Nem is olyan régen kezdtünk egy hosszabb interjúsorozatba, hiszen a Tenki Rékával való beszélgetés után további két tévés személyiség oszthatja még majd meg gondolatait velünk, addig is a Hazai sorozatkörképre elkeresztelt, legújabb beszélgetés adhat további háttérinformációt az ország egyik legnépszerűbb szitkomjával, a Barátok közttel kapcsolatban. Olyan kultikus személyiséget kérdezhettünk a sorozatról alkotott véleményéről, és mindennapjairól mint Várkonyi András, akit a tévénézők nagy része régóta nevez Vili bácsinak, azonban sokan elfelejtik, hogy a színész nem csupán a kamerák előtt szórakoztatja a közönséget, de írásai és szinkronszerepei itteni viszonylatban a szakma éllovasai közt tartják, és amint a továbbiakban olvashatjuk, nem is érdemtelenül.

Igazán zűrös, meglepetésekkel teli fiatalkora volt. Gondolta volna akkor, hogy végülis egy sorozat húzóembere lesz, illetve ennyi rajongót gyűjt majd magának?

Szerettem volna ha így lesz, de nem gondoltam, hogy egyszer meg is valósul.

Mennyiben különbözik egy színdarabban való szereplés a televíziózástól?

A két műfaj alapvetően más. Mások a mozgások, a gesztusok, a hangsúlyok, a hangerő, és még sok minden. Ritka az a színész, aki mindkét műfajban megállja a helyét. Én szeretem ezt is, azt is. De lehet, hogy tizenegy év televíziózás után össze kellene szedni magam egy színházi próbán.

Rengeteg filmben szinkronizált pályafutása során, ön személy szerint az eredeti hangot preferálja, vagy bízik a magyar szakemberek munkásságában, amikor leül egy-egy film vagy sorozat elé?

A szinkron szakmának is megvannak a nagy tehetségei, és a „talpasai”. Az igazi, minőségi munka ritka, nem tudják, nem is akarják megfizetni. Szeretem a nívós szinkronokat, igenis, hozzáadnak egy film élvezhetőségéhez.

Mostanában belekezdett az éneklésbe, szokott még ma is foglalkozni másik hivatásával, az írással? Hagy a színészet elég időt egyéb hobbikkal való foglalkozásra?

Az írás teljes embert, és sok kínlódást kíván az én megközelítésemben. Mikor már a kényszer sodorja az embert a klaviatúra elé. Ebben a pörgős életvitelben legfeljebb álmodozhatok arról a „nyugalomról” ami egy novellistát megillethet.

Közel 12 esztendeje játszik a Barátok köztben, soha nem gondolt arra, hogy nyűg ez a munka és „ott kellene hagynia” Vili bácsit és a Mátyás-király teret?

Világéletemben dolgoztam. Hol ebben, hol abban a műfajban. Ilyen sokat egy helyen ritkán maradtam, és ez magáért beszél. Úgy érzem, szeretnek, megbecsülnek, a szerepem miatt sem jövök zavarba. A szakma /színészet/ sem szórja a lehetőségeket. 61 éves vagyok. Minek ugráljak? Ha egy színház megkínálna egy visszautasíthatatlan szereppel, akkor lehet, hogy harcolnék érte a főnökömmel…

Milyen az élet Magdi anyus nélkül, hiszen évekig játszottak együtt, a két karakter szinte elképzelhetetlen volt egymás nélkül?

A családunkban is előfordult ilyen tragikus eset. Fel kellett dolgozni, az „élet megy tovább”. Zsóka kedves kollégám marad, lehet, hogy még találkozunk a szakma kiszámíthatatlan sűrűjében.

A való életben is jóban van a stáb néhány tagjával, vagy a forgatás befejeztével mindannyian szélrózsa minden irányába?

Egy egy telefon, néhány közös fellépés szinte mindenkivel összejön. De főleg a korban hozzám közelebb állókkal szorosabb a viszony. Bár ez ennek ellentmond, de Tihanyi Tóth Csabával évek óta nagyon jóban vagyunk.

A karaktere, Vili bácsi bizony nagy nőcsábász, hiszen alig hunyt el neje, máris új nőt vitt a házhoz. Mi a véleménye erről? Hasonló karakter Ön is a való életben, vagy eleinte nehézséget jelentett egy másik embert hosszú évekig megszemélyesíteni?

Nem nevezném Vilmost nőcsábásznak. Inkább egy váratlanul egyedül maradt öregedő férfinak, aki megrettent a magánytól, és nem tudja, mit tegyen. Tanácstalan és kétségbeesett. Én magam harmonikus házasságban élek immár 36 éve, az empátiámat a környezetemből származtatom.

Mostanában a tévében levetített epizódok alapján szerepe szerint Lacival egy versenylovat akarnak venni. Mennyire rajong Ön a sportokért, el tudná képzelni, hogy egy saját versenyzőt indítson a futamokon?

Volt egy két fogadásom az Ügetőn egy egy kollégával, még nyertünk is valamennyit. De ez a sport csak futó élmény – a foci a legkedvesebb nekem. Sajnos, csak a külföldi meccsek. De hogy erre komoly összeget… Még csak nem is totózom.

Mennyire azonosítják Vili bácsival az utcán, látszik a mindennapok során, hogy milyen nagy közönségkedvenc a karaktere?

Azonosítanak, hát persze… De aztán gyakran hozzáteszik a saját nevemet is – jelezve, hogy figyelnek rám. Nagyon jólesik a szeretet. Mindkét entitásnak

Mennyire bírja még a forgatással járó extra terhelést, mit gondol, meddig láthatják még karakterét a nézők a Barátok köztben? Ha esetleg úgy döntene, hogy befejezi pályafutását, a kiírás milyen módját választaná ennek a kultikus karakternek?

Bírom, bírom a terhelést. Persze, az évek múlnak, én egy teherbíró típus vagyok, lehet, hogy egyszer csak hopp – és annyi. Ahogyan a saját végemet, úgy a karakterét sem én választom meg.

Hogyan kell elképzelnünk Várkonyi Andrást, mint magánembert?

Sokat dolgozó, olvasó, utazó, érdeklődő értelmiséginek, akinek az életét jó ideje a sorozat uralja. De, ahogy mondani szokás: a kocsmáros nem issza a bort, hanem méri.

Nem is olyan régen készítettek el egy interjút egy magyar szakemberrel, aki azt nyilatkozta, hogy a magyar tévézés halott, mindenki pótolható. Mit gondol erről, tényleg ekkora lenne a baj?

Valószínűleg nem ugyanaz a szakember mondta, hogy a farkasréti temető tele van pótolhatatlan emberekkel. Én szerénységre intem a kollégáimat, a szakma tele van hullámhegyekkel és völgyekkel. Mindkettőnél tudni kell alkalmazkodni. A televíziózás jövője nyilvánvalóan az interaktív tévék, a választható adások közeli bevezetésével kezdődik. Az egy új kihívás lesz. Kíváncsian várom.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Barátok közt