True Blood – 1.00 – Unaired Pilot
Beküldte: tess 2008 June 16, 18:47-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot,True Blood témába.
Tegnap kiszivárgott a Fringe, ma pedig a True Blood, végre megindult tehát a rajzás, ami kb. egy hétig tart. Aki teheti az sűrűn csekkolja a nagyobb és persze zárt torrent oldalakat, hogy az elsők közt nézhesse meg a következő szezon sorozatait. Egyébként a szezon eddig nagyon ígéretesnek tűnik. Tegnap a Fringe vett meg, ma pedig a True Blood. Olyannyira sikerült ez a sorozatnak, hogy azt kell mondjam új vámpíros széria született, ami egyből a csúcson nyitott. Két éve ugye volt egy borzalmas Blade The Series, amit múlt évben követett a Blood Ties, ami igen csak zsírszegény lett, végül pedig a mostani szezonban debütállt a Moonlight, ami ugyan jó, de nem igazán tud kiemelkedni a feelgood tituliusból. Ezzel szemben a True Blood akkora pofonnal nyitott, mint amekkorával az emlegetett elődök összesen.
Az HBO tehát ismét jó lóra tett Alan Ball meg hozta a szokásos formáját. A Six Feet Under óta tudjuk, hogy az úriember egy beteg állat, aki a morbid humort és a guilty pleasure mentalitást félelmetesen tudja ötvözni. A sztorit ezúttal Charlaine Harris “Shouthern Vampire Mysteries” című regénysorozata szolgáltatja, ami minden bizonnyal magával hozza majd a könyvsorozat rajongói táborát is. A sztori egyébként nem nagy szám, de mégis olyan könnyed és elragadó, hogy magával rántja a nézőt. Egy sajátos világ tárul a szemünk elé, ahol köztudott tény a vámpírok létezése. Emberek és vámpírok relatíve békében élnek egymás mellett, de a feszültség mégis kézzel fogható. Ebben a világban él Sookie egy Luisianai kisvárosban, ahol pincérkedésből tartja fent magát. A munka nem annyira nehéz, hisz barátok veszik körül, de titkolt telepatikus képessége mégis megnehezíti a mindennapjait. Ezt változtatja meg a titokzatos vámpír Bill feltűnése, akibe a lány rögvest beleszeret.
Tipikus szereli dráma misztikus köntösben, már vagy ezerszer láttunk ilyet. A retro vonalon ugye ott van Buffy, mostanság pedig a Moonlight volt az ügyeletes. A sorozat varázsát tehát nem a sztori adja egyelőre, hanem maga a tálalás. Lévén kábelen megy majd a széria, és az HBO sem az a tipikusan szűzies adó, így egyből ránk zabadítanak mindent. Egy valag eyecandy, akik meglehetősen apró ruhákban ficegnek, káromkodnak és persze a szexet sem vetik meg. Itt jegyezném meg, hogy az HBO lassan a Showtime szintjére jut a szex jelenetek terén. A kötelező cicivel már nem éri be ugyanis. Ezzel most nem azt mondom, hogy pornóba csap át a rész, de van benne keményen soft mentalitás.
Na de vissza a szereplőkhöz! Nem elég hogy egytől egyig jó csajok, de még szerethetőek is. Sőt ha nagyon tovább akarok menni, akkor azt mondom relatíve karakterorientáltak. Valahogy egyik szereplőre sem tudom azt mondani, hogy jellegtelen. Mindenkiben van több kevesebb lehetőség, amit az írók szép ki is használtak. Anna Paquin, aki leginkább az X-Men mozikból Vadócként ismerős valami fergetegesen nagyot alakított. Olyan volt, mitha Veronica Mars és a Dead Like Me főszereplője született volna újjá egy testben. Pofátlanul szexi, kiszámíthatatlan és persze egyik percről a másikra képes megbolondítani bárkit. Hatalmas adúász ez az írók kezében kérem. Ugyancsak totál telitalálat Stephen Moyer is, aki csak úgy súgalja az angol mentalitást. Egyszerűen a vérében van a lazaság, de mégis tud megszeppent lenni. Kettejük játéka meg tényleg maga a csúcs. Az ember akarva akaratlanul is szurkol, hogy legyen már action, amire persze még várni kell egy darabig. Ettől függetlenül piszok jól tudják húzni a feszültséget!
Persze a többi szereplő is igen jól el lett találva, de ők egyelőre nem kaptak túl nagy szerepet. Idővel gondolom változik a helyzet. Bár kitudja mit hoz a jövő, mivel az HBO 5 részre rendelte be eddig a sorozatot. A premier Szeptember 7-én lesz, szóval még bőven van idő.
Addig még kismilliószor végignézhetjük a részt, merthogy egyszer nem elég az biztos. A túláradó szexulitás és fülledtség érdekes egyveleget hoz létre a misztikummal. Látszólag semmi extra nincs a történetben, ami pont ezért lüktet a feszültségtől. Az HBO és ugye Alan Ball produkciójáról lenne szó, vagyis még a legutolsó hülyegyerek is sejti, itt bizony durvulás lesz a jövőben. A sztorit számtalan irányba lehet eltolni, ami gondolom majd nem nagyon tetszik a regény rajongóinak, de hát ez mindig is így volt.
Vedict gyanánt csak annyit tudok mondani, hogy látni kell a Pilot részt, ami viszont tuti változni fog a premierig. Sajnos pár rész hiányzott belőle, meg a finálé is olyan “hidden cut”, szóval van mit csiszolni rajta. A zenei alapok nagyjából rendben voltak, bár a főcím kissé nekem sántított. Egyszerű volt akárcsak a rész, de mégis egyedi és vonzó. Összességében az HBO ha veszi a fáradtságot és a körítést megcsinálja profi módon akkor nincs mitől tartani. Anna Paquin és Stephen Moyer ugyanis simán elviszik a hátukon a sorozatot. Viszont ha mindez a Showtime műsorán menne, akkor még brutálabb lenne. Még több káromkodás, még több vér és még több szex. Get some action mentalitást csókolom! Ezzel nem azt mondom, hogy az HBO pufapöcs, de ebből a sztoriból, ilyen karakterekkel és készítővel többet is kilehetett volna hozni. Ettől függetlenül nálam tuti nézős lesz!
