Wilfred – Happiness (aka Pilot)

 
Beküldte: tess 2011 June 28, 22:15-kor a(z) Pilot,Wilfred témába.

Huhh, az FX aztán tényleg nem szívbajos, ha szokatlan koncepciókat kell képernyőre tűzni. Önmagában a Wilfred synosisa is megosztotta a népet, lévén ember legyen a talpán, aki abból a pár sorból kiveszi a lényeget. John Landgraf-nak az FX tejhatalmú urának a jelek szerint ment, elvégre ránk szabadította a legbetegebb koncepciót a Caveman óta. A sors pikantériája, hogy ez most működik is.

A történet egy személyiségi válságban fulladozó ügyvédről szól, aki új, alantas munkája elől az öngyilkosság nyújtotta megbékélésbe menekülne, de hát annyira röhejesen életképtelen személyiség, hogy még ez sem jön össze neki. Aztán erre az idegi állapotra fejel rá a szomszéd csaj, aki rábízza a kutyáját egy napra. A gond csak az, hogy hősünk a kutyát embernek látja, mi több egész korrekten el is tudnak beszélgetni az élet aprócsetlő dolgairól is…

Mondtam én hogy meredek lesz! Szerencsére a készítők okosan adagolták nekünk a felállást, így az öngyilkosság előkészítése már megalapozta a humort. Ettől függetlenül persze én is lehidaltam Wilfred láttán, de roppant gyorsan megbarátkoztam vele. Ez érdemben az írókat minősíti, elvégre a kutyát meglehetősen komplex jellemmel látták el. Ott vagy ugye egyrészről az állatias beütés és az ezekből származtatható poénok. Másrészről meg rengeteg emberi tulajdonsága van, melyek olyannyira be lettek lőve, hogy perceken belül a legjobb budy-movie klisékkel találjuk szembe magunkat.

A füves komédiákra hajazó humor aztán szép lassan átcsap valami másba, hirtelen olyan érzése lesz az embernek, mintha dramdy-t nézne. Tudjátok a keserédes fajtából, amikor ténylegesen nem történik semmi, de a párbeszédek mégis tartalommal töltik meg az egészet. Egyszer csak Ryan megbicsaklott élete és a reményvesztettség kerül a középpontba, de persze kínosan ügyelve rá, hogy a dráma és a komédia még véletlenül se üsse ki egymást. Sőt, néha az egész egyfajta komolytalansággal is párosul, mintha a készítők nem akarnák, hogy komolyan vegyük őket, de a mondanivalók kicsengése persze mindig mást sugallt.

Gondolom az eddigiekből kiderült, hogy a sorozatot a két főszereplő viszi el a hátán, amihez azért nem semmi odaállás szükségeltetik. Elijah Wood egyszerűen tökéletes választás volt Ryan szerepére. Minden klisétől és erőlködéstől mentesen hozza az életunt és megbicsaklott karaktert, aki próbál úrrá lenni saját tébolyán, valamint önmaga szerencsétlenségén. Jason Gann meg hát félisten Wlfred szerepében. Sírva röhögős a kutya jelmezben, amellett pedig nagyon jól operál az egysorosokkal, az instant poénokkal és az élettapasztalatokkal is. Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, elvégre az ausztrál eredetit ő készítette, mi több ott is ő volt a kutya.

Összegezvén mást nem tudok mondani, mint hogy látni kell… legalábbis a pilotot. Nem hétköznapi koncepció annyi szent, de legalább üde színfolt a megfáradt komédiás palettán. Hogy a folytatás mit hoz jelenleg megtippelni sem tudom. Ellenben ha a nézettség marad ezen a szinten, akkor tutira egy 2. évadot. A pilotot 2,5M néző követte, ami az FX legjobb eredménye a 20 perces komédia fronton.

This entry has a rating of 4

free web stats