Last Resort – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 28, 12:42-kor a(z) Pilot témába.

Shawn Ryan nevét már ismerjük. Elég csak visszagondolni az FX legkirályabb sorozatára, a The Shield-re, ami tévés történelem egyik kötelező darabja. Aztán a The Unit következett a sorban, s legvégül a The Chicago Code. Mindhárom megéri a maga pénzét, így nem csoda, hogy az elvárásaim a csillagos ég felé közelítettek a Last Resort-nál. Ezt a tényt tovább erősíti az eladott vetítési jogok száma, hiszen több mint 100 ország vásárolta meg, s nagyobbik részük a héten le is adja. (Egyébként az ABC a Yahoo-ra feldobatta a pilotját, szutyok 4:3-as képarányba, de az olyanok, mint én, legalább meg tudták nézni unalmas órájukban.)

A történet dióhéjban: egy atom-tengeralattjáró legénységéről szól. Minden bizonnyal ez senkinek a fantáziáját nem indította be, ha pedig mégis, akkor nem kicsit perverz az illető. Miután a csapat átlépte az Egyenlítőt, és épp örömtáncát járja, ezzel egyidejűleg befut egy tűzparancs (lőjenek ki négy rakétát) a Védelmi Minisztérium antarktiszi hálózatán keresztül, ami azért gáz, mert elvileg washingtoni működésképtelen, így fokozottabb harci helyzet lépéletbe. A parancsnok-helyettes kérésére megvizsgálják az állapotot, s rácsörögnek Washingtonra, ahol követelik a parancs teljesítését, de ők azt megtagadják. Lényegében itt kezdődik a konfliktus.

A célpont Pakisztán volt, de velük vagy nélkülük, két rakéta így is robban a területükön, sőt a parancsmegtagadás értelmében már célponttá válnak. A parancsnok utasítására elfoglalják Saint Marina-i szigetet, ahol egy NATO állomás van. Pont. A történet három sávon fog haladni: az első Washington-ra irányul, ahonnan jött az utasítás; a második a kis szigetre, valamint az atom-tengeralattjáró legénységére; míg a harmadik a legénység szeretteire, akikre most vár csak igazán nagy megmérettetés.

Hullámzott a pilot, mint a háborgó óceán. Először a The Mob Doctor mellett akartam letenni a voksom, aztán az 5. percnél a kórházi környezet az ’x’gomb lenyomására késztetett. Így került elém a Last Resort, ami lassan indult be. Népes a legénység, ezért okosan kell felépíteni a karakterek bemutatását. Sikerülni sikerült nekik, de nagyon vontatottan éltem meg. Aztán a 10. perc után, mikor megérkezett a tűzparancs és kibújt a szög a zsákból már kezdtem ráérezni, milyen az, amikor Shawn elemében van, de elégedetlenségem kitartott a részvégéig.

Hiába tetszett a pilot, összességében hatalmas hullámvölgy-hullámhegy effektussal kerültem szembe. A sima párbeszédeknél leginkább egy Grey’s Anatomy-ra emlékeztetett, de amikor a tettek mezejére lépnek, akkor teljes odafigyeléssel tapadtam a monitorra. Tetszett, hogy a családi lelkizést kihagyták, bár érzem, kapni fogunk a későbbiekben, csak idő kérdése. Eleve a családtagokkal zsarolhatják őket Washington-ból. A legénység elkezdi felépíteni atom-hatalmát, hiszen 28 tomahawkkal és 18 nukleárisrakétával rendelkeznek. Van félnivalója a kormánynak. Ez a plusz információ tovább emeli a drámai összképet és kezdem beleélni magam a helyzetükbe. Jófélére áll össze a végére. Főleg az a záróbeszéd kellett az utolsó perceire, amivel megpecsételik mindezt.

3, maximum 4 helyszínen játszódik a pilot. Az egésznek a mediterráni sziget adja meg a szépségét. Valljuk be, egy tengeralattjárón lehúzni 13 részt meredek lett volna. Néhány washingtoni nagytotállal el akarták hitetni velünk, hogy kimozdultak a szabadba, de nem! Kihallgató szoba, otthoni nappali, és hasonlókat kapunk javarészt amerikai földről.

Összességében:

A színészi játékról alig esett szó, nem véletlenül. Kevés volt ennyire emberre a 42 perc. Azt már előre lehet tudni, hogy Andre Braugher-re egy csepp panaszom se lesz, mert amit művel egész rész alatt, az abszolút helytálló és hiteles. Basszus, megkérdezném tőle, honnan ez a beállás, ez a parancsnoki kiállás és szónoki adottság. Tényleg bele tudtam képzelni a parancsnoki szerepébe. Valahogy így kell csinálni ezt. A többiekről annyit, hogy kitűnően rossz alakítással nem találkoztam, inkább viccessel, hiszen a feka szigetboss minden beszólása egy kisgyermek fenyegetésére adott következtetni.

Nem látom a folyó túlpartját, de sebaj. Bízzunk abban, hogy a családi lelkizést messze kifelejtik belőle, és a Shonda Rhimes-érzet mihamarabb elillan, mert tényleg éreztem ilyent. Továbbá nagykérdés, hogy lesz-e megszállás, vagy valami csatajelenet, esetleg valami „akció” szinten értékelhető megmozdulásuk, mert kellene bele!

This entry has a rating of 3.5

free web stats