Spartacus: Blood & Sand – 1. évad

 
Beküldte: tess 2013 February 28, 16:06-kor a(z) Spartacus: Blood and Sand témába.

Hmm… ritkán tévedek egy sorozattal kapcsolatban, de a Spartacus: Blood & Sand esetében azt hiszem, behúzhatok magamnak egy strigulát.  Sokáig nem értettem, mi ez a bődületes hype machine a sorozat környékén, főleg hogy a pilot borzasztóan öncélú, hatásvadász és sekélyes volt. Azonban a kezdeti bukdácsolást egy korrekt minőségi kontraszt követte, ahol ráadásul az írók a kezdeti botlásaikat az alapozás szerves részévé tették. Magyarán nem fordítottak hátat az addigi szegmensnek, hanem épp ellenkezőleg simán felvállalták azt.

És az a helyzet, hogy ez a bevállalósság hozta meg a sikert a Steven S. DeKnight vezette írói kollektívának. Az eszméletlenül feszesre vett tempó folyamatosan biztosította a lüktető adrenalint és a kellő intrikát, miközben a drámai vonalat is pazar mód sikerült felépíteni. A hibátlan történetsűrítés viszont még így sem ment a minőség rovására, bőven jutott a játékidőből mindenre és legfőképpen mindenkire. Külön öröm volt tehát, hogy nem siklottak át a karakterábrázoláson, illetve az árnyaláson sem. És ne feledjük, mindeközben végig lüktetett a feszültség, amit azért egy-egy tesztoszteron bomba képében meg is fejeltek hol bevállalós soft-pornóval, hol pedig ultra véres közelharc jelenetekkel.

A karakterek terén is hasonlóan korrekt munkát sikerült végezni. A többség hatalmas utat járt be, de a koronát mégis csak az egyéni sorsok ábrázolása tette fel. Az írók bevállalós mentalitás amúgy itt is érezhető volt, lévén a főszereplő Spartacus kivételével mindenki felett ott lebeget a kaszás. Sőt, nem csak lebegett, de időnként le is csapott és abszolút nem vallogatott. Nem egy olyan szereplő távozott évad közben, akiről egy percig sem gondoltam, hogy nem lesz ott a fináléban. Szerencsére a kiírások közepette nem szaladt el a szekér a készítőkkel, végig ügyeltek rá, hogy a kissé mesterkélt feszültségteremtés ne menjen a minőség rovására. Nem is ment, ami nagyban köszönhető volt a remek ok-okozati mátrixnak. A pattanásig feszült érdekellentétek, a vad orgiák és a klasszikus soap húzások úgy, mint a pénz, a hatalom és a becsvágy kellően megalapozták a döntések létjogosultságát, így nagyon egyik halállal sem lehetet kötekedni.

A sorozat gerincének jelentős hányadát viszont mégis Andy Whitfild képezte, aki mondhatni szervesen együtt élt Spartacus karakterével. A kezdeti bizonytalanságait Spartacus felemelkedésével egyetemben hagyta el, így jogosan rászolgálva az őt körülvevő dicshimnuszra. Ugyancsak kijár a dicséret az elején igen csak slampos és antipatikus Lucy Lawless – John Hannah párosnak, akik idővel szintén képesek voltak felnőni a karaktereikhez mellőzve az összes kötelező sallangot. Lawless visszafogott szexualitása pedig külön öröm volt igaz, ha a kiállhatatlanságot és a softcore erotikát vegyítjük, akkor Ilithyia azaz Viva Bianca vitte mégis csak a prímet. A mellékszereplők mindvégig több mint korrekt szintet ütöttek meg, így lehetetlen is lenne mindenkire külön kitérni. Maradjunk annyiban az írók és a casting remekül együtt tudott működni. Erre talán a legjobb példa a bődületesen erős eyecandy szekció, ahol megint csak nem riadtak vissza a kötelező tabudöngetésektől sem.

És mégis mi a Spartcus: Blood & Sand sikerének a titka? Talán az egyedi atmoszféra és a lüktető feszültségkezelés, amit végig fent tudtak tartani, mi több fokozni is sikerült. A karakterek közti konfrontáció elmélyítése pedig nagyban hozzájárult a hatásvadász tematika emészthetővé tételében. Egyszerűen lesüt az átgondoltság és a precízség az egész sorozatról, még ha a pilot mindennek a szöges ellentéte is volt. Szerencsére a készítők a grandiózus fináléval mindezt könnyen felejthető emlékké tudták tenni.

This entry has a rating of 4.5

free web stats