A Gifted Man – Pilot

 
Beküldte: tess 2011 October 6, 19:28-kor a(z) A Gifted Man,Pilot témába.

Az upfronts környékén kevés sorozat nézett ki nagy kritikus kedvencnek, de a CBS-es újon A Gifted Man már akkor is az élbolyba tartozott. Ezen mondjuk sok csodálkoznivaló nincs, elvégre korrekt készítők dolgoztak össze korrekt szereplőkel, csak ahogy a szaksajtó is sejteni vélte a végleges produktum nem lett korrekt. Pedig ez a keverjük a családi drámát egyéb műfajokkal mentalitás eddig relatíve bejött a CBS-nek, igaz a már a tavalyi Blue Bloods sem szólt akkorát, mint mondjuk a The Good Wife. Bár az is igaz, hogy a kritikus még ezek után is tükör tisztára nyalták Tom Selleck seggét. Talán végre kipukkadt az a bizonyos lufi? Ha igen, akkor mindenesetre roppant korai lenne.

A főszereplő egy jobbára burkoltan egocentrikus, a semmiből feltörő sebészspecialista, aki karizmatikusnak tűnő életének minden percét a munkába öli. Ez a számára kedvező körforgás törik meg azzal, hogy találkozik egykori feleségével, akiről később kiderül, már két hete halott. A kötelező hipotézisek és paranoid viselkedés után, viszont hősünk mégis meghallgatja a szellem exét, aki egy roppant humanista küldetéssel szeretné megbízni…

Susannah Grant (Party of Five)  scriptje, mint látszik egy kissé túlontúl is bugyutának és felszínesnek hat, amolyan klasszikus romantikus attitűddel megáldott sorozat, amihez egyszerűen semmi kedve az embernek feltéve, ha nem 35 éves és nő. Ellenben maga a produktum cseppet sem ilyen, sőt épp ellenkezőleg kellemes csalódás, bár az is igaz, hogy igazán sajátos módon. Látszik benne a potenciál szó se róla, de ezzel együtt végig tapintható a hezitálás is. Kínosan ügyel rá, hogy még véletlenül se mozduljon el a random korház sorozatos gyógyítás vagy a családközpontú drámázás felé, ami nagy baj. Így ugyanis egy jobbára steril, végtelenül visszafogott pilotot kaptunk, ami nemegyszer teljesen hiteltelennek tűnik. És ez itt a gond!

Egy az egyben megértem a készítők döntését, hogy behozták showrunnernek az ER veterán Neal Bear-t, aki egyértelművé tette mindenki számára, hogy a random korházi esetekre helyezi majd a hangsúlyt. Kérdés, hogy a főszereplő és a szellem ex-feleség közti kapcsolatot így merre viszik. Merthogy istenigazából ez az a fő aspektus, ami érdekessé teszi a sorozatot és sajnos ez az a sarkalatos pont, amivel látványosan nem tudtak mit kezdeni a készítők. Oké, volt drámázás meg némi elcsépelt klisén alapuló feszültség faktor, de egyszerűen tudni lehetet mindig a következő jelenetet, így aztán jobbára tényleg minden csak a színészeken múlott.

És itt jön be a képbe a másik necces dolog, mert hát hiába vannak nekünk húzóneveink, ha egyszerűen nem tudjuk kihasználni őket. Jó példa erre Julie Benz (Dexter) karaktere, aki annyira felszínes volt és tipikus, hogy akár millió egy karakterszínész is eljátszhatta volna. Vagy ott volt az Emmy-díjas Margo Martingale (Justified), aki megint csak egy roppant hálátlan szerepkörben domborított. Szó se róla az alakításával nem volt semmi probléma, de ő pont nem az a kaliberű színész, akit egy ilyen karakterhez kéne száműzni. És hát Patrick Wilson (Angels in America) is hozta a kellemes közepest, de semmi többet. Talán pont az ő karakterénél érződött a leginkább az írók óvatossága, aminek hála nemegyszer teljesen hiteltelennek is bizonyult. Mindazonáltal a szereplőknél egy az egyben leszűrődött, hogy ez nekik egyfajta kényszeres jutalomjáték csakhogy ebben semmi örömük nincsen. Tisztában vagyok vele, ha ezt fele ekkora nevek játszották volna, akkor bizony nagy bajban lennénk, de így könnyedén rá lehet húzni a burkoltan öncélú művészi hajlamot. Elcsépelt tudom, de hát majdhogynem mindenki ezt teszi.

Éppen ezért is olyan nehéz levonni a konklúziót, hogy most akkor jó volt vagy sem? A pilot tipikusan érdekes volt, tán még kissé elgondolkodtató is, de kérdés a folytatásban ezt miként tudják fenntartani. Anno a 3lbs. is hasonló aspektussal operált, csakhogy ott a drámai fajsúly mögött volt tényleges tartalom is. Itt viszont még koránt sem tartunk ott, sajnos.

This entry has a rating of 2.5

free web stats