TCA Tour 2011 (nyár) – Starz

 
Beküldte: tess 2011 August 1, 17:33-kor a(z) Hírek témába.

Az MTV paneljéhez hasonlóan a Starz is pénteken kapott helyet a TCA Tour-on, ahol a csatornát a Chris Albercht képviselte. Albercht előzőleg az HBO gárdáját erősítette, ahol igen korrekt eredményeket könyvelhetett el, a csatorna 2000-res évek eleji aranykorszaka nagyban köthető hozzá. Aztán 2010 januárjával a Starz-hoz igazolt, ahol egy egészen más politikát kezdett kialakítani, aminek a hatását lassan érezni is lehet, lévén a fizetős kábelcsatorna egyre korrektebb sorozatokkal áll elő.

Csatorna szinten ugye az átütő sikert a Spartacus franchise hozta meg, ami Andy Whitfiled betegsége miatt kihagyott egy szezont, így a mostanira csak egy előzmény sorozat jutott. Az viszont bődületesen jól sikerült, így a nézők mellett a kritikusok is az égig magasztalták. Arról nem is beszélve, hogy szerves részét képezi majd a folytatásnak is, ami Spartacus: Vengeance címen érkezik majd 2012 januárjában. A távozó Whitfiled szerepét  a jobbára ismeretlen Liam McIntyre (Rush) veszi át, aki mondani sem kell egyből az újságírók elsődleges célpontja lett, ami nem is csoda, hisz az anyasorozat sikerének egyik kulcsa pont Whitfiled alakítása volt. A Starz éppen ezért nagy nyomás alatt is áll, amit jól példázott az elhúzódó szereplőválasztás is. Az évadról egyébként sok infó nem szivárgott ki, annyi biztos, hogy sok visszatérő szereplő lesz és végre lesznek harcos amazonok is a férfiak nagy örömére. Jah és mindez 13 részen keresztül ismételten.

A csatorna nagy dobása az idei évre így a Boss címen futó dráma lesz, ami október 21-én kerül majd képernyőre. A történet Chicago polgármesteréről szól, akinél súlyos mentális betegséget diagnosztizálnak. Persze emellé még jön némi politikai konspiráció és hataloméhség is nem kisebb név mint Kelsey Grammer tálalásában.  Az 5-szörös Emmy-díjas színész eddig jobbára komikus oldaláról volt ismert, bár az utóbbi években sorra jöttek a tv-s fiaskók is. Éppen ezért is döntött a 2 éves szünet és műfajváltás mellett, ami bennfentes információk szerink igen csak fajsúlyosra sikerült. Igaz ehhez nagyban hozzátesz még a pilotot rendezőként is jegyző független filmes félisten Gus Van Sant is. Sant eddig amihez hozzányúlt abból minőségi arany lett, igaz ez a mainstream kultúra számára sokszor értelmezhetetlen magasságokat jelentett. Albrecht mellesleg sokat kockáztat a minőségi drámával költségvetés ügyileg, de ha ez bejön és a Spartacus folytatása is megüti a mércét, akkor meg is van a csatorna új irányvonala, ami eddig igen csak ígéretesnek tűnik.

Továbbá szóba került a jelenleg is futó Torchwood, aminek a 4. évadjába ugye a Starz is beszállt jókora anyagi tőkével.  A sorozattal jelenleg a csatorna roppant elégedett, lévén a pilot 1,51M nézőt vonzott és úgy látszik a mutatók stagnálni fognak 1M környékén.  Ellenben Albrecht szerint a folytatásra mindenképpen várni kell. Egyrészről a BBC-s kollaboráció csak egy évadra szólt, igaz ez könnyedén orvosolható lenne, nem úgy a készítő Russel T. Davis kóros ötlethiánya. Davis pedig mint ismeretes nem adja másnak a gyeplőt, szóval ez akár 1-2 évig is elhúzódhat. Addig a Kapitány esetenként mehet a Doctor Who-ba vendégeskedni, ellenben ahogy Davis fogalmazott, a doki soha nem megy Torchwood-ba.

Továbbá ugye játszik még csatorna szinten Sam Raimi és Rob Tapert újabb közös gyermeke, a 2001-es kult anime a Noire élőszereplős feldolgozása, ami egy látványos akciósorozat lenne két bérgyilkos nőről. A scriptet Steven Lightfoot (Criminal Justice) körmölte, így érdembeli mű csak 2012 második felére várható. Mindenesetre a 10 részes berendelés már tutira mondható, elvégre straight-to-series bekérést kapott, vagyis nem a pilot minősége alapján döntenek a sorozat sorsáról.  ÉS akkor még ott van az ugyancsak 2012-ben érkező Jeffrey Dean Morgan féle Magic City, ami a ’60-as évek Miami-jában játszódik majd. Impozáns mérleg eddig, kár hogy a Camelot fiaskója egy kicsit ront az összképen.


free web stats