Atlantis (2013) – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 17, 21:55-kor a(z) Atlantis (2013),Brit régió,Pilot témába.

A Merlin rajongók legnagyobb örömére mondhatom, hogy az Atlantis azt a stílust szállítja, amit megszokhattunk az elődnél. Nem kell tartani tőle, tessék belekezdeni – pláne akkor, ha előbbihez volt bármiféle szerencsétek és egy kicsit megtetszett. Oké, az ajánlás részen túl vagyok, talán kicsit hamar, de nézzétek el, mert nagyon szerethető lett a BBC One legújabb fantasy-sorozata. Az a „heti rendszerességgel kellő” félének mondanám.

A történet egy Jason (Jack Donnelly) nevű fiatalemberről szól, aki apja rejtélyes halálát kutatja a tengeren/óceánon. Az egyik merülés alkalmával különös jelenséggel szembesül, egy fehér fény „nyeli el”, és a következő pillanatban az rejtélyes Atlantisban ébred. Az elején nem tudja hova tenni a különös kort, hisz mégis csak a mitológiai görög térségbe keveredett valahogy, ahol különös lényekből is akad jócskán, amiket a merész fantáziájú könyvekben olvashat a jenekori átlagember.

Főhősünk kalandos élete a középpontban – ezt lehetett sejteni. Ugyanúgy, mint a Merlin-nél, itt is az elején a karakterek megkedvelése a cél. Minél viccesebb és emberközelibb állapotba beállítani, ami – szerintem – a vártnál jobbra sikerült. Mitológiai hősünk társul megkapja Pythagoras-t (Robert Emms), aki a háromszög egyenletével és vézna testével hamar barátságossá válik; valamint Hercules-t (Mark Addy), akiről egy teljesen másféle véleményt formál az írógárda, de csak pozitív értelemben. Hármójuk kalandjairól szól az első 3 epizód, illetve arról, hogyan keveredik folyton bajba Jason-ék.

Abszolút lekötött ez a 3×42 perc. Nem azt mondom, hogy a legjobb fantasy, de ennyivel meg lehet venni. Külön kiemelném a visszatérő szereplőkhöz csatlakozó Medusa-t (Jemima Rooper), akire egy jó sztorit írtak és teljesen eltalálták a behozatalát. Jó is volt látni a jelenlétét a 3. epizódban. Természetesen szerelmi szálakból is kapunk eleget, de ha minden író így tálalná elénk, akkor a legboldogabb néző lennék. Például az, amit a The Tomorrow People-nél behoztak idegesített, viszont ahogy itt hasonlót tártak a nézők előtt, az már cseppet se zavart.

A hasonlóság jegyében néhol a Xenat és a Herculest hozzák fel. Nem értek egyet ezzel. A karakterek adottak a görög mitológiában, ezen nem lehet változtatni; csak formálni. A karakterek stílusa, párbeszéde inkább a Merlin-re hajaz, mint sem kettőjükre. Megtévesztő Jason harci készsége, tudom, de már az elején tudjuk, hogy nagy jövő előtt jár. Várom is, hogy újfent összejöjjön 3-4 epizód, mert kétségtelen: ezt darálva a legszórakoztatóbb nézni. Tegnap kapott el az „ide a folytatással” érzés, amikor befejeztem az első 2 részét.

Ki kell emelnem a CGI-t. Már a pilotban megvillogtatták az effektesek az igényességüket. Alapvetően egy kisebb költségvetésű sorozatról beszélünk és ha alapul vesszük az „elődöt”, ahol szintén látható volt sárkány, akkor cseppet sincsenek elkésve a jótól. Az elején még ne várjuk Gyűrűk urában látott szörny kivitelezéseket, viszont megvigasztalhatlak Titeket, hogy a fejünket se fogjuk a meglévőktől. Aranyközépút a megfelelő szó, amivel tudnám jellemezni a munkájukat. Ennél kevesebbet sose kapjuk. Mellesleg a tájra is adnak. A 2. résznél az erős rész előtti jelenet az egyik kedvencem. Ellátogatnék én is oda.

Azért volt olyan is, amikor a hosszú drámai túlzás miatt beletekertem a jelenetbe; vagy csak szimplán a bikaugrós rész megvalósításánál behunytam a szemem (és nem a stressz, hanem a merevített kép miatt). ­– Mindössze ennyi negatívumot tudok elmondani róla.

Maradok, ha még nem lenne evidens ezek után. Az Atlantis úgy kellett nekem, mint a minap elstartol Merlin utolsó évad az AXN jóvoltából. Tetszett, megszerettem, kitartok mellette. Az elején szinte biztos, hogy heti kalandokat szállítanak. Aztán az évad felénél jön a kérdés-válasz had, az évadfináléra pedig valami nagydologra tessék felkészülni. Messze a 13. rész, hát még a sorozatfinálé. Simán kinézem a 2. évados berendelését, ahogy a 3-4. szériáét is. Csalódott lennék, ha kevesebbre vinné. Nézzétek, csak ennyivel zárnám, mert fantasy-ból jelenleg a brit régióban nincs jobb.

This entry has a rating of 3.5

free web stats