The Following – Félidőben az 1. évadban

 
Beküldte: tess 2013 March 9, 15:53-kor a(z) The Following témába.

A szezon egyik leginkább várt network újonca egyértelműen a The Following volt, ami lassan a félidejéhez érve sem okozott csalódást. Pedig az írók részről-részre igen vékony jégen táncolnak, ráadásul mindezt a meggondolatlanságairól híres/hírhedt FOX műsorán teszik. A projekt persze már rég kivérezhetett volna, mint ahogy azt tette jó pár hasonszőrű társa a képernyőn, de jelen esetben a készítők kreativitása és a csatorna bevállalósága megérte a kockázati tényezőt. Olyannyira, hogy pár napja bekérték a folytatást is.

Kevin Williamson szemlátomást újfent elemében van, a Dawson’s Creek és a Scream – franchise után megint csak sikerült megreformálnia egy újabb műfajt. Az utóbbi évek bosszantó tendenciája volt, hogy a high-profile és high-concept sorozatok egyre gyalázatosabb minőségi küszöböt tudtak csak megütni, mely az esetek 99%-ban kaszával zárult. A negatív tendencia viszont most megfordulni látszik, hála a The Following-nak.  Pedig ha jobban megnézzük Williamson semmi eredetit nem tett le az asztalra. A sorozatgyilkos tematika elcsépeltségén túllépve a műfaj jellegzetes motívumait emeli egy újabb szintre. Vagy csak önfeledten eljátszik azok törvényszerűségeivel? Igazából mindegy is, amíg a mesterkéltséget és a hatásvadász kimértséget mellőzni tudja a script.

És ez az, amiben Williamson megint hatalmasat tudott dobbantani! A sorozat részről-részre képes fejlődni, képes folyamatában megújulni és elbűvölni, miközben jobbára csak az ismert panelekből táplálkozik. Ettől függetlenül viszont izgalmas, feszült és mindenekelőtt totálisan kiszámíthatatlan. A mozgatórugó megint csak a Williamson-i precíz komplexitásban keresendő, ami a sorozat egészére kiterjed. Aprólékosnak és részletesnek persze a történetet nem nevezném, inkább csak hatásosnak és precíznek, de jelen esetben ez is elégségesnek bizonyult a sikerhez.

Ahhoz a sikerhez, ami javarészt a tökéletes egyensúlyon nyugszik. A szerteágazó történeti egység bitang erős kohéziós töltettel párosul, így az agyonismételt írói csavarokat is képes más megvilágításba állítani. Hatásvadász persze, de ezt, cseppet sem tolakodóan teszi. Nem idealizálja a sem a világot, sem annak két oldalát. Az egyensúlyi együttható nevében így mind a két félt képes megbontani, kellően árnyalni vagy éppen a kudarc széléra taszítani. Igen, Williamson látványosan nem foglal állást és még a karaktereivel is elhiteti azok érdektelenségüket és a feláldozhatóságukat. Persze Spartacus-i likvidálások itt nem lesznek, de legalább nem zárkóznak el tőle, még ha ezért néha meg is kell mártózniuk a klisétengerben.

A sorozat másik hatásos mankója a roppant jól felépített karakterekben keresendő. Nem éppen a legjobban kidolgozottak, de a kellő alapozás és motiváció szinte mindegyikben adott. Abszolút lehet rájuk építeni és ezt az írók ki is használják. Carrol és Hardy párharca valójában egy látványos szellemi játszma a tipikus adok-kapok mentalitásban. Williamson intelligens ráhatása itt érződik talán a legjobban. A két főszereplő abszolút dominanciája pedig hatással van a többiekre is. Zseniális, ahogy a mellékszereplők menetközben mindebből leszűrik a konzekvenciákat. Gondolok itt az FBI agressziójának térnyerésére, Claire folyamatos bizalomvesztésére vagy éppen Emma hithű küldetéstudatára. Itt jegyezném meg, hogy Valorie Curry karakterében hatalmas a potenciál faktor, amivel eddig sikerült is élnie az alkotóknak. Nem úgy az FBI-os oldalon, ahol sajnálatos mód sem Annie Parisse, sem pedig Shawn Ashmore nem tudott még igazán kiteljesedni.

Igaz ebben nagy szerepe volt a meghasadt dominanciának is. Kevin Bacon toronymagasan uralta a képernyőt az egykori FBI ügynök szerepében. A szokásos karakterjegyeken túl tudott kellően megszállott, már-már hisztérikus fanatikus is lenni. Mindeközben James Purefoy sokáig csak másodhegedűs volt a negatív oldalon. Igaz a ridegsége és a bosszantó nyugodtsága még így is kellőképpen tudta árnyalni a karakterét. A 7. résszel aztán az írók meglépték a kötelezőt, így várhatóan a karakterek közti egyensúly is a helyére billen. Bár ezután végkép nem tudom elképzelni, hogy a mellékszereplőket ne fojtanák meg a színészóriások.

Mindeközben Williamson a szereplői keresztül folyamatosan kiszólogat a nézők felé, hogy ez még csak a kezdet volt. Zseniális, ahogy finoman a szánkba rágja a folytatást, miközben ezt észre sem vesszük. Kb. hasonló mód feszegeti a network tv még szociálisan elfogadott határait. Mélyen megalapozza a sötét thrillerhatást, aktívan merítve a tini-horror emlékezetesebb pillanataiból, mégis látványosan kerüli a tényleges vérben tocsogó konfrontációt.  Egyszerűen zseniális, és nem győzöm kihangsúlyozni, hogy mindezt network adó teszi!

This entry has a rating of 4.5

free web stats