National Television Awards 2014 – A jelöltek és a nyertesek
Beküldte: Kanyecc 2014 January 23, 0:30-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.
Díjszezon van hello! Már volt két bejelentés ismét, amikről még nem számoltunk be, de majd holnap. Most foglalkozzunk a brit nép akaratával, a NTA Awards-szel, azaz a National Television Awards 2014-es részlegével. Ez a szigetország közönséghez forduló díjátadója. Olyan, mint a jenkiknél a téli mezőnyben a People’s Choice Awards, vagy a nyáriban a Teen Choice Awards. Három hullámból tevődik össze: az elsőben begyűjtenek egy rakat jelölést, a másodikban szűkítik a listát (szavazás által!), a végsőben pedig a szűrt komplett jelölt listát kapjuk meg, ahol ismét kikérik a véleményünket.
Vannak konstans kategóriagyőztesek. Ilyen pl.: a legjobb műsorvezető a szórakoztató részleg. Ki más, mint Ant & Dec vihette haza az elismerést. 2001 óta uralják, anno 2000-ben Michael Barrymore-é volt az elismerés, viszont nincs kegyelem, azóta se sikerült elvenni tőlük. Végre elvették a Downton Abbey-től a legjobb drámát, illetve duplázott a legjobb tehetségkutatóban is a Strictly Come Dancing, aminek a nagy ellenfele a The X Factor UK évek óta. Legjobb detektív is adta magát, ki más, mint a zseniális Sherlock!
Lényeg a lényeg, hogy a jelölt és győztes lista a tovább mögött. – a live blogja itt olvasható végig.
LEGJOBB TEHETSÉGKUTATÓ:
The X Factor
Strictly Come Dancing
Britain’s Got Talent
Dancing on Ice
The Voice UK
LEGJOBB SZAPPANOPERA:
Coronation Street
EastEnders
Emmerdale
Hollyoaks
LEGJOBB KOMÉDIA:
Derek
Mrs Brown’s Boys
The Big Bang Theory
Miranda
LEGJOBB DRÁMA:
Broadchurch
Call The Midwife
Downton Abbey
Doctor Who
LEGJOBB FŐSZEREPLŐ (DRÁMA):
Maggie Smith (Downton Abbey)
Matt Smith (Doctor Who)
Martin Clunes (Doc Martin)
Miranda Hart (Call The Midwife)
LEGJOBB TÉNYKÖZLŐ MŰSOR:
The Great British Bake Off
Paul O’Grady: For The Love of Dogs
An Idiot Abroad
Top Gear
LEGJOBB NAPI TALKSHOW:
Pointless
The Chase
This Morning
The Jeremy Kyle Show
LEGJOBB HÍRMŰSOROS:
Khali Best (EastEnders)
Michelle Hardwick (Emmerdale)
Marc Baylis (Coronation Street)
Anna Passey (Hollyoaks)
LEGJOBB FŐSZEREPLŐ (NAPI SOROZAT):
David Neilson (Coronation Street)
Julie Hesmondhalgh (Coronation Street)
Jessie Wallace (EastEnders)
Michelle Keegan (Coronation Street)
LEGJOBB DOKUSOROZAT:
Educating Yorkshire
Paul O’Grady’s Working Britain
Penguins – Spy in the Huddle
Inside Death Row with Trevor McDonald
LEGJOBB SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR:
I’m A Celebrity…Get Me Out Of Here
Ant & Dec’s Saturday Night Takeaway
Celebrity Juice
The Graham Norton Show
LEGJOBB MŰSORVEZETŐ(K):
Dermot O’Leary
Ant & Dec
Keith Lemon
Alan Carr
Graham Norton
LEGJOBB DETEKTÍV A TÉVÉBEN:
David Tennant (Broadchurch)
Olivia Colman (Broadchurch)
Idris Elba (Luther)
Bradley Walsh (Law & Order UK)
Suranne Jones (Scott & Bailey)
Benedict Cumberbatch (Sherlock)