Nem éppen egy könnyed műfaj a jogi dráma, de a Kennedy-Mueller páros mégis ezt akarta bebizonyítani a számunkra. Az ugye majdhogynem tiszta sor, hogy a műfaj roppant nehezen veszi be a kísérletezéseket, elég csak a látványorgiával megtámogatott Justice-ra visszaemlékeznünk. A jogi dráma még mindig a klasszikus vonalon életképes csak, amire napjaink elsőrangú példája a The Good Wife. Na, ebbe roppant zárt közegbe robbant be a The Defenders a maga sajátos üdeségével és persze a poénjaival.

A gond persze ott volt, hogy a kezdeti lendület hamar alább hagyott. 5-6 rész után már totál egy kaptafára mentek az ügyek, követve a bevált script formátumot, így szép lassan tobzódni kezdtünk a klisék garmadájában. A sorozat hirtelenjében semmi izgalmat és meglepetést nem tudott hozni, így a feszültség faktor, mint olyan teljesen el is tűnt. Az írók az ügyek tálalásában sem jeleskedtek túlzottan, a kezdeti komolyabb megmozdulásokat gyorsan felváltották a nonszensz megoldások, amit csak tovább súlyosbítottak a nevetséges kiírások. A kreatív hiányt szemlátomást némi humorral akarták pótolni, de ami az elején könnyed é vicces volt, az pár rész után már inkább kínosnak számított.

A sorozatot egyedül a Jerry O’Connel – James Belushi páros tartotta össze, aki remekül egymásra találtak. Az írók itt sem vitték túlzásba a munkát, de szerencsére a két színész remek rutinmunkát prezentált, ami nem egyszer jutalomjátéknak is elment volna. Ennyire természetesen ugratni a másikat és közben szórni az egysorosokat nem sok párosnak menne. Ebből adódóan a mellékszereplőkre felesleges is kitérni, lévén totálisan felszínesek és jellegtelenek voltak. Nem egyszer majdhogynem csak a kellék funkciót töltötték be, no meg a kötelező eyecandy-t, ha éppen nem volt más.

Az írók másik drasztikus hibája szálak keverésében leledzik, ahol sorra hagyták ki a jobbnál jobb ziccereket. Natalie Zea (Justified) vendégszereplése végig nagyobb töltetért kiáltott, de csaknem lett belőle semmi. Ahogy nem lett Pete szerencsejáték függőségéből és Morelli magánéletéti problémáiból sem. És akkor ott van a két Dan Aykroyd-os rész, ami meg a vicc határt súrolták.

Mindezen negatívumok mellett is azt mondom, a The Defenders igenis szórakoztató sorozat volt. Persze lehetett volna ezt mérföldekkel jobban csinálni, de a készítők látványosan azt akarták, hogy ne vegyük őket komolyan, így lassan de biztosan az egész leépült. A végére már csak a remek színészpáros miatt lehetett elviselni, igaz kettejük alakítását is nemegyszer majdnem megfojtotta a bődületes klisé armada. Így aztán hiánypótló kísérletnek elment, de jogi fronton cefetül leszerepelt a The Defenders. Nálam is, bevallom én azért többre számítottam még a pilot után. Ez van.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: The Defenders