The Bridge – Pilot

 
Beküldte: tess 2013 September 3, 21:28-kor a(z) Pilot,The Bridge témába.

Köztudottan nagy híve vagyok a skandináv miliőnek, ami az utóbbi időben hatványozottan igaz, hisz sorra kapjuk a jobbnál-jobb koncepciókat a rideg északi szomszédságból. Szándékosan nem kezdem el sorolni a felhozatalt, aki minőségi és merőben új fajta megközelítéssel operáló drámára vágyik, úgyis feltalálja magát. Azt viszont mégis ki kell jelentenem, hogy a Bron/Broen, mint olyan alapvetésnek számít itt a blogon, így kissé szkeptikusan fogadtam az amerikai remake bejelentését. Igen, még azután is, hogy az FX-re érkezett és a pilot-ot Gerardo Naranjo rendezte.

És lám, az aggodalmam cseppet sem volt alaptalan, elvégre az amerikai módi megint csak nem hazudtolta meg önmagát. Szó szerint a világmegváltást vártam a Meredith Stiehm – Elwood Reid párostól, hátha végre egy The Killing-hez mérhető feldolgozást sikerül a képernyőre pakolni. Sajnos nem így történt. A páros pofátlan szolgai mentalitásban, majdhogynem jelenetről jelenetre kopírozta az eredetit. A kreatív vaszektómia pedig igen csak gyorsan megbosszulta magát. A végeredmény borzasztóan unott, fantáziátlan és szürke. Egyszerűen hiányzik belőle a lélek, az egyedi karizma, vagy ha jobban tetszik az a jellegzetesen rideg és tárgyilagos miliő, ami a skandináv eredetit oly naggyá tette.

Naranjo rendezése természetesen próbálkozik az atmoszférateremtéssel, de minden erőlködése ellenére sem tud kellően fajsúlyos lenni. A ridegség meg már alapból az El Paso – Juarez ellentéttel megbukik. Kreatív fronton is történt némi probálkozás, de ez a mellékszálak előtérbe helyezésében és az öncélú témaorientált elidőzésekben abszolút kimerült. Mondatni nagyjából ugyanazt a mondanivalót kaptuk, csak itt az egyedi tálalás és látásmód kikopott a képernyőről útközben.

A story line-hoz mérten a karaktereknél is a szolgai másolás volt a mérvadó. Azonban míg Demián Bichir valamelyest megtalálta fogódzót a vaszektált mexikói nyomozó szerepében, addig társa Diane Kruger abszolút elvérzett az aszpergeres amerikai nyomozónő szerepében. Olyannyira bizonytalan volt a karakterrel kapcsolatban, hogy még a karakterjegyeit sem sikerült maradéktalanul magáévá tennie. Egyszerűen egy percig sem lehetett komolyan venni, holott pont a karizmatikusan magabiztos aszperger szindrómás nyomozónő az, aki tovább mélyíthette volna a rendezés realisztikusan rideg és közönyös tálalását. Arra meg végképp ki sem szeretnék már térni, hogy muszájból csak sikerült ellőni pár sztereotípiát is. Egyedül talán csak Matthew Lillard tudott meglepetés okozni, de belőle meg olyan keveset kaptunk, hogy a rész végére már erősen kellett izzadnom, hogy mit is alakított.

Akárhogyan is nézem az FX remakeje jelen állás szerint igen csak ingerszegény vállalkozásnak bizonyult. Félreértés ne essék, anno a skandináv eredeti pilotja sem váltotta meg a világot, ellenben bőven akadt benne értékelni való. Itt azonban mindenből a legolcsóbb változatot sikerült választani. Persze a folytatásra itt is fordulhat a kocka, nem stílszerű a szolgai másolás, de azért én a biztonság kedvéért továbbra is fenntartásokkal kezelem ezt az adaptációt.

This entry has a rating of 2

free web stats