Spartacus: Gods of the Arena – Ez volt a mini

 
Beküldte: tess 2011 March 8, 13:37-kor a(z) Spartacus: Gods of the Arena témába.

Na, valahogy így kell eredet történetet gyártani, még akkor is, ha az egész egy sajnálatos véletlen műve lenne. Andy Whitfield betegsége elég rendesen betehetett volna a szárnypróbálgató Starz-nak, de végső soron is a csatorna gálásan és persze roppant kreatívan vette az akadályokat. A kieső egy évet egy előzmény sorozattal pótolták, ami mellesleg egy a 2. évadra szánt flashback rész lett volna. Azonban amit ott cirka 50 perc alatt kaptunk volna biztosan meg sem közelítette volna ezt a mostani durván 300 percet.

A 6 részes mini a Batiatus ház felemelkedéséről szól, arról miként lép ki apja árnyékából és válik Capua egyik legbefolyásosabb emberévé Batiatus. Miként küzdi le Lucretia a prűd normákat és válik egy intrika gyáros szajhává. Miként lesz Oenomaus doktore egy bizonyítani akaró gladiátorból, vagy miként válik a testvériség teljes jogú tagjává Ashur és Cirxus.

Az íróknak Steven S. DeKnight showrunner vezetésével nem volt könnyű dolguk, elvégre a már ismert végkifejlethez kellett valami eredet történetet kreálniuk, ami amellett, hogy szervesen kapcsolódik az anyasorozatban látottakhoz még kellően izgalmas és látványos is. Arról nem beszélve, hogy az egész évadot egy olyan karakterre kellett építeni, aki a későbbiekben cseppet sem lesz rokonszenves. Szerencsére DeKnight játszi könnyedséggel vette az akadályokat. Egyrészről Batiatus majdani gonoszságát elhomályosítva behozott a képbe két olyan negatív alakot, akik mellett a későbbi történések eltörpülnek.  Tullius és Vettius remek negatív párost alkottak, a velejéig gonoszak voltak, már-már szélsőségesen is számítóak, így akarva-akaratlanul a néző is a halálukra vágyott. Persze a remek karakterek mellé kellett Stephen Lovatt (Xena) és Gareth Williams játéka is, ami igazán emlékezetesre sikerül. Különösen mondjuk Lovatt-é, aki tökéletesen hozta a szadista megalomán állatot.

Persze a negatív oldal mit sem ért volna az ismét remek alakítást nyújtó Lawless-Hannah páros nélkül. A John Hannah (New Street Law) játszi könnyedséggel vette a fiatal és botladozó Batiatus karakterét, aki mindenáron nagyot akart álmodni, hogy kiléphessen apja árnyékából. Azonban az odáig vezető út roppant rögös volt, cseppet sem fukarkodva a sorozatos megaláztatásoktól. Az írók okosan olyan morális mélységbe taszították a karakterét, hogy lehetetlen volt nem szurkolni érte. Ugyancsak remek írói húzás volt, hogy nem egy bevett klisének tekinthető apagyilkossággal taszították a karaktert a sötét oldalra. Utóbbi gyilkosságot meghagyták Lucretia-nak, aki itt érzésem szerint kevésbé volt hangsúlyos karakter a férje mellett. Az ő karaktere sokkal inkább prüdéria szabta korlátok döntögetésére ment rá, amit aztán a végére kiegyenesítettek némi cselszövéssel.

A már ismert karakterek mellet t sikerült behozni pár újabbat is, aki szintén remek választásnak bizonyultak. Batiatus mellett a mini másik főszereplője a léha gladiátor Gannicus volt, akit Dustin Clare (Underbelly) parádésan jelenített meg. Nem semmi karakterfejlődés volt az övé 6 rész alatt, amire meglehetősen szépen építkeztek is. Ugyancsak remek karakternek bizonyult a szajha vérmérséklettel megáldott Gaia is, akit Jamie Murray (Warehouse 13, The Beautiful life TBL) keltett életre. Tiszta sor volt, hogy az élvezethajhász nőszemély sokkoló halált hal, de azért az odáig vezető út sem volt semmi. Lucy Lawless oldalán fergeteges eyecandy párost alkottak, a képernyő csak úgy izzott tőlük, amire aztán egy remek „threesome” jelenet tette fel a pontot, ami a tv-s soft pornó legszebb iskolapéldája is lett. Hogy a frappáns fordulatról ne is beszéljünk a végén. És hát akkor még ott volt Marisa Ramirez (Crossing Jordan) karaktere is, aki szerves részét képezte a mellékszálnak is.

Persze sokan érdemtelenül kimaradtak a felsorolásból, de hát valljuk be, majdhogynem mindenki remekül teljesített, így nagyon a castingra nem is panaszkodhatunk. Nem mintha magára a történetre tudnánk, elvégre roppant kreatívan és látványosan sikerült prezentálniuk az íróknak. Végig látszott, hogy jól felépített szerkezettel operálnak, már-már szándékosan kerülve a bevett kliséket. Ehhez jött még a remek és meglepően részlet gazdag karakterábrázolás és a sok apró mellékszál, ami a végére szervesen hozzátett egy kicsit az egységes egészhez.

DeKnight másik nagy erénye, hogy a megvalósításban sem fukarkodott a kreatív hajlamtól. A látványvilág egy az egyben a Blood & Sand-et hozta, de már sokkal kiforrottabban. A gladiátor párharcok roppant energikusra és látványosra sikerültek. Meg persze véresre, bár ezen nincs mit csodálkozni, lévén ez a Spartacus franchise a vérben és a csöcsben nem igazán tud fukarkodni. Szó se róla nem egyszer teljesen öncélúan voltak kezelve, akárcsak az erőszak betétek, de hát kábelen minek finomkodni. Meg aztán mind-mind csak hozzátettek egy kicsit a roppant feszült hangulathoz, ami teljes letargikus állapotba tudta taszítani a nézőt, főleg azután, hogy majdhogynem egyik karakter sem volt biztonságban. Ezt demonstrálva elég szépen hullottak is a fontosabb mellékszereplők, de a főszereplők sanyargatásából is volt elég.

Összességében tehát akárhogy is vesszük a DeKnight vezette kreatív team látványosan jól vette a sorozat és az élet adta buktatókat. Sikerült egy olyan látványos és feszült előzmény sorozatot kreálniuk, ami teljesen egyenrangú a forradalmi anyasorozattal. Szerves egészét képezi az ott látottaknak és egy kicsit még hozzá is tud tenni. Ha más nem is, hát azt, hogy mindenképpen megnézzem a Batiatus ház bukását is. Nézettség szempontjából a Starz amúgy roppant elégedett lehet a kényszer sorozatával, elvégre majdhogynem végig hozta az emelkedő tendenciát, ami átlagban olyan 1,1-1,2M nézőt jelentett, ami csatorna szinten több mint jó. Főleg, hogy a finálét 1,7M néző követte végig.

This entry has a rating of 5

free web stats