Longmire – Visszatért a 2. évad

 
Beküldte: tess 2013 June 1, 19:52-kor a(z) Longmire témába.

Az előző szezon egyik kellemes nyári meglepetés sorozata volt a John Caveny-Hunt Baldwin páros modern környezetbe helyezett western sorozata a Longmire, ami végre az egyöntetű kritikai sikert is meghozta a bukdácsoló A&E számára. Mondjuk az 1. évad zsenialitását nem is lehet vitatni, egyszerre tudott oldschool és hiteles maradni, miközben finoman lavírozott a procedural drámák gyakori húzásai közt. A fináléban pedig a készítők a maguk módján dobtak egy csontot a nézőknek, nehogy már hirtelenjében azt higgyék, hogy kiismerték a karaktereket. Magyarán egy kiemelkedő, ám mégsem hibátlan évadot kaptunk, amit viszont még bőven érdemes ajánlani.

Ezzel szemben a folytatás, viszont mégis más lett. Mintha a készítők az 1. évad fináléjában vagy úgy az egészében felvázolt szálakra fittyet hánytak volna. Sokkal inkább egy ad hoc stílusdemót kaptunk, sem mint egy koherensen illeszkedő történeti egységet. Értsd úgy, hogy sem a seriff választás, sem pedig a családi titkok nem kerültek szóba, helyette kaptunk egy random fegyencszállítást, amit megspékeltek egy szökéssel. Félreértés ne essék, ezzel sem volt semmi baj, csak nagyon nem azt kaptuk, amire számítani lehetett volna.

Merthogy a folytatásra a készítő páros mintha hangulati tónust váltott volna. Sokkal komorabb és borongósabb lett a hangulat. Sőt, még jobban áthatja a jelenetek zömét a klasszikus western filmekből átemelt motívumok tucatja. Az egyik legjobban sikerült ilyen átemelés talán a „belső utazás” volt, amikor az öreg Longmire a szakadó hóban szépen eldiskurál a barátaival, miközben mi némileg megtudtuk, mire is ez a mérhetetlen makacsság és igazságvágy. Ezzel együtt viszont sokszor megszalad a készítőkkel az a bizonyos kreatív ló is. Gondolok itt a bölényes jelenetre a rész elején vagy a folyamatos kalap mizériára. Utóbbi már-már egyenesen röhejes volt, de szerencsére a történet depresszív tónusa miatt nem nagyon tudtunk mosolyogni rajta.

Kiváltképp érdekesnek mondható a krakterizáció is, habár itt sem estek túlzásba a készítők. A mellékszereplőket meghagyták a maguk kis karakterjegyeik közt, így inkább csak a 3 főszereplőre ment el az idő. Robert Taylor továbbra is baromira erős az igazság bajnokaként tündöklő badass Longmire szerepében, sőt a sötétebb és talán komorabb tónus is jól állt neki. A monológjai továbbra is fajsúlyosak, de igazán még mindig a makacsságával és a hallgatásával tud a leginkább érvényesülni. Szerencsére Branch is kezdi átvenni ezt a fajta berögződést, habár a Bailey Chase kisugárzása korántsem annyira lehengerlő, mint Taylor-é. Vic meg maradt Vic, egy tipikus erős sidekick karakter, aki Longmire oldalán tudja csak igazán kamatoztatni a képességeit. Jó példázza mindezt, hogy az írók semmit sem tudtak kezdeni a karakterrel a hóvihar alatt, szimplán elküldték a padra aludni. Ettől függetlenül viszont Katee Sackhoff is hozta a kötelezőt.

Meg úgy a premier is, ami a furcsa atmoszférikus váltás ellenére is érdekelte a népet. A nézettség újfent remek (4,31M) és negatív kritikákat sem nagyon lehet olvasni. A nagy kérdés inkább az, milyen irányba haladnak tovább a készítők? Jelenleg nagyon úgy fest, hogy a random ügyek élveznek privilégiumot ezzel a különös légkörrel megspékelve, amit kissé sajnálnék. Azt hiszem az 1. évadban felvázolt értékrendszer és az oldschool western berögződés után ez új irány kissé palira vevősre sikeredett. Mondom, nincs ezzel baj minőségileg, csakhogy a Longmire-t, mint sorozatot nem így ismertük meg egy évvel ezelőtt.

This entry has a rating of 3.5

free web stats