True Blood – A zseniális 3. évad

 
Beküldte: tess 2011 June 8, 16:10-kor a(z) True Blood témába.

Érdekes egy dolog a 3. évad a sorozatok életciklusában. Általában ez az évad osztja meg a legjobban a rajongókat és általában ez az évad az, ami olyan magasra teszi a mércét, hogy ezután csak a hanyatlás következhet. Számtalan példát tudunk erre mondani, de a lista most bővült eggyel, elvégre a True Blood is beállt a sorba. Allan Ball ismételten bebizonyította, hogy zsenije határtalan és ha csatorna nem korlátozza döntéseit, akkor bizony sorra képes termelni a WTF-momentumokat. Az HBO meg mint tudjuk nem szívbajos általában.

A 3. évad alapjába véve tovább folytatta a 2. évados menetelését, Ball csak kevés változást eszközölt, amik viszont rendre megosztották a kritikusokat. Továbbra is maradt a komplex, több szálon futó történetvezetés, amit okosan egy-egy karakter köré írtak. Így hirtelen egy roppant szerteágazó mezsgyével találkoztunk, ami a játékidő szempontjából igen csak kockázatos vállalkozásnak bizonyult. Szerencsére Ball most meghagyta a központi szálat végig Sookie és a vámpírok kapcsolatának. Ebből adódóan a játékidő jelentősen lecsökkent a többi szálnál, ami az esetek többségében kapkodó, nyomokban hatásvadász fércmunkához vezetett. Arról nem is beszélve, hogy ezek a szálak vagy ismételték magukat vagy látványosan nem tudtak mit kezdeni velük.

Szerencsére a főszállal mint olyannal nem volt gond, elvégre töretlen lendülettel és minőséggel menetelt végig. Az írók szokás szerint megint csavartak egyet az eddig megismert világon és szépen kibővítették azt. Szerephez jutottak más alakváltók is, megjelentek a vérfarkasok és bemutatkoztak a tündérek. Az embernek ez hirtelen sok lehet, elvégre a sorozattól a véres realitást szoktuk meg, de szerencsére itt sem volt probléma. Végig korrekt volt az adagolás aránya, látszott a gondosan felépített szerkezet, ami sorra szállította a súlyos cliffhangereket.

Kedvező változásokat eszközöltek a szereplők táján is. Kevesesebb Sookie és Bill féle nyavalygás volt, aminek csak örülni tudok, elvégre a chemistry továbbra sem működik a két színész közt. Anna Paquin meztelenkedése meg az igazat megvallva kezd már unalmas lenni. Ellenben dicséretes húzás volt Erik karakterének az előtérbe helyezése. Ha úgy vesszük férfi fronton most sokkal inkább Eric dominált és nem Bill. Ennek megfelelően Stephen Moyer fakó képét kicsit jegelték, Alexander Skarsgard meg végre megcsillanthatta zsenijét. Hihetetlen jól fel volt építve a karakterek, mind a flashbackek, mind az érzelmi szálak a helyén voltak és néha még Godric is betársult mellé némi jutalomjátékra.

Az évad ásza viszont kétségtelenül Denis O’Hare (Brothers & Sisters, The Good Wife) volt, aki parádésan hozta a nárcisztikus és hataloméhes 3000 éves vámpírkirály Russel Edgington-t. Az biztos, hogy az ő karaktere nélkül az évad nem lett volna ilyen ütős. Az írók is meglepően jól bántak a karakterével, hisz a létező összes vámpír szálba beleszőtték. Ott volt ugye Eric nemeziseként, Mississippi királyaként, valamint a vérfarkasok titkos uraként is. Komplex karakter volt, ami a kegyetlenség mellett nem egyszer a morbid humor forrása is volt. Gondoljunk csak a híradós ámokfutására, amikor bő 2 percig hadonászott egy kitépett gerinccel, majd a mondandója végén felkonferálta az időjárás jelentést. WTF momentum a javából!

És ha már emlékezetesebb alakítások akkor érdemes megemlíteni pár visszatérőt is, akik rendre igen csak magasra helyezték a mércét. Evan Rachel Wood továbbra is hozta a szexi dög szerepkört, akire aztán a végén egy egészen érdekes átívelést hoztak a készítők. Meglepően tág szerepkörben tért vissza Jessica Tuck is, akit eddig csak a tv-ben felszólaló lelkes vámpíraktivista Nan Flanagan ként ismerhettünk. Az írók viszont most egy korrekt politikai szálat kanyarintottak köré, ami végső soron is remekül prezentálta a vámpír rendszer működését. Visszatért Zeljko Ivanek (The Event, Damages) is a gyűlölt bad-ass Magister személyébe egy utolsó jutalomjátékra. Hiába, a pasasnak ez a szerep a vérében van, sajnáltam is amikor lerepült a feje. Ugyancsak remek alakítást nyújtott Kristin Bauer is, akiről végre több infót is megtudhatunk, főleg az Eric-kel közös múltjukról.

Ellenben az állandó mellékszereplők most csúfosan leszerepeltek. Vagyis pontosabban az írók, mert hát látványosan nem tudtak mit kezdeni velük. Lafayette dílerkedése pont olyan érdektelen volt, mint a viszonya egy varázslóval. Sam családjának felbukkanásában még volt némi potenciál, de az is gyorsan tovaszállt és inkább valami eredet históriát boncolgattak nekünk az írók. Arlene terhessége meg kb. annyira volt idegesítő mint Tara újabb pasizása. Amúgy nem fér a fejembe miként voltak az írók képesek újra meglépni ezt Tara karakterével, elvégre már az előző két évadban is elsütötték ezt a poént. Szó se róla James Frain (The Cape) tökéletes választás volt a zavarodott és sérült Franklin szerepére, de hát ez is csak egy kihagyott zakó maradt. Akárcsak Andy és Jason, akik remek párost alkottak a 2. évadban. Az ott  látott kellemes déli tahóság most hirtelen elillant, a helyét a terhes erőlködés váltotta fel.

Mindez a negatívum viszont eltörpül Ball zsenije mellett, aki végig száguldó tempót és betegesen fülledt atmoszférát generált. Az eddig is magas ingerküszöböt most még magasabbra tolta. A vér és az erőszak továbbra is patakokban folyik, amihez most rengeteg meleg jelenetet társított, valamint egy olyan morbid szex jelenetet, amire nem sok példa akad a tv történelemben. Mindezt teljesen kendőzetlenül, jól adagolva, ügyelve arra hogy a hatásvadászat legapróbb vádját is elkerülve tökéletesen illeszkedhessenek a történetbe. És ezért a tökéletes meglátásért nem szól bele a dolgok állásába az HBO, ezért tud olyan nyers s kendőzetlen lenni ez a sorozat.

Összességében tehát minden hibája ellenére a 3. évaddal Alan Ball végérvényesen is felrakta a koronát a True Blood-ra. Sok hibát kijavított, hatalmas hype hullámot generált, ami végül megosztotta a rajongókat. Az tény, hogy sok zakó volt az évadban, látványosan nem tudtak mit kezdeni pár karakterrel, nem egy halált is kikerültek, holott pár karakterre már igazán ráférne. Viszont ez az irdatlan tempó, a komplex történetvezetés, a durva WTF-momentúmok és a súlyos cliffhangerek mindezt könnyedén felejtetni tudták velem. Nem hibátlan darab, de rettentően addiktív és szórakoztató és most itt ez volt a lényeg.

This entry has a rating of 5

free web stats