Strike Back – 3. évad (Vengeance)

 
Beküldte: tess 2013 March 29, 19:26-kor a(z) Strike Back témába.

A 3. évaddal a jelenlegi ongoing  akció éra zászlóhajósa egyértelműen a Strike Back lett. A Cinemax sorozatát lehet nagyon szeretni és persze legalább ennyire gyűlölni, de a nyers adrenalin hajhászását és a túlcsorduló tesztoszteron traktálását, illetve az ebből adódó instant szórakozási faktorát mégsem lehet firtatni. Sőt nem is kell, elvégre ez a sorozat soha nem a komplexitásával fog hódítani!

Viszont azt el kell ismernünk, hogy a 3. évaddal elég rendesen kiégett a sorozat, de legalábbis az írók biztosan. A script jellegzetesen nagyot akart markolni, ami kezdetben még működőképesnek is bizonyult. A 2-2 részes story arc-ok tömörítése meglepően jól sikerült és a tempó is viszonylag feszesnek és gördülékenynek volt mondható. Ráadásul Knox rafinált terve Afrika meghódításáról merőben eredeti húzásnak tűnt. Azonban a katonai puccsal vagy pontosabban annak hiányával, mintha elvágták volna a kreatív szálakat.

Hirtelenjében felborult a kényes egyensúly a két fél között, így idővel nem volt súlya a történéseknek. A Section 20 emberei túléltek mindennemű ellenük irányuló támadást, míg Knox minden bokorból előrántott egy újabb szövetségest. A kreatív lejtmenet egyértelműen a fináléban és az azt felvezető részben csúcsosodott ki, amikor is az írók nyilvánosan összecsapták a szálakat. Pedig aztán félidőben csak úgy tobzódtunk a remek side questekben. Ott volt Matlock hajtóvadászata a robbanófejekért, Knox Zimbabwei puccsa Lutulu-val vagy a Stonbridge nemesisévé váló Hanson örökös macskaegér harca. Tipikusan az írók addig csavarták az amúgy ígéretes sztorit, míg a végére már nem tudtak belőle épkézláb módon kikeveredni.

Az évadot szokás szerint a Philip Whinchester – Sullivan Stapleton páros, illetve annak túlcsordulni soha nem tudó buddy humora és ugratása vitt el a hátán. A menet közben bekúszó karakter árnyalási kísérletek és a viszonylagos hitelesség pedig csak hab volt a tortán. Nincs mese, a két színész remekül érezte egymást és erre az írók is gyakran szerettek alapozni. Rhona Mitra ugyancsak emberes főnökasszonynak bizonyult, habár a karakterén lehetett volna mit szépíteni. Kiváltképp igaz ez a teljes Section 20 kollektívára, ahol sokan előtérbe kerültek, de ez rendre egydimenziós karakterekkel párosult jókora öncélúsággal. És ha már öncélúság, akkor Sinclair sokkolónak szánt halálát is ide kell sorolnom.

Ellenben a badass szekciót rendesen felépítették. Conrad Knox karaktere meglepően összetettre és klisémentesre sikeredett, igaz ehhez nagyban kellett Charles Dance kifinomult alakítása. Sajnáltam is, hogy az évad végére a készítők ennyire nevetséges irányba mozdították el a karakterét. Vincent Regan szintúgy emlékezetes ellenlábasnak bizonyult Matlock szerepében, ráadásul a karakterét is remekül tudták árnyalni a végére. Valami hasonló lehetett a célja az íróknak Shane Taylor esetében is, de sajnos Hanson karaktere nem tudott kilépni a tipikus badass szerepkörből. A fináléban látott érzelgőssége pedig abszolút karakteridegen húzásnak bizonyult, akárcsak Stephanie Vogt aljas karakterének elpocsékolása.

Szerencsére a sorozat high-octane mentalitása cseppet sem adapt, így az akció betétek és a feszültség faktor folyamatos generálása látványos végterméket eredményezet. Tipikus tesztoszteron bomba, ahol két akció közötti feszültséget öncélú szex jelenetekkel tudtak csak hatásosan feloldani. Ezzel persze nincs is baj, csakhogy az elején egy sokkal ígéretesebb koncepcióval indultunk. Részint a sztori adagolását kellett volna felezni (elvégre ebből 2 évadra is futotta volna) vagy az epizódszámot kellett volna visszavenni. Mondom kár érte, mert az instant szórakozáson túl ebben az évadban tényleg volt zsigeri potenciál, csak sajnos az írók nem mindig ott voltak bevállalósak ahol az a leginkább kellett volna.

This entry has a rating of 3.5

free web stats