. Simán hozza a Burn Notice vagy az In Plain Sight számait. Hasonló humorral van megáldva! És mivel „második feleket” emlegettünk kétszer is, így a Sonny, a sztárjelölt-ről se feledkezzünk meg, mely szintén ekkor kerül kiadásra.

Maradjunk még 10-dikénél. Újdonságként érkezik a Zack és Cody élete című Disney Channel-es sorozat első évadjának első fele. (Életemből kimaradt, de annyit azért tudok róla, hogy 26-epizódos az első etapja, 3-at élet meg, és ha emlékezetem nem csal, akkor 13 epizódot kapunk így első körben belőle. 2004/05-ös idényben startolt.) A Szex és New York kedvelői spórolni kezdhetnek, mivel a második évadja kiadásra kerül. Róla később jelentkezünk.

greysanatomy_s5-240x390[1]doktoraddison-s2-240x406[1]dvd_lost_s5

Március 17-i hét az ABC-s koncepciók jegyében fog eltelni. Igaz írtunk róla, de újra. Kiadásra kerül a Doktor Addison második- és a Grace klinika ötödik évadja. Előbbivel a jelek szerint az RTL Klub-ot teljesen be fogják előzni, míg utóbbival csak egy kicsit. Ugyebár tegnap volt a premierje. 24 epizód. Közte a 100. is. Szintén ezen a héten érkezik a Lost ötödik évadja. Az az évad, amit eddig a legerősebbnek, legkeményebbnek tartok. A napokban fejeztem be és erősen elkezdtem agyalni azon, hogyha már márciusban a névnapom, akkor ezt kérem ajándékba, mert annyira jó volt, hogy erre senki se sajnálja a pénzt, főleg, ha nekem lesz.

Március 24-i hét vegyes felvágott lesz. Érkezik a Jericho első évadja. (Lentebb csekkolhatjátok a borítómintáját.) A blog történetéhez jelentősen hozzákapcsoltható, hiszen ha annak idején nem lett volna, mi pedig nem foglalkoztunk volna annyit vele, akkor most – talán – sehol se lennénk. Másrészről, sikerült elérnie a rajongóival, hogy kapjon egy második esélyt, egy második évados berendelést, amellyel nemcsak hogy lezárhatták az elvarratlan szálakat, de halovány esélyt kaptak egy esetleges 3. évadra. (Persze tudjuk a mese végét.)

24-én érkezik még Hannah Montana harmadik évadjának első fele. Örök favorit. Ne kelljen bemutatnom, inkább mutatok róla egy kritikát. Igen, írtam az első évadjáról. Második felénél akadtam el. Teljesen élvezhető. A harmadik szezonja egyébként tavaly áprilisban startolt el idehaza a Jetix műsorán.

A hónap utolsó napján is érkezik sorozat. Méghozzá A Simpon család negyedik évadja jelenik meg 31-én. Mivel utálom Simpsons-ékat (pszt erről), ezért legyen ennyi elég. Később jövünk a részletekkel, hogy mi milyen extrát kapott.

jerichodvd_thesimpsons_s4


free web stats