Damages – A 2. évad

 
Beküldte: tess 2011 July 28, 17:07-kor a(z) Damages témába.

Na végre beérett a Damages folytatás is nálam, nem volt egy könnyű szülés, ellenben az élmény mindenképpen maradandó. Az FX ugye a The Shield éra utáni dráma headlinernek szánta a Damages-t, ami a parádés 1. évaddal be is biztosított a helyét a csatornánál. A minőségre panasz nem lehetett, a nagy kérdés az volt, hogy mindezt miként tudja überelni a KZK trió a folytatásban.

Ugye a 2. évados történéseket már okosan az 1. évad végén felvezették nekünk, szóval nagy meglepetés nem érhetett minket. Nem úgy az újonc nézőt, hisz a 2. évad egy az egyben az 1. évad folytatása, annak minden áthajlásával és komplexitásával egyetemben, amit persze elfelejtettek újramagyarázni. Kissé öncélú megoldás ez, nem is feltétlenül nézőbarát, de hát a trió nagyban gondolkozik és ez már nem fért bele.

Ellen Parsons tehát hivatalosan is az FBI spiclije lett, hogy megbuktassa a kétes erkölcsű Petty Hewes-t, aki az 1. évadban ugye ki akarta iktatni a lelkes ügyvédet. Az FBI ál-ügye viszont nem jön be, Patty egy régi „barátjának” az ügyére harap rá, ami sokkal komplexebb és hatalmasabb, mint bármi, amivel eddig dolga volt. Egy szimpla környezetvédelmi ügyből egy hihetetlenül komplex összeesküvés kerekedik, ami az FBI-on át, a legfelsőbb gazdasági körökig nyúlik és az egész amerikai energiapiacra hatása lehet.

A Glenn és Todd A. Kessler valamint a David Zelman alkotta trió ismételten egy komplex scriptet tett le az asztalra, ami minden apró részletig ki volt dolgozva. Komplex és szerteágazó történet ez, aminek hihetetlen ok-okozati hálója van, ami érdemben a sorozat mozgatórugója is. Viszont pont ez a komplexitás az, amiért az egész roppant lassan és körülményesen indul be. Az évad feléig jórészt csak a minőségi alapozás megy, amibe hosszútávon az egyszeri casual néző beleun, vagy csak szimplán elveszik benne. Szerencsére az okosan felépített WTF momentumok ilyenkor még felrázzák az embert, de óhatatlanul is belső hype-ot generálnak, ami meg nem feltétlenül egyezik majd meg a trió látásmódjával.

Ugyanez a mentalitás jellemezte az 1. évados flasback hagyatékot, amit most véleményem szerint nem kezeltek valami fényesen. A kezdő pár részben szinte csak helykitöltő szerepük volt, arról nem is beszélve, hogy a hihetetlen mértékül időugrások nem egyszer engem is bekavartak. Persze az utolsó részre itt is a helyére került minden, bár igaz a végén sikerült még egy kört kanyarintani az egészen. Ez sajnos kissé öncélú lépésnek is bizonyult, amivel szerintem soka egyet is értenek. Az addig oké, hogy a történet kvázi kapott egy lezárást, meglepően sok szálat el is varrtak, de közelről sem ezt a végkifejletet sugallták a készítők 1-2 évadon keresztül.

A sorozat komplexitásának természetes velejárója volt a monstre szereplő állomány, ami még az 1. évados szintet is túlszárnyalta. Nem kisebb neveket sikerült leszerződtetni, mint William Hurt (Dark City), Timothy Olyphant (Deadwood, Justified), Marcia Gay Harden (Royal Pains), John Doman (The Wire), Darrell Hammond (SNL) vagy Clarke Peters (Treme, The Wire). Közülük egyértelműen William Hurt-ot emelném ki, aki egyszerűen brillírozott a végletekig nyugodt, kiszámíthatatlan szociópata szerepkörben. Nem egy WTF-momentumot köszönhetünk neki, bár igaz hogy a készítők messze nem azt a szintet hozták ki belőle, amire képes lenne. És ez úgy általánosságban igaz is a negatív oldalra, elvégre itt majdhogynem senki sem az a tipikus bad-ass arc. Talán ezért is éreztem néha súlytalannak John Doman alakítását, hogy a hihetetlen potenciállal megáldott Olyphant-ot ne is említsük. Mind-mind körmönfontak voltak, taktikázóak aki sokkal inkább agyban játszottak, mintsem tettekben. Bevallom így néha egy-egy gyilkosság vagy fenyegetőzés roppant karakteridegen dolognak tűnt, de persze pár rész alatt ezt is meg lehetett szokni.

Ugyancsak jár a pont az 1. évados szereplők visszahozásáért. Bár bevallom Ted Danson karakterének a visszahozása kissé önös érdeknek bizonyult, nagyon nem is tudtak mit kezdeni vele. Zeljko Ivanek is visszatért, igaz ő sajnos csak cameo titulusban, mindenesetre így is öröm volt nézni. Ellenben a nagy meglepetést Michael Nouri (All My Children) karaktere okozta, aki mint ismeretes Petty férje lenne. A készítők végre mélyrehatóbban is bemutatták a Hewes famíliát, no meg Phil cseppet sem makulátlan karakterét. A legszebb az egészben, hogy még ezt is bele tudták szőni a UNR-es szálba, hihetetlen mi.

Mellesleg jár a pacsi a KZK triumvirátusnak is, lévén a három készítőből ketten aktív szereplői is voltak a sorozatnak. Glenn Kessler a korrupt FBI ügynököt alakította, míg testvére Todd Perry-t a portást. Ez egyébként egy hihetetlen pluszt adott az egész történetnek, de persze ha nem tűnt fel az sem mérvadó.

Összegezve tehát a Damages 2. évadja hozta a szintet és bebizonyította, hogy lehet és kell is végletekig komplex drámát készíteni a képernyőre. Egyedüli negatívum talán csak a mérhetetlen komplexitásban rejlik, lévén ez egyenes ági folytatása volt az 1. évadnak, szóval ha azzal nem voltunk tisztában akkor bukó az élmény. Persze a lezárással is lehetne vitatkozni, de tudjuk ezt be a készítők látásmódjának, véleményem szerint okkal tették, amit tettek, szemlátomást nem egy évadban gondolkodnak. Mindenesetre egy feszesebb tempó, valamint kevesebb burkolt ármánykodás csak lendíteni tudna az egyébként sem gyenge renomén.

This entry has a rating of 4

free web stats