Emlékeztető: Állati dokik

 
Beküldte: Kanyecc 2014 March 9, 8:00-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 11:00-tól a Viasat3 műsorán: Animal Practice – 1×01.

Nem mai szitkomot hoz el a Viasat3, ugyanis a 2012/13-as idényből választott egyet a vasárnap délelőtti időpontjára. Az Animal Practice az NBC újonca volt, de nem élt hosszú életet, pedig Justin Kirk és Joanna Garcia remek színészpáros, csak valamiért az alapkoncepciót nem kajálta a nép. Mellesleg 9 részt kértek belőle, viszont ebből csak 6 kerül műsorba. Viszonylag gyorsan elkaszálták, nem gondolkodtak azon, hogy át kellene máshova helyezni, adni ezáltal egy újabb esélyt, hátha össze tud valamit hozni.

Volt egy elővetítés, még augusztusban, amikor a pilotját 12.8 millióan nézték, valamint 4.1-es demót hozott. Bár az Olimpia is közrejátszott sikeréhez. A második részét már csak 5.12 millióan követték figyelemmel, és folyamatosan csökkent: 4.56 millióra, majd 3.80 millióra.

Lényeg a lényeg, hogy a roppant alacsony – 1.22-es – demója ölte meg, mert még a célközönség se volt annyira kíváncsi rá. Két pilot kritikát olvashattok róla. Egyikőnk se magasztalta a fellegekbe, de azért vasárnapra, ebéd elé szerint kellemes fogyasztás lesz – főleg ha jó a szinkronja.


free web stats