A magyar tévés ipart évek óta a hazai gyártású szitkomok uralják, így üdítő tényként üdvözöltük néhány hónappal ezelőtt, hogy az m1 felvette a kesztyűt és egy, a nyugati normához hasonló sorozattal próbált meg áttörést elérni, azonban a kampány hiányának következtében csak a szűkebb rajongók körében vált komolyan népszerűvé a Géniusz – Az alkimista című három epizódos miniszéria. Ennek apropóján volt szerencsénk pár nappal ezelőtt egy rendkívül hangulatos kávézóban elbeszélgetni az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott Tenki Rékával, aki ambíciói mellett a sorozat kulisszatitkaiba is adott némi betekintési lehetőséget. Nem utolsó sorban pedig egy rendkívül intelligens és sikeres embert ismerhettünk meg személyében, aki a hírnév és csillogás mellett is ember tudott maradni a színészet kissé megerőltető és pörgő világában.

Egyre ismertebb lesz a neved idehaza, hiszen a közelmúltban olyan művekben láthatott a közönség mint a Poligamy vagy a Géniusz. Hogyan emlékszel vissza, mi volt az, ami elindított a színészkedés felé?

Mind az édesapám, mind a nagybátyám színházban dolgoztak és mellettük nőttem fel, de persze anyukám is nagyon szerette ezt az életformát, ennek köszönhetően pedig a szüleim a művészet nagy rajongói a mai napig, így bennünket is erre neveltek. Innen származtatható a művész-életforma iránti szeretetem, az meg hogy kifejezetten a színészkedéssel foglalkozzak, sosem volt eltervezve, szimplán mivel a színházi közegben mozogtam, ott éreztem igazán jól magamat. Így mindig is úgy gondoltam, hogy ebben a környezetben kell megtalálnom a helyemet és az érvényesülés lehetőségeit kutattam. Szerencsére sikerült.

Ki indított el az úton és biztatott, hogy van tehetséged hozzá és később foglalkozhatnál is főállásban ezzel?

Igazából sosem volt komolyabb mecénásom vagy biztatóm, hiszen kiskorom óta táncolok, emellett pedig ott voltak a vizsgák a színházban és utána drámatagozatos gimnáziumba jelentkeztem, de ezek érthető módon felelősségteljes döntések voltak, így a szüleimmel együtt hoztam meg őket. Általában úgy ment ez, hogy elmondtam nekik, mi is érdekel igazán, ők pedig utánanéztek, hogy vajon milyen lehetőségek lehetnek előttem, kiválasztották a lehető legjobbat, nekem pedig egyszerűen csak rá kellett bólintanom. Szerencsém volt, hiszen mindig mellettem állnak, így nincs is igazán szükség arra, hogy bárki biztasson. Próbálnak rávilágítani arra, hogy mi lenne a leghelyesebb lépés, de sosincs az, hogy ők irányítottak vagy belekényszerítettek volna szánt szándékkal valamibe.

Volt valaha példaképed, akinek a játéka esetleg komolyabban hatott volna a fejlődésedre?

Így kapásból Kerekes Éva nevét tudnám megemlíteni, aki az Örkény István Színházban játszik, őrá nagyon felnézek, de ez tulajdonképpen egy örökké változó folyamat, ugyanis darabról-darabra az ember új oldalát ismeri meg a színészeknek, és bizony könnyedén elámulhatunk a változáson, mondván hogy úristen, ő még ezt is lazán el tudja játszani?

A színházakban való szereplések mellett hogyan értékelnéd a tévés szakmát? Melyikben látsz több potenciált, amelyet érdemes lenne jobban kihasználni?

Az igazság az, hogy egy színész mindent szeretne kipróbálni, szeretünk mind színházas, mind filmes közegben mozogni. Nem mondanám azt, hogy egy nagyjátékfilm jobb egy színházi darabnál, hiszen számos jegyben mutat eltérést a két műfaj, de mégis ezeket sokkal többen megnézik, neadj isten még mozikba is kerülnek, így nagyságrendekkel szélesebb rajongói táboruk alakul ki. Tévéjátékot is jó forgatni, azonban ezek nehezebben jutnak el az emberekhez, akik a megrögzött szokásaiknak megfelelve kapcsolgatnak az egyes csatornák közt, ennek köszönhetően pedig nehéz őket elrángatni azoknak a rabságából.

A hazai, underground sorozatrajongók körében igazán nagy hisztériát váltott ki a Géniusz. Mit gondolsz, mi tetszhetett a közönségnek az eddigi legdrágább magyar minisorozatban?

Tényleg, ez most komoly? Tulajdonképpen kiváló partnereim voltak és nagyon képzett, tehetséges színészeket válogattak össze szerintem, egyrészt. Ezen kívül rendkívül jó technikai háttere volt a sorozatnak, hiszen a stáb egyes tagjain is nagyon látszódott az erőfeszítés, és hogy tényleg egy nagyszerű darabot akarnak létrehozni, és tulajdonképpen a legfontosabb a hit volt. Elhittük azt, hogy sikerülhet, így az operatőrtől és a világosítóstábtól kezdve mindenki olyan magas szintű munkát végzett, hogy egyszerűen csak ámultam-bámultam, olyan jelenetek születtek benne. Maga a képi világa is nagyon jó lett, de persze legfőképp a rendezőn múlt, aki szintén a szakma egyik elismert képviselője, tudta hogy mit akar, és képes volt az ötleteit tűzön-vízen keresztülvinni, történjék bármi. Úgy szólván jó csillagzatok alatt készült el a produkció, nekem csak ez volt a dolgom egy hónapig, és semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak erre tudtam koncentrálni és ez is, mondanom sem kell, hogy mennyit segített. Ezen kívül nyár volt, a pécsi munkakörnyezet is jót tett, össze-vissza utazgattunk, szimplán nagyon-nagyon jó volt.

Sokan talán nem meglepő módon a magyar da Vinci-kódnak tartják a szériát, gondoltad volna hogy a némábbnak számító rajongók körében igencsak nagy tiszteletnek örvendő darab lesz?

Az a furcsa, hogy én egyáltalán nem éreztem, hogy valamiféle sikert váltott volna ki bármilyen közösségben is, mivel semmi visszhangját nem hallottuk ennek, hogy az embereknek mennyire tetszett, vagy hányan ültek le ténylegesen a képernyő elé és nézték végig a három epizódot. Jó, persze a családom tagjai megnézték, hiszen szüntelenül hívogattam őket, hogy ki ne hagyják és nézzék meg, de igazából újságokban vagy egyáltalán a közösségi médiában nem éreztem azt, hogy ez valamilyen szinten is megmozgatta volna az embereket, lehet hogy tényleg így van és azért vannak, akiknek komolyabban elnyerte a Géniusz a tetszését, azonban hozzám ez valahogy nem jutott el sajnos.

Nem is kapott olyan egetverő kampányt a sorozat, ami számomra például még mindig érthetetlen.

Pontosan, be volt annak idején harangozva, hogy érkezik a produkció, aztán egymás után le is adták az epizódokat, és nagyon kevesen tudták hogy lesz, és közülük is elenyésző mennyiségű ember volt tisztában azzal, hogy mikor és hol kerül adásba, mire pedig észbe kaptak már le is ment, és maximum online tudták újranézni a Géniuszt.

A magyar blogokon azért eléggé nagy hírverést kapott a sorozat, ezeket szoktad követni?

Nem igazán, tekintve hogy sokszor olyan vélemények és kritizálások olvashatóak főleg a kommentezők részéről, amikkel nem szívesen találkozik az ember, és csak elrontja a kedvét, hiszen rengeteget dolgozunk egy-egy mű sikeréért legyen szó színházi darabról, vagy tévés sorozatról.

A történet legjavát Pécsett forgattátok, mégis néhány jelenetet a kecskeméti Katona József Színházban kellett felvenni. Mi volt ennek az oka?

A mai napig folynak a találgatások, hogy végül mi volt a tényleges akadály, hiszen közben a Vígszínházban is megpróbálkoztunk annak idején a forgatás leszervezésével, azonban ha egy legfőbb kizáró tényezőt kellene mondanom, akkor az a pénz lenne. Olyan végtelenül magas bérleti díjat állított elénk az intézmény, hogy azt nem tudtuk sajnos kifizetni. Szerencsére ekkor jött a kecskemétiek felajánlása, akik végtelen szeretettel láttak minket és ráadásul reális árat szabtak meg az ott töltött időért cserébe.

A misztikus témájú sorozatban olyan ismert arcokkal játszottál együtt mint Stohl András vagy Alföldi Róbert. Mennyire sikerült beilleszkedni a stábba, kaptál hasznos instrukciókat a tapasztalt rókáktól?

Teljesen partnerként kezeltek szerencsére, nem volt semmi olyasmi benne, hogy lenéztek volna vagy ilyesmi, korábban az Alföldivel eddig egyszer beszéltem telefonon, Stohl Andrással viszont a Tűzvonal forgatása alatt már találkoztam, így őt onnan már ismertem. Úgy éreztem, hogy egyből úgy bántak velem, mintha közéjük tartoztam volna világ életemben. Együtt dolgoztunk, így egy csapatként kellett funkcionálnia a stábnak, és persze próbáltuk segíteni is egymást, a rendezővel pedig azon igyekeztünk, hogy kidolgozzuk, ki-mit és hogy csinál majd. Na jó talán volt valamennyi, de foghatjuk arra, hogy ilyen nagyszerű emberek mellett ez természetes. Abszolút rendesek voltak, és igyekeztek nem éreztetni velem, hogy fiatalabb vagyok náluk vagy ilyesmi.

Az általad alakított Kántor Júlia igazán pörgős, minden lében kanál egyetemista. Könnyű volt vele azonosulni?

Nem azonosultam vele komolyabban, azonban nagyon élveztem a forgatásokat, hiszen rengeteg történelmi halandzsát kellett megtanulnom, 300 oldalas forgatókönyv volt összesen a három epizód anyaga. Így a korábbi tapasztalatoknak megfelelően elkezdtem elölről memorizálni, de rá kellett jönnöm, hogy ez így nem fog menni. Össze-vissza kevertem a részeket és rájöttem, hogy egyszerűbb heti anyagokat bevésni.

Vicces jelenet volt amikor rohantál végig a kerten, miután rájöttél a nagy titokra.

Igen, azt én is nagyon imádtam, az egésznek a tetejében pedig még hozzá is adtam saját ötleteket, néhányszor el is hasaltam a nagy lelkendezés közepette. Sajnos ezeket kivágták, de nagyszerű momentum volt és jókat virultunk rajta. Emellett persze néha akadtak nehézségek a további jelenetek felvétele során, ugyanis a történelmi szövegek miatt számos alkalommal kaptunk röhögőgörcsöt. Tehát mutass egy embert, aki képes nevetés nélkül azt elmondani, hogy “Ó, nem Bodenburg Lajos 1882-es ostroma miatt zavarom!” – ilyet egy normális ember egyszerűen nem mond a hétköznapokban. Amikor pedig belenéztem a Robi szemébe ő is tudta, hogy mekkora hülyeséget beszélek, és nevettünk persze. Stohlnál is előfordult, amikor a cisztercita szót próbálta kibogarászni, végül úgy sikerült neki, hogy egy sarkot kiválasztott és annak mondogatta.

Mennyire áll hozzád közel a misztikus elemekkel vegyített krimi műfaja?

Amikor először elolvastam, szinte semmit nem értettem az egészből. Annyi megvolt, hogy elixír, örök élet, meg létezik valahol a Géniusz, aki nem hal meg, a lány pedig a történet folyamán belészeret. Abszolút az alapjait sikerült először felfognom a szituációnak, tulajdonképpen azonban erről is van szó dióhéjban. De egyébként imádom a kalandos műfaj képviselőit a mindennapokban is, de sajnos azzal megint csak nem vagyok tisztában, hogy mennyire fogták fel a nézők a cselekményt, mert eléggé sokat beszélünk benne, és helyenként bizony túl van spilázva. Abban a percben ez persze nem volt észrevehető, csak később, amikor kívülállóként láthattam az epizódokat.

Elégedett voltál a látottakkal?

Igen, igazából arra voltam leginkább kíváncsi, hogy amikor ugye forgattunk, a munkálatok során éreztem magamon, hogy na ez kevésbé sikerült jól, vagy éppen sokszor előfordult az ellenkezője is. Ez viszont olyan komoly viszonylatban szerintem nem volt észrevehető. Volt egy külön vetítés a stábtagoknak, ott láttam, de persze bújtam is a kanapé alá, körülbelül úgy néztem. Végülis pedig ahol jól éreztem magam, és felszabadultan játszottam, azokban a jelenetekben voltam száz százalékig elégedett magammal.

Ha úgy adódott volna, el tudtad volna játszani a sötét oldal főszerepét is?

Nagyon szívesen játszanék gonosz karaktert, azonban nem biztos hogy elhinnék rólam. Nem is tudom, ahhoz kellene azért egy olyan arcszerkezet, amely tökéletesen mutatja, hogy bármire képes lennék, hogy a jófiúk elbukjanak. Annyi tehát a kérdéses, hogyha odaállnék mondjuk a színpadra mennyire tudnám hitelesen előadni a szerepet.

Elég lezáratlan befejezést kapott a sorozat, így sokan további részekért kiáltottak kétségbeesve.

Ennek több oka is volt, hiszen valamennyire azért be kellett fejezni a történetet, azonban mégis tervben van, hogy folytatást kap a Géniusz, ennek köszönhetően pedig a készítők néhány szálat nyitva is hagytak, hogy az esetlegesen adásba kerülő további részek se fulladjanak érdektelenségbe. Személy szerint nagyon örülnék annak, ha visszatérhetnék ennek az alternatív jelennek a világába még néhány kaland erejéig. Kissé ez még a levegőben lóg, legfőképpen attól függ az egész, hogy mennyire tetszett a nézőközönségnek ez a hosszabb pilot. Arról viszont nekem sincsenek információim, hogy merre haladna tovább a történet a későbbiekben.

Mennyire vannak kihatással a szerepeid a hétköznapjaidra?

Leginkább észrevehető módon a próbafolyamat szokott kissé megviselni. Például miközben a Barbárok című darab előkészületei zajlottak, mi pedig gőzerővel dolgoztunk, még érzékenyebb voltam mint bármikor. Létezik ez a mítosz, azonban tulajdonképpen észre sem veszi az ember, hogy mit-miért mondott, csupán később tudatosulhat benne, hogy ezt azért nem kellett volna, így önkéntelenül azonosulok egy-egy karakter reakcióival, életszemléletével.

Mit tervezel a közeljövőben, hol láthatnak legközelebb azok a nézők, akik kíváncsiak lennének rád?

Nyáron, a strandon. Az igazság az egyébként, hogy ezt sosem tudhatja az ember. Annak idején kissé meglepetésszerűen ért az is, hogy behívtak a castingra, de aztán szerencsére simán ment minden, és egy nagyszerű produkciónak lehettem a részese. Júniusig játszom még a Barbárok című darabban, ott ha valaki még szívesen megnézné az alakításomat megteheti, aztán mi is szünetre megyünk, hiszen jön a nyár és kikapcsolódás.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Géniusz az alkimista