Magic City – Az 1. évadról

 
Beküldte: tess 2013 January 2, 21:24-kor a(z) Magic City témába.

Kissé hitetlenkedve olvastam vissza az archívumot, amikor is kiderült, anno nem írtam pilot kritikát a Starz agyondicsért korhű drámájáról. (Szerencsére Kanyecc írt.) Pedig megért volna egy misét a pilot és a tényleges sorozat összehasonlítása, merthogy sokan szerintem nem erre számítottunk. Mármint az olvadozó máz alatt inkább kurrens drámai vénát reméltünk, mintsem egy kifacsart guilty pleasure korképet látványos képi világgal és pár kellemes női akttal.

Pedig az alapkoncepció valljuk be, több mint ígéretesnek tűnt. A ’60-as évek Miami-ja egy feltörekvő luxushotel a Miramar Playa szemszögén keresztül. Egy olyan világ, amiben épp burjánzani kezd a szórakoztató ipar lobbija, miközben az alvilág fenyegető közelsége megkerülhetetlen. És ha ez nem lenne elég, akkor ott van még a labilis politikai légkör Fidel Castro Kubai térnyelésével. A készítő Mitch Glazer ráadásul a gyermekkori emlékeiből is bőszen merített, de a végeredmény sajnos így sem lett több egy családias hangvételű dráma sorozatnál. Merthogy hiába a kellemes dinamizmus és a korrekt párbeszédek, ha a script egyszerűen nem halad semerre. Látványosan nincs mondanivalója a sorozatnak, így a tényleges konfrontáció helyett inkább csak az emberi kapcsolatokra építenek, ami viszont gyorsan üressé és felszínessé válik. Mondhatni az írók csak az idejüket pazarolták és inkább csak a látványtervezők keze alá dolgoztak.

Nagy megdöbbenésemre ez az üresség és felszínesség a karakterek terén is ugyanúgy megfigyelhető, mint a történetvezetésnél. Sok karakter a tökéletes külcsín ellenére is csak a papírmasé szerepkörben tündököl. Ráadásul nem egy karakter általános ismérve, hogy csak az írói szándék gyümölcse. Gondolok itt Kelly Lynch karakterére, akinek a légből kapott kölcsönön kívül nem volt semmi más szerepe. Jeffrey Dean Morgan játékát sokan dicsérték, de bevallom, nem tudom, mégis miért? A lelkiismeretes szállodaigazgató személyében hozta a kötelezőt, de semmi többet. Kellemes és egyenletes minőségű volt az alakítása mindvégig, ellenben egyetlen emlékezetes pillanatot sem tudnék belőle kiemelni. Egyedül talán a feszültséggel teli őrlődései maradtak meg bennem, igaz azokra meg a rendezés segített rá elég rendesen. Így ha valakit ki kellene emelnem, akkor az csak is Danny Huston lehetne, aki kiemelkedően teljesített az amúgy teljesen sablonos szerepkörben, igaz ehhez a színész zsigeri habitusa is nagyban hozzájárult.

A többiek viszont annak rendje és módja szerint egyesével fel lettek áldozva a hangulat oltárán. Olga Kurylenko sajnos mindvégi csak egy látványos segédeszköz volt a figyelem fenntartására. Ex-Bond lányként pedig már a pucérkodás is megterhelővé válhatott, így tényleg csak szanaszét szofisztikázva képviselte magát a képernyőn. Steven Strait és Christian Cooke ugyancsak a külcsínt erősítették a kor férfi szexepiljét megformálva. Stilisztikailag így mindvégig a csúcson voltak, színészileg viszont már koránt sem. Talán még Elena Satine és Jessica Marais volt az, akik a korhű akton és fülledt szexualitáson túl képesek voltak valami súlyt csempészni a karakterükbe, igaz Marais esetében az írók a végére megint csak megfutamodtak. Akárhogy is vesszük, egy ennyire túlértékelt sorozatnak ennél jóval hatásosabb vagy inkább határozottabb karakterekre lenne szűksége!

De hogy ne kerekedjen túlontúl is negatív visszhangja a kritikámnak érdemes megemlíteni a sorozat egyetlen, ám de vitathatatlan pozitívumát, ami a már sokszor emlegetett atmoszférában rejlik. Igazi zsigeri korkép ez, aminek minden percéből párolog az emporio. A korszak szellemisége és stílusa markáns, amit csak tovább mélyítenek a szereplők folyamatos cigiztetésével, no meg persze a léha mentalitással megáldott eyecandy zuhataggal. Öncélú szex jelenetek természetesen vannak, de ha valakit bántana a Satine – Marais duó mezítelen látványa azzal igen nagy gond van. Ráadásul a készítők kínosan ügyeltek a szilikon mentességre is, amiért jár a külön pont. Persze mindez mit sem érne a kiemelkedő díszletek és a lenyűgöző képi világ nélkül. Most komolyan, nem sok sorozat van terítéken, amit ennél is jobban sikerült volna fényképezni.

Mindezek dacára viszont a lényegi mondanivaló mégis csak hiányzik. A fényes külcsín alatt ugyanis nincs kohézió, nincs ami összetartsa a történet és a szereplőket a pazar légkörrel. Sokkal inkább csak amolyan kierőszakolt traktálással van dolgunk, felszínesen érintve a lényegi dolgokat, ami ugye egy kritikus kedvenc sorozattól nagyon kevés. Nincs mese, be kell ismerni, itt bizony újfent feláldozták a scriptet a hangulat oltárán! Bár csak fordítva tették volna mindezt, akkor tényleg egy klasszikusról írhattam volna, de így…

This entry has a rating of 3.5

free web stats