Californication – 1.00 – Unaired pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2007 July 23, 15:41-kor a(z) Californication,Pilot témába.

Ez a harmadik showtime sorozat (Weeds, Brotherhood mellett), ami szintén idő előtt látott napvilágot, de talán nem is baj, hiszen a csatorna megint hozta a javát! Imádom őket, hiszen mindig megtalálják azt a témát, amit még a konkurens csatornák nem vetettek be, vagy félőn félre toltak. Gondolok itt a Weeds-re, Dexter-re, vagy éppen az L Word-re! Most sem lesz más a helyzet! A készítők tényleg arra összpontosítottak, hogy már az első percekben berögzítsük fejükbe a címhez kapcsolódó kép!

És miért mondom ezt? Már a nyitójelenet sem semmi, hiszen David Duchovny amellett, hogy egy cigit gyom el a szentelt vízben, valamint trágár szavakat használ a templomban, még az ott tartózkodó apácát is befogja egy kis kézi, illetve szájmunkára! Persze a következő jelenetben már az ágyban vannak, és nem tudni, hogy most ezt álmodta-e vagy a valóság! Azonban mi minden esetre elkönyveltük ezt a jelenetet és ezzel már a készítők el is nyerték jutalmukat egy leendő rajongó személyében!

californication_1001.jpg
Na, de mi is az alapkoncepció?
Egy íróról szól, aki rendbe szeretné tenni zűrzavaros életét lányával és ex-feleségével! Hank Moody személyében tűnik fel David, aki magánélete mellett még munkájával is hadi lábon áll! Azonban szerencséjére egyes (ismeretlen) nőkkel könnyebb a helyzete, ugyan is rakat számra viszi őket ágyba! Mondhatni a fő szál a család mellett a szex is.

Nem csak én tartom érdekesnek, jónak a sorozatot, hanem magyar tévés szakemberek is, akik a májusi L.A. Screenings nevű rendezvényen istenítették! Gondolok itt az RTL-Klubtól Kolosi Péterre, és a legszebb, hogy az sincs kizárva, hogy jön valamikor a közel jövőben hazánkba is! Akit érdekel részletesebben a cikk, annak ajánlóm az origo két cikkét: első, második!

És mi tenné ennyire eredetivé sorozatot? Hank többször is olyan helyzetet teremt, melyen sírva lehet röhögni, és ez az emberek javának ez tetszik! Gondolok itt a fenti nyitójelenetre, azonban nem csak ez volt a prímen! Ott van, amikor elver egy csákót a moziban, aki film nézés közben felveszi telefonját, vagy amikor szexszel az egyik csajjal, és az, szó szerint pofán dörgöli! …Kétszer is! De még van jó pár! Nem lövők le mindent! Maradjon nektek is!

Amint már említettem, a szex megy ezerrel, csak nem az ex-feleséggel! Talán nem is akarja annyira hamar rendbe tenni házasságát! Ebben a részben kb. 4 dúgás jelenetet számoltam össze! (Lehet több is, kevesebb kizárva!) A Showtime javára szóljon az is, hogy nincs takargatás: Látod mindenki cickóját, és akinek bejön – csajokra gondolok főként – az még egy pár másodpercre – kb. 2-3-ra – megpillanthatja David hátsó felét! Mondanom sem kell, hogy a készítők a javából válogattak, így tele van eyecandyvel!

Szóval nekem is tetszett, a magyar kritikusoknak is tetszett! Showtime újra nagyot alkotott! Egyébként a sorozat augusztus 13-án debütál és első neki futásra 13 részt rendeltek be belőle! Szerintem esélyes egy folytatásra is, de az már a jövő zenéje! Akit érdekel a promoja, az itt megnézheti, valamint ajánlanám figyelmetekbe a hivatalos honlapot is, ha már ilyenje is van!

This entry has a rating of 3.5

free web stats