Nem kétséges, a tavalyi év no1 meglepetését a Starz szállította a Spartacus: Blood and Sand személyében. Az aprócska kábelcsatorna is rálépett a sajátgyártású sorozatok rögös ösvényére, ahol egész korrekten vették az első akadályokat. A sorozat közönség és kritikai kedvenc lett, a nézettség pedig hétről hétre megállás nélkül csak emelkedett. A siker titka pedig a szokatlanul nyers és véres látványvilág valamint a provokatív közlésstílus volt, ami amellett, hogy elég rendesen sokkolt még be is találta a jó ízlés határát.

Aztán az 1. évad végén jött a címszereplő Andy Whitfield betegsége, ami egy kiadós kálváriához vezetett a folytatást illetően. A Starz pedig kénytelen kelletlen folytatta a sorozatot a meglévő stábbal és egy flashback jelenetet megspékelve megálmodtak egy 6 részes minit, ami előzmény sorozatként lett aposztrofálva. Meg titkon időhúzásként is, elvégre a nagy hype egy év kihagyás után igen csak megcsappanhat, azt meg a kis kábeles adó nem engedheti még magának.

Maga a sorozat ismételten a Batiatus házról szól, de míg az anyasorozat a család diadalittas mindennapjait mutatta be, addig a mini az odáig vezető utat. Itt még Batiatus cseppet sem tehetős és befolyásos, szó se róla elismert, de a nagy diadalok közelébe sem juthat ellenlábasa Vettitus miatt, aki komoly politikai kapcsolatokkal rendelkezik. A sikerre éhes Batiatus viszont fejjel megy a fajnak és elég hamar ellenállásba is ütközik, ami könnyedén az életébe is kerülhet.

A készítők meglepően jól vették az akadályokat és egy viszonylag érdekes pilotot gyártottak az előzménysorozathoz, ami már az elején előre vetíti a Blood and Sand-ben látottakat. Ebből adódóan ugye az elsődleges cél az volt, hogy a teljesen nyilvánvaló végkifejletet kell kellően kidekorálni, hogy az 6 részen át lekösse a nézőt, meg persze szervesen illeszkedjen is az egész franchise arculatába. Ez így jelentem elsőre sikerült is. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a csöcsök és a vér operált most, az intrika eddig a háttérben maradt. Ellenben így mindenki számára evidens, mi is lesz a kohéziós erő a részek közt.

Ugyancsak dicséretes munkát végeztek a castinggal is, lévén a már bevett arcokat sikerült kellően jól megfiatalítani és a karakterüket átgyúrni. Gondolok itt a naiv ex-Xena-ra, aki ugye az anyasorozatban igen nagy kefélő gép volt, de persze a többiekre is bátran kitérhetnénk. Végső soron is mindenki kapott némi eredet történetet, ami egyrészről élvezetes volt, no de persze nem a mélyenszántó gondolatok miatt, hanem sokkal inkább a feszültség generálás zsenialitásának hála. Akárhogy is vesszük a sorozat szólhatna a ’30-as évek dokkmunkásairól is, ha a feeling és a feszültség stimmelne, ugyanis ez a két szegmens adja el az egész sorozatot.

Összességében tehát a sorozat hozta a tőle elvártakat, nagyon lehúzni nem is tudnám, talán csak a felszínessége miatt, de hát ez pont nem az a sorozat lesz, ahol elgondolkodik a néző. Sajnos összehasonlítani az anyasorozattal nem tudom, mivel nem láttam azt, de így elsőre elkezdeni egy franchiset nem volt rossz. Évad végéig maradok, lévén már csak 5 rész van, meg arra a bizonyos elhíresült szarkeverésre is kíváncsi vagyok már.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Spartacus: Gods of the Arena