Last Resort – A csalódást keltő 1. évadról

 
Beküldte: tess 2013 February 10, 17:49-kor a(z) Last Resort témába.

A 2012/13-as szezon általam leginkább várt sorozata a Last a Resort volt, ami pilot szinten abszolút be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. Azonban az irtózatosan erős kezdést egy abszolút nem várt kreatív mélyrepülés követte, ami sajnos egyértelműen az írók hibája. Nagyon úgy fest Shawn Ryan-nek nem fekszik a network környezet és sajnos ez a végeredményen is látszik.

Kár érte, elvégre mégis csak az utóbbi évek egyik legígéretesebb koncepcióját kaptuk. Egy, a haditechnika csúcsát jegyző atom tengeralattjáró megtagadja a tűzparancsot és legénységével amolyan banánköztársaságot létrehozva próbálja bizonygatni az igazát, miközben finoman egy Washingtoni puccs egyik titkos alappillérévé avanzsálódik. Mi ez, ha nem a lüktető potenciál feneketlen kútja? Sajnos a pilot nyújtotta lehengerlő tempót és fordulatokat Ryan-nek gyorsan mellőznie kellett, lévén a showrunner mellett az ABC vezetése is aktívan beleszólt a munkálatokba.

A pilot komplexitását gyorsan felváltotta a teljesen random és céltalan krízisgenerálás. Üres, ráadásul abszolút tétnélküli feszültségkeltések uralták a részeket, melyek gyorsan a random maszlag szintjére taszították az amúgy ígéretes scriptet. A mélypont egyértelműen az a nevetségesen körültekintő módszer volt, melynek keretében a készítők mellőzték az állásfoglalást. Hirtelenjében a karakterek minden cselekedette súlytalanná vált, elvégére nem társult hozzá a megfelelő következmény, Gondolok itt a folyamatos lázadásokra, a fenyegetőzésekre vagy Julian folyamatos agresszorkodásaira. A feszültség pedig rendre ezekből a butaságokból áradt és nem a fordulatokból.

Pedig a készítők szemlátomást próbálkoztak, alapból több szálon futatták a történéseket csak sajnos a végére mindet sikerült kiherélniük. Jó példa erre az amúgy ígéretesen induló Washingtoni szál, ami egy idő után csak lógott a levegőben. Az évad végére aztán felületesen elkezdtek kibontani valamit, aminek akár még létjogosultsága is lehetett volna. A végén persze csak úgy vagdalkoztak a lehetőségekkel, így egy percig sem lehetett komolyan venni a történéseket. Akárcsak a hevenyészve tálalt romantikus szál esetében, amire aztán tényleg semmi szükség nem volt. Nem mintha a túlzottan csöpögős patrióta felhangra lett volna.

A blama fordulatokon túl ki kell emelnem még a karakterek folyamatos leépítését is, így a kezdetben karizmatikusnak tűnő alakok a végére jobb híján totális papírmasévá degradálódtak vissza. Pedig a castingra most tényleg nem lehetett egy rossz szavunk sem. Andre Braugher csak úgy brillírozott a képernyőn, abszolút hitelesen alakítva az igazság bajnokának kikiáltott Chaplin kapitányt. Csak úgy sugárzott a személyiségéből a rend és a precizitás, ami sajnos a végére teljesen eltűnt, akárcsak a diktátori kilengései. Scott Speedman ugyancsak ígéretes XO-nak bizonyult mindaddig, amíg az ő karakterét is meg nem fojtották. A folyamatos gyanakvás és a Camille De Pazzis-szal folytatott romantikus szál egyszerűen kiherélte a karakterét és ha úgy vesszük ez többnyire igaz mindenkire.

Eyecandy szinten ugye már a pilotban látni lehetett, hogy roppant erős a sorozat, a Daisy Betts – Dichen Lanchman – Autumn Reeser hármasból már önmagában egyikük elvinné a szegmenst a hátán, de itt mindjárt hárman voltak. A végeredmény viszont itt is csapnivaló, holott a lehetőségek tényleg adottak voltak, ráadásul az ABC is olykor-olykor megkavarta a szálakat. És sajnos a badass faktorra is ez volt a jellemző. Robert Patrick tenyérbe mászó patrióta szerepe és Sahr Ngaujah diktátori hajlama kiváltképp élvezetesnek bizonyult, de sajnos idővel mindkettejük alakítása a kliséáradat áldozata lett.

Akárhogy is nézzük a hatalmas potenciál ellenére is csak egy zakónak bizonyult a Last Resort. Tipikus példája annak, hogy miért nem működnek a kábeles témák a network adókon. Kevesebb ABC-s bábáskodással és több Shawn Ryan féle kreatív csavarral akár még egy kult sorozat is születhetett volna, ehelyett csak egy elcsépelt katonai-politikai machinációkba oltott soap-ot kaptunk. Ráadásul az összecsapott finálé még az utolsó szerethető opciókat is kiirtotta a sorozatból. Most komolyan, erre volt idő, de pár kérdés megválaszolására meg nem? Vicc az egész!

This entry has a rating of 2

free web stats