Lost – 6.09: Is devil a loser?

 
Beküldte: Kanyecc 2010 March 30, 23:50-kor a(z) Lost témába.

Megint sikerült összeböjtölnöm, hogy a folytatás napján nézzem meg az előző heti részt. Magam se tudom, hogyan bírtam ki… A Lost múlt heti epizódja igencsak megosztotta a nézőket. Engem is beleértve. Tovább mögött spoileresen folytatom.

vlcsnap-2010-03-30-23h47m21s178

Tudtam, hogy egyetlen egy főszereplő se kap helyet ebben a részben. Oké, kicsit false volt ez a kijelentés, mert láttuk Jack-et, Locke-t, Hurley-t, stb., ellenben alig kaptak szerepet. A Lost készítői megfőzték a kedvenc levesünket, amit egyből Vörös borral tálaltak.

Kaptunk egy komplett/korrekt Richard centrikus részt, sok-sok flashback-kel, amitől egyesek a hajukat tépték, mások csak pislogtak, hogy mi ez a badarság. Megjártam mindkét tábort. Mindenkinek igazat kell adnom, mivel azt rakták elénk, amit megszokhattunk, csak más tálalásban. Arról van szó, hogy megint egy tipikus Lost-részt kaptunk. Menetközben ültették a történetet, húzták az agyunk, aztán hirtelen átcsaptak meredekbe, majd újra megismételték.

Mint említettem, visszarepítettek bennünket bő egy évszázaddal, az 1800-as évekbe, amikor Richard éldegélt feleségével, aki egyik napon nagyon beteg lett. A férj meg akarja menteni, ezért az éjszaka leple alatt – esőben – ellovagol a kapzsi és zsugori orvoshoz, akit véletlenül megöl, mert az pofátlanul földhöz vágta neje nyakláncát. Börtönbe kerül és ennek tetejében feleségén se tudott segíteni. Ideje aztán akadt bőven, így a Bibliát olvasta, hátha megbocsátásra talál. A pap nem így látta, mert a megbocsátáshoz idő kell, neki pedig nincs. Egy gyilkosságot csak úgy nem lehet feloldozni. És itt jön a csavar. Az akasztás napján hirtelen Isten szolgálja átmegy korruptba, mivel eladja rabszolgának. WTF!

Álljunk meg egy kicsit! Hogy megértsünk minden apró dolgot, a mélyére kell ásnunk. Az egész rész egy hatalmas vallásosságra épül. Te hiszel az ördögben? Isten tényleg megbocsájt mindent? – Tisztára, mint egy BSG-ben, csak ott nagyobb hangsúlyt fektettek az egészre. Itt inkább arról szólt a szitu, hogy van Jacob, aki elvileg a „jó oldalt” testesíti meg, míg a „rosszat” egy bizonyos feketeruhás férfi.

Láthatjuk őt is. Láthatjuk a Black Rock-ot. Megismerhetjük a történetét. Láthatjuk, hogy kerül a Szigetre Richard. Megtudhatjuk, hogy valójában ki a füst szörny. Megtudhatjuk, hogy Richard tényleg halhatatlan-e és ha igen, akkor mégis hogyan kapta ezt a képességét. Arra szintén fény derül, hogy Ilana miképpen került bele a képbe.

Szó se róla, a készítők betartották a szavukat, miszerint olyan részt kapunk, ami rengeteg kérdésre fog választ adni. Olyant, amivel nyílt lapokkal játszanak az egyes játékosok és már csak a pakli tartalma okozhat kellemes vagy éppen kellemetlen meglepetést. Ez bizony kőkeményen ütős rész volt, csak az a fránya altatás nem kellett volna, amit a felénél 5 percen keresztül előhoztak. Nem reppent el olyan gyorsan, mint azt olyan sokan tartják. Bőven éreztem a 40 percet. Jó volt látni mindent egyben, mármint a Jót és a Rosszat. Tisztul a kép, de azért el tudnék képzelni még több infót. Sokkal többet. Érezhetően meg volt húzva a határ. Lehetett volna jobban húzni az agyunkat, mert valahol azt tették. Komolyan, akkor kattantam be, amikor ilyent szól a csávó: „Öld meg az Ördögöt!”, illetve „A pokolban vagyunk!” Volt jó pár WTF!

Közel a vége. És mit olvastam, lesz még hasonló epizód. Értsd: Sok titok fényderülése. Szerintem ez nem titok, hiszen itt az évadzárás a nyakunkon. 5-ös skálán csak 4-est adok neki. Lehet túl elfogult vagyok, képtelen fölé pontozós vagy alá pontozós. Ez van. Láttam sokkal jobb részt.


free web stats