Doctor Who – 1.04 – Aliens of London (1)

 
Beküldte: Kanyecc 2007 September 29, 21:34-kor a(z) Doctor Who témába.

doctorwho_104.jpg
Premier: 2005/04/16
Írta: Russell T. Davies
Rendezte: Keith Boak

A doki visszahozza Rose-t jelenkorába, azonban megint félre nézi az időt, amiből lesz is, kisebb hepaj otthon. Ez idő alatt, azonban a világ más eseményre figyel fel, ugyan is kényszerleszállást hajt végre egy UFO űrhajó London belvárosában. Dokink mérföldkőnek könyveli el az eseményt, melyről még ő sem tudott, de a kétségei most is megvannak, ezért körmére jár a dolgoknak…

Megjegyzés: Kezd ez erősödni. Dokink már megint szétszórt volt. 12 óra helyett, 12 hónappal később térnek vissza, amikor is Rose anyja már majdnem teljesen lemondott lányáról, akiről ez idő alatt azt hitte, hogy elrabolták. Lesz is kisebb diliház otthon eltűnése miatt. Ebben egyet is értettem dokinkkal, hogy kikészíti az idegeket. Már, mint a sok ordibálás.

Feltűnnek az UFO-k is. Érdekes, hogy eddig még nem volt egy ilyen eseménynek sem szemtanúja, noha már 900 éves. Ismétlem 900 éves. Egy titkos adat lebbent fel, amellett, hogy befolyása van a felsőbb körökben is.

A sztori folytatásos. Eddig nekem nagyon is tetszett, főleg az a disznó. Nem semmi, hogy mennyire elmés az író. Nem is húzom tovább az időm, jöjjön a folytatás, mert már nagyon érdekel, ebből mit hoznak ki!

This entry has a rating of 2.5

free web stats