The Gates – 5 rész után

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 11, 16:40-kor a(z) The Gates témába.

Oké, a fontossági sorrendet letudtam. A Scoundrels kritikám kinn, benne olvashatjátok az elégedetlenségem, ami a The Gates-re már koránt sem igaz. Utóbbi remekül tartotta azt a szintet, amire ráhangolt a pilot epizódjával. Lehetne jobb is, sokkal, de így nyári sorozatnak tökéletes. Idén nyár sem telhet el vámpírok, vérfarkasok és más egyéb különös lény társasága nélkül. Nem csüggedek cseppet sem, mert inkább ezek, mint egy Defying Gravity-s űr GA.

vlcsnap-2010-08-08-19h45m17s176

A történetet két szálra lehet felosztani. Az egyikben a fiatalok kapnak szerepet. Itt főleg egy szerelmi háromszög, melyből a végén csak szerelmi páros lesz, mert valaki a rövidebbet húzza. Sajnos adja magát a klisé, azaz hogy az új fiú egyből bevágódik a legjobb csajnál a suliba. Mindezt egy hazugságvizsgálós hülyeséggel, a megint kiszámítható volt, de tudjátok mit, engem most egy cseppet sem zavart, mert lejjebb helyzetem az elvárásaimat és inkább át adtam magam a történetnek. Had sodorjon magával, hiszen ez a lényege.

A másik szálban a családfők és a városlakó szülők kapnak szerepet. Itt megfigyelhető némi Desperate Housewives-ra emlékeztető jellemet. Tisztára, mint ha a Lila akácköz köszönne vissza. Megvannak az egyes városlakóknak a titkaik, amiket meg is akarnak őrizni, csak az a probléma, hogy ezzel be kell hódolniuk néhány tagnál, akik szintén tudják, hogy a szomszédnak pontosan mi az.

A szerkezettel viszont akad némi problémám. Nem tudom, hogy ez csak nekem tűnt-e fel vagy másnak is, de általában a 32 perc környékére rakják be azokat a „WTF-pillanatokat”, amivel le lehetne zárni a részt és még kicsit ütnének is vele, nem pedig az epizód végére. Ez nagyon nagy hiba. Ugyanis 8-10 percig marad az üresjárat a végén, a legvégén pedig már nem tudják azt produkálni, amit előtte. Nem értem! Miért jó ez így nekik? Megcsinálhatnák egy kicsit Lost-osabbra is, de nem. Mintha nem ezt akarnák felhasználni a nézők megnyerésére, amit meg hülyeségnek találok, mert mi mással lehetne megvenni valakit a következő részre, mint egy jó zárással?! Hát nem, hát de! Remélem erre azért a későbbiekben odafigyelnek.

Egyre több misztikus élőlényt szerepeltetnek. Az elején még csak a vámpírok kaptak szerepet, aztán később kiderült, hogy vannak vérfarkasok, illetve démonok. No fene. Egyéb másra lehet számítani. A 4. résznél történik egyébként egy mérföldkő. Innentől kezdve új szakaszba lép át a történet. Jobba, fene se tudja, de másképp nézhetjük a dolgokat, annyi szent.

Nálam abszolút nézős. Reménykedem benne, hogy lesz második évadja, mert igazából megérdemelné. Ne kaszálják el, mert egy Scoundrels-nél mindenképpen jobb. Nem is értem, hogyan hozhat többet. Jah de, mert előbb van a műsoron. Öreg hiba. Egyszer felcserélhetnék. Biztatásképpen megkapja azt a pontszámot, amit a pilotnál kiosztottam. Igazából nem volt erősebb, se gyengébb nála, viszont stabilan tartja a szintjét. Kellemes, de semmiképpen sem heti nézős. Darálásban sokkal jobb.

This entry has a rating of 3.5

free web stats