Dexter – Season 4

 
Beküldte: tess 2011 February 8, 18:48-kor a(z) Dexter témába.

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez volt az az évad, amivel a Dexter elérte a csúcsot! Hogy van e még feljebb, azt egyelőre nem tudom, de a látottak alapján kijelenthetjük, hogy az előző 3 évad történései most csúcsosodtak ki igazán. Ehhez persze kellett az 1. illetve a 2. évadhoz képest csalódást jelentő 3. évad, amiben a showrunner váltás lévén egy egészen más szálat kezdtek el erőltetni a készítők. Ez volt a karakterfejlődés, amiben Hall és Jimmy Smith karöltve brillíroztak úgy, hogy közben a standalone gyilkosságokat a kutya sem hiányolta. És ami ott működött, az a 4. évadban érte el a tetőfokát.

Kétségkívül nagy teher volt az írókon, lévén Dextert családapaként kellett beállítaniuk, úgy hogy az előzőleg aposztrofált karakterjegyeket ne vegyék semmisnek. Másrészről meg rá kellett kontrázniuk Jimmy Smith játékára és karakterére is, elvégre nem élet az élet egy sorozatgyilkos főmumus nélkül Dexter világában. Jelentem az írók parádésan megoldották mind a két problémát!

Kezdjük mindjárt a családi vonallal, ami ugyan színvonalas volt, de hát mégsem ezért szeretjük a sorozatot. Dexter és Rita kapcsolata új szakaszba ért, aminek minden fontosabb állomását sikerült az íróknak kivesézniük. Bevallom én hirtelen nem is értettem ezt az irdatlan iramot, de aztán a finálé záró képsoraiban minden értelmet nyert. Tehát volt itt kérem szépen baba mizéria, kamaszodó gyermek konfliktusok, új barátok szerzése, féltékenység, kikacsingatások és megjelent a bizalmatlanság is Rita részéről. Mind-mind okosan és kimérve lett tálalva, szorosan beleágyazva a főszálba, egyfajta mellékzörejként, ami aztán még tömörebb, még feszesebb történetvezetést tett lehetővé.

Az évad velejét viszont kétségtelenül a Trinity-szál adta, amit az írók ismételten remekül tálaltak. Bár az elején lassan és kimérte indultak be az események, de a háttérben megint csak egy jól megkomponált eseményláncolat húzódott. Részről részre tudtunk meg egyre többet Arthur Mitchel-ről, a 30 éve aktív sorozatgyilkosról, akit majdhogynem lehetetlen megállítani. Láthattuk őt a gyilkosságok hevében, majd mint szerető férjet és családapát, ami még Dexter érdeklődését is felkeltette. Megint behozták a szokásos mester és tanítvány fonalat, de most Dexter volt a tanítvány, aki igen hamar szembesült a nyers tényekkel, láthatta milyen is egy szabályok nélküli féktelen gyilkos. Ez lenne Dexter sorsa is, ha nem lennének Harry szabályai, éppen ezért a nagy öreg, a sötét útitárs végig ott volt hősünk mellett, ami nemegyszer kijózanító monológokkal is együtt járt.

És ha már Arthur Mitchel alias Trininty, akkor érdemes megemlíteni John Lithgow-t, aki valami döbbenetesen meggyőző alakítást nyújtott. Ezen mondjuk nincs is mit csodálkozni lévén Emmy és Golden Globe díjas, valamint ’83-ban jelölték Oscarra is. Sokáig azt hittem, hogy Jimmy Smith 3. évados alakítását nem tudják felülmúlni egy darabig, de erre most sikerült rácáfolniuk. Lithgow játszi könnyedséggel hozta karaktere minden árnyalt jegyét, mindezt olyan természetességgel, hogy sokszor a hideg rázott tőle. Bár ebben nagy szerepe volt az íróknak is, akik nem voltak restek és egész korrekten felépítették a karakterét a kezdetektől.

Tehát javarészt az évad Dexter és Mitchel párharcára ment rá, amit végső soron is a standalone részek sínylettek meg elég rendesen. Ami olyan jól működött az első 2 évadban, az 3.-ra leminimalizálódott, a 4.-re meg szinte teljesen el is tűnt. Szó se róla ebben az évadban is hullottak a gaz gyilkosok, de már koránt sem olyan hatásfokkal, mint azt egykoron megszokhattuk. Ellenben a minőség drasztikusan emelkedett, azt hiszem még sokáig emlékezni fogunk Christina Cox karakterére, aki egy kellemes macska-egér párharcot hozott össze Dex-szel.

A főszál mellett ismételten kaptunk pár kellemes töltetű mellékszálat is, amiken oly gyakran csámcsogtak is a kritikusok. Egyrészről ott volt ugye Lundy különleges ügynök visszahozása, ami az évad egyik legjobb húzása volt. A veterán Keith Carradine ismét brillírozott és tette mindezt Dexter oldalán, amire szerintem a 2. évad óta vártunk sokan. Ellenben a közte Debra, valamint Anton közt kialakult szerelmi háromszög már cseppet sem volt ennyire jó húzás. Szerencsére ennek gyorsan véget vetettek, majd jött Lundy halála és Debra kijózanítóan gyötrelmes magára találása a történtek után. Jennifer Carpenter-nek itt sikerült bebizonyítania, hogy bizony van még mit keresnie a képernyőn.

Amúgy én ilyen titkos kefélő géppel azonosítottam, akinek így vagy úgy, de mindig köze van valami gyilkoshoz. No meg Dexter-hez, merthogy az a kis spicli szál, amit a 3. évadban elszórtak a készítők bizony itt szépen kiterebélyesedett. Debra megtudta az igazat Dexter múltjáról, valamint a kapcsolatát a hűtőkocsis gyilkosról. Ezen persze bőven lehetne elmélkedni, hogy mennyire volt jó húzás, lévén mélysége az egésznek nem igazán lett, ellenben nem is rágták a csontot több évadon keresztül.

Viszont az olyan semmilyen lépésekkel nem tudok mit kezdeni, hogy Batista és LaGuerta összejöttek. Ez tényleg kínos lépés volt, akárcsak Quinn karaktere. A készítők továbbra is képtelenek bármit is kezdeni a karakterével, még úgy is, hogy közben összehozták Mitchel lányával is. Na, mondjuk az megint egy idióta lépés volt!

Összességében tehát amennyire negatív véleményen voltam végig az évadról, úgy váltott ez át fennkölt magasságokba, amikor hirtelen minden a helyére került. Jó látszik, hogy a készítők egy egységes képet alkottak meg, amihez végig ragaszkodtak is, bár nem mindig kötötték az orrunkra ennek minden jellemzőjét. Az egész évad egy kellően megalapozott és fokozatosan kibontott folyamat eredménye lett, amire aztán a záró képsorokkal rátettek még egy lapáttal. Bevallom én hirtelen hatásvadász lépésnek gondoltam, de pár pillanat múlva minden értelmet nyert és csak tovább mélyítette az írói stábba vetett bizalmam. A finálé nem mellesleg csatornarekordnak számító 2,6M nézővel búcsúzott, aminek hatására a Showtime további 2 évadot rendelt be.

This entry has a rating of 5

free web stats