Hawaii Five-0 – A 2. évad

 
Beküldte: tess 2012 September 11, 22:18-kor a(z) Hawaii Five-0 témába.

Ha úgy vesszük a CBS a Hawaii Five-0 esetében is biztosra ment, még ha elsőre ez nagyon nem is volt evidens sokaknak.  A látványos akcióbetétek, a záporozó egysorosok és a karakterek finom árnyalása már a ’70-es években bevett rutinnak számított, amit lényegében a Kurtzman-Orci páros csak leporolt és modernizált. Vagy pontosabban trendivé avanzsált. Ami viszont mégis minőségi, de legalábbis a fogyasztásra ajánlott popcorn státuszba emeli a Five-0-t az nem más mint a showrunner Peter M. Lenkov.

Lenkov bődületes precizitással irányítja a népes írói kollektívát, ami leginkább a scripten érződik. A feszes tempó, a lüktető feszültség és a remek egysorosok esélyt sem adnak az elmélázásra. Ehhez pluszban jön az a mozifilmes tálalás, ami végérvényesen is elhiteti velünk, hogy ez bizony több mint egy instant CSI klón. A script jobbára meglepően földhözragadt az egész szezon alatt, sőt random procedural sorozathoz képest érezhetően komplexebb is. Az 1. évadhoz hasonlóan a 2.-ban is egyszerre több szál fut, amit az írók remekül tömörítettek, sőt nem egyszer átíveléseket is sikerült alkalmazniuk.

A fő szál továbbra is a Wo-Fat utáni hajsza, ami immáron kapott két újabb adalékot. Az egyik a Shelburne utáni elkeseredett kutatás, míg a másik Joe White állandó szerepeltetése. Terry O’Quinn mellesleg pazar munkát végzett a mellékszerepben, könnyedén hozta a nyomokban misztikus, jobbára kiszámíthatatlan mentor figurát, akinek minden lépése okkal történik. Jól példázza ezt a japán maffia képbekerülése, ahol Adam Noshimuri karakterét Ian Anthony Dale nyerte meg. És ha már sikerült egy ennyire karakteres szépfiút leszerződtetni, nyomban be is a hoztak a képbe némi érzelmi szálat. Hmm…

Amiért viszont abszolút jár a pacsi Lenkov-nak az a mellékszálak kiemelt kezelése, ami valljuk meg az 1. évadban koránt sem sikerült ennyire élvezetesre. Kono látszólagos vesszőfutása vagy Chin korrupció ellenes harca Delano-val szemben ugyancsak izgalmasra sikerült. Nem mellesleg William Baldwin személyében újabb visszatérő badass-szel gazdagodott a Hawaii kollektíva. Viszont sajnos távozónk is akadt, amit leginkább a guilty pleasure éra fog megsínyleni. Larisa Oleynik vagyis Jenna végre megkapta a jól megérdemelt zárását, ami mellesleg a fall finálé csúcsát is képezte. A készítők ezzel végre lezártak egy történeti egységet és ráadásul nem voltak szívbajosak sem. Ellenben Autumn Reeser (Gabrielle) távozását pont nem tudtam hova tenni, ráadásul némi hevenyészet romantikát is sikerült a karakterébe csempészni. De majd csak jön a helyére egy újabb ígéretes… mondjuk barna. Tom Sizemore pökhendien bürokratikus, ám de mégis kőkemény karaktere viszont hiányozni fog.

A távozókat ellensúlyozva a készítők nem gyenge vendégszereplői credittel operáltak, ami végül olyan neveket vonultatott fel, mint Robert Englund, James Caan, Jimmy Buffett, Dennis Miller vagy az NCIS LA crossover lévén tiszteletét tevő Chris O’Donnell és LL Cool J. De ha már így szóba kerültek a nagy nevek, akkor érdemes megemlíteni a sorozat két fő ászát Alex O’Loughlin-t és Scott Caan-t. Alapból már a kettejük közötti homár bratyizás és a folyamatos ugratás eladná a sorozatot, lévén nem mostanában volt a képernyőn két ennyire szerethető rendőr. Külön-külön viszont továbbra is borzalmasak, sőt ha jobban belegondolok ugyanazt a karaktert hozzák már évek óta. O’Loughlin színészi játéka borzalmas, amikor meg nevetséges moralizálásba csap át egyszerűen nevetséges. A bosszú históriája és egyben küldetés tudata pedig csak néhol nevezhető hitelesnek. Ezzel szemben a military szerep jól áll neki. Caan ugyan egy fokkal jobb, de sajnos ugyanez igaz az ő karakterére is. Hiába a Jersey-i lazaság, ha a családias ömlengés nem megy neki. Párban viszont karcolnak rendesen!

Összességében tehát minden negatívum ellenére is azt kell mondanom, hogy élvezetes évaddal volt dolgunk. Az audió-vizuális tálalás tényleg nem egyszer filmes szintű volt, a karakterek árnyalása is immel-ámmal bejött, ráadásul a fontosabb részeket Lenkov írta, így a fordulatokban gazdag cliffhangerekre sem lehet panaszunk. Én talán egy kicsit Kono karakterét keveseltem, de ismerjük be, amíg ennyire komplex a történet, addig Grace Park látványos vegetációja is megengedett.

This entry has a rating of 4

free web stats