2010-es GLAAD-díj győztesei

 
Beküldte: Kanyecc 2010 May 23, 11:52-kor a(z) díjátadók témába.

Februárban beszéltünk legutóbb a GLAAD Media Awards-ről, avagy hosszabb és ismertebb nevén a Gay & Lesbian Alliance Against Degametion névre hallgató díjátadóról, ahol a homoszexuálisok között osztanak évről évre díjakat. 2010-ben 21. alkalommal került megrendezésre, melynek jelöltlistáját itt olvashatjátok vissza. (A díjkiosztó gála egyébként még áprilisban volt, kicsit megcsúsztunk a közlésével.)

Mielőtt rátérnénk az esélylatolgatásra, hogy mennyire érvényesül a papírforma vagy éppen mennyire nem, vessünk egy pillantást a tavalyi jelöltekre, illetve győztesekre. Nem igazán beszélhetünk érvényesülésről, hiszen maximum a legjobb talkshow díja volt egyértelmű, amit évről évre az Ellen DeGeneres Show kaparint meg. A Glee itt is elnyert magának egy díjat, méghozzá a legjobb vígjátéknak járót, így a Modern Family meleg párja hoppon maradt. A másik kérdés az volt, hogy a Mad Men-nek megtörik-e a sikere, hiszen a legtöbb díjátadón sorra nyeri el mások elől a díjakat. Ezt viszont csak a továbbra kattintva tudhatjátok meg.

  • Legjobb sorozat (dráma): Brothers & Sisters (ABC).
  • Legjobb sorozat (vígjáték): Glee (Fox).
  • Legjobb tévéfilm/minisorozat: Prayers for Bobby (Lifetime).
  • Legjobb reality: RuPaul’s Drag Race (Logo/VH1).
  • Legjobb szappanopera: One Life to Live (ABC).
  • Legjobb sorozatepizód: “Pawnee Zoo” Parks and Recreation (NBC).
  • Legjobb talkshow: “Ellen DeGeneres and Her Wife, Portia de Rossi” The Oprah Winfrey Show (syndicated).

free web stats