Lost – 6.05-06 – Lighthouse/Sundown

 
Beküldte: RaulReal 2010 March 6, 17:35-kor a(z) Lost témába.

Kíváncsian várhatjuk, hogyan is fejezik be Lindelofék az eddig remekműnek tartó legendás produkciót, hiszen az ABC sikersorozatának premierje óta nem igazán tudtak a kreatív emberek olyan szériát produkálni, mint a Lost. Néhány hónappal ezelőtt még tűkön ülve vártuk a hatodik évadot, hiszen a beharangozók szerint beígérték nekünk azokat a válaszokat, amelyek után nagyon régóta epekedünk, ezzel szemben az előző két rész cselekményét figyelembe véve úgy tűnik, hogy inkább a rejtélyek sorát fogják bővíteni. Persze nem érdemes még semmit elhamarkodottan kijelentenünk, ehelyett tegyünk némi visszatekintő körutat az elmúlt két hét epizódja kapcsán. A kép alatt spoileresen folytatom.

lost605a

Könnyedén bevallhatjuk, hogy a Kate-s epizód lehetett a leggyengébb a hatodik évad során, mégis óriási ötlet volt az írók részéről visszahozni Claire-t, ugyanis a többi karakter alternatív jelenben való feltűnése mellett ez volt az egyik leghidegrázósabb jelenetsor, amint a félőrült, szénakazalhoz hasonló hajszerkezetű, már-már francia akcentussal beszélő szépség kirohant a dzsungelből, hogy ki tudja miért, megmentse Sun urát. A Lighthouse című epizód középpontjában Jack állt, aki ismét nehéz feladatokkal nézett szembe mind a való, mind az alternatív világban. Persze órákig vitatkozhatnánk rajta, hogy végülis melyik-melyik, a végén pedig valószínűleg kiderülne, hogy semmi sem az aminek látszik, és a jövő valamint a múlt sorrendje is könnyedén felcserélhető, akár az Északi-Déli sarok.

Mivel ugyebár L.A-ben is van egy Jack, így az ő történetét ismerhettük meg jelen esetben, azaz láthattuk, mi is történt volna, ha Dezmond nem alszik el, és bepittyegi azt a pár egyszerű számot, amelyek mára kultikus szerepkört tudhatnak maguknak, a korábbiak során pedig meg is tudhattuk miért. Igencsak érdekes volt megismerni kedvenc “éljetek együtt vagy haljatok meg egyedül” dokink alternatív jelenjének történetét, hiszen ebben a részben lepacsizhattunk fiával, Daviddel, aki zenei ambícióit kiélve próbálkozik a művészlét viszontagságos útjával. Ezen a szálon persze kaptunk egy jó adag drámát is, valamint a WTF is vastagon jelen volt a cselekményben, hiszen feltűnt többek közt a Szigeten lévő templom őrzője is, aki hasznos tanácsokkal látta el Sheppardöt.

Lost606A

Az élet persze nem ilyen egyszerű, így az eltűntek földrészét is körbebarangolhattuk, hiszen Jacob megparancsolta, pontosabban kérte Hurley-t, hogy Jackkel együtt menjenek el egy titkos küldetésre. Az átvágásnak végül az lett a vége, hogy az epizód címszereplője nagy keményen bezúzott egy üveglapot, és kétségbeesve konstatálta, bizony egész életében megfigyelés alatt tartotta a gaz nagyfőnök, nagy meglepetésében pedig még arról is elfeledkezett, hogy vakbélműtéten esett át korábban. Az ötödik rész egyik nagy csavarja pedig az volt, amikor a szellem-Jacob bejelentette, bizony jön valaki. Ha visszagondolunk, az eddigiek során sosem sült ki semmi jó abból, amikor interakció volt a Sziget és a külvilág közt, így nem csoda ha úgy érezzük: itt bizony durva események fognak még történni. Ennek tetejében Claire összebarátkozik az ál-Locke-al, a két főgonosz pedig a Templom felé igyekszik, hogy végre elszabadítsák a poklot, valamint lezúzzák a többieket.

Ennek a szálnak tulajdonképpen a betetőzése a Sundown címmel futó 6. epizód, hiszen ha belegondolunk, még a rész elnevezése is kihozhat bárkit a sodrából. Az ezen a héten látott felvonásban ugyanis Sayid állt a középpontban, ami elsősorban azért fontos, mert a 2 órán át holtan fetrengő iraki kémvallató bizony mást is magával hozhatott a Szigetre. Elindultak tehát a találgatások, hogy vajon milyen borzalmat engedett ki Fortuna legnagyobb ellenfele az eltűntek nyakára, így a többiek is szorgosan elkezdték antihősünket bökdösni, áramot vezetni belé, illetve ehhez hasonló furfangos módszerekkel egy olyan helyre küldeni, ahol még a jegesmedvék sem járnak. Talán a legkreatívabb megoldást ezen a héten találta ki az utolsó szamuráj, hiszen Jarrah-t egy bökővel a kezében küldte ki, hogy eltegye láb alól a mára erősen megkopaszodott füstszörnyet.

Lost606C

Ez a próbálkozás persze kudarcot vallott már akkor, amikor a Templom főpapjának agyában gyökeret eresztett, hiszen Locke megszólalt, ennek hatására pedig a kés is vér nélkül hajtott végre egy bonyolult input-output műveletet. Az ál-Locke persze nem esett kétségbe, így Sayidot a bent lévőkre uszítva úgy tette el láb alól, hogy az oldalára álló árulókat kicsalogatta, miután pedig új tábornoka végzett a szamurájjal és szemüveges bérencével, kitakarította a lebujt. Így a csapdába kerülő Claire is kiszabadult börtönéből, így hamarosan kezdetét veheti egy látványos chick-fight, ugyanis az Aaront elrabló Kate is a sötét oldalra állt egyelőre. Ez kissé megdöbbentően hat, azonban ha hőseink szemszögéből nézzük a szituációt, kiderülhet hogy korántsem olyan egyértelmű a helyzet. Mi mindenesetre könnyedén felmérhetjük, hogy Locke csapata a gonosz sereg, a többieknek pedig el kell pusztítaniuk a fenyegetést, legyen bármi. Érdekes lesz látnunk, ahogy Sun és Jin végre ismét összetalálkozik, illetve személy szerint az érdekelne leginkább, hogy vajon ki is érkezik olyan sebesen a Szigetre.

A már megszokott alternatív jelent is megkaptuk, amelynek során megismerkedhettünk végre Nadiával is, persze egy különös csavarral elintézték a készítők, hogy a szerelmetes pár a külvilágban se legyenek együtt. Szomorú dolog ez, azonban kaptunk cserébe némi csihipuhit, ahogy kell, hiszen az iraki kínvallató testvérét terrorizáló, korábban már látott bérenc, Alex gyilkosa végre a fűbe harap, persze kap némi segítséget ebben Sayid részéről is. Összességében tehát a két rész együtt a 7/10-es értékelést érdemli meg, hiszen hiába volt nagyszerű az ötödik epizód cliffhangere, az alternatív jelen kissé megfulladt a klisék tengerében, a Sundown című rész pedig éppen hogy az ütős, katarktikus befejezést nem tudta hozni. Mindenesetre jövő héten ismét visszatér a Lost, nekünk pedig más dolgunk sincs, mint élvezni a látottakat. Amíg lehet.


free web stats