Upfronts 2017 – Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 22, 22:09-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Cikksorozat: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfronts 2017 – Fox: Összegző | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Az Upfronts harmadik állomásához érkeztünk. A következő cikkekben a Fox-ot tárgyaljuk ki, aki múlt hétfőn tartotta meg a jövő idényre szóló sajtótájékoztatóját. Megtörtük kicsit a sorrendet, hiszen közben a The CW-nek is leközöltük, ezért ezer bocsánat.

Több mérföldkőhöz érkezett. Az egyik ilyen a Family Guy 300. része, a másik a Brookly Nine-Nine 100. epizódja lesz, ami a 2017/18-as idényben lesz esedékes. Azt se feledjük el, hogy a The Simpsons is a 29. évadjába lép, mellyel a 635 epizódszámot megüti. Már egy ideje tévés történelmet ír, mint a leghosszabb futó szkriptelt animációs sorozat, azonban ezt a rekordmércét évről évre feljebb tornássza. Nem semmi a teljesítmény.

Büszkék lehetnek magukra, mert sikerült a The X-Files-szal feléleszteni egy klasszikust, ami nem hazudtolta meg régi önmagát. Azóta berendelték a 11. évadját. (Kemény menet volt, de sikerült. Chris Carter showrunner-i irányításával, valamint David Duchovny és Gillian Anderson főszereplésével jöhet a következő felvonás. Forgatás: nyáron!) A csatorna a jövőben rááll az ilyesfajta tematikára. (Mármint a jól futott klasszikusokat rebootolják!) Szó esett arról, hogy a Prison Break folytatást kaphat, azonban ez még csak pletyka szintű infó. Ha megtörténik, akkor se biztos, hogy 2017/18-ban látjuk képernyőn, lehet kimaradás. Hasonló cipőben jár a 24-franchise Legacy tagja, amiről csak annyit tudni, hogy ősszel biztosan nem kerül képernyőre.

A New Girl esetében korábban 13 részes záróévadról beszéltek, azonban a sok kavarás miatt a csatornavezetősége inkább csak egy 8 részes levezénylésre bólintott rá. A Fox jövőbéli tervei között kap helyet az is, hogy az Empire és a Star kapcsolatát felerősítse. A Scream Queens elbukott, viszont úgy tekintenek rá, mint amit később, 2-3 évvel feléleszthetnek antológia jellege miatt. Ryan Murphy biztosan nyitott lesz a projektre.

„We’re strategically pairing shows that have greater compatibility to increase audience flow and create higher duplication on each night. We endeavored to develop a mix of provocative, compelling dramas; broad, funny comedies; and exciting, live events from the best creators in the business – and we’re excited about these new shows.”

– mondta Dana Walden és Gary Newman. a Fox TV csoport két fejese.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a The Simpsons 29. évadját,
– a Family Guy 16. évadját,
– a The X-Files 11. évadját,
– a Bob’s Burgers 8. évadját,
– a New Girl 7. évadját,
– a Brooklyn Nine-Nine 5. évadját,
– a Gotham 4. évadját,
– a The Last Man on Earth 4. évadját,
– az Empire 4. évadját,
– a Lucifer 3. évadját,
– a The Mick 2. évadját,
– a Lethal Weapon 2. évadját,
– a Star 2. évadját,
– és a The Exorcist 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szemgensből igényt tart:

– a Hell’s Kitchen a 17. évadját,
– és a MasterChef Junior 6. évadját.

Végezetül pedig azok a sorozatok következnének, amik nem kerültek visszakérésre a 2017/18-as idényre, így kaszát/befejezést kapott:

– a Bones-t a 12. évadot követően (befejezték)
– a Sleepy Hollow-t a 4. évadot követően (befejezték)
– a Rosewood-ot a 2. évadot követően,
– a Scream Queens-t a 2. évadot követően,
– a Making History-t az 1. évadot követően,
– a Pitch-et az 1. évadot követően,
– az A.P.B.-t az 1. évadot követően,
– a Shots Fired-öt az 1. évadot követően,
– és a Son of Zorn-t az 1. évadot követően.

Éés… nem született döntés:

– a Prison Break 6. évadját,
– a 24: Legacy „2. évadját”,
– a Wayward Pines 3. évadját,
– a My Kitchen Rules 1. évadját,
– a You the Jury 1. évadját,
– és a Kicking & Screaming 1. évadját illetően.

Nézettségi mutatók a 2016/17-es idényre nézve:

Több hónap elteltével ki tudja felidézni, hogy a Bones teljesítményét? – Fel a kezeket! Nyugi, nekem se menne, ezért összeszedtem, hogy a 2016/17-es idényben házon belül miként teljesítettek a Fox visszatérői és újoncai. Először mutatnám a TOP-listát, aztán lentebb kielemezném a látottakat.

SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. Empire – 7.751M (-32.39%); 18-49-ben: 2.80 (-36.76%)
02. Lethal Weapon – 6.536M; 18-49-ben: 1.57.
03. 24: Legacy – 5.124M; 18-49-ben: 1.40
04. The Simpsons – 4.241M (+6.05%); 18-49-ben: 1.81 (+3.80%)
05. Star – 4.222M; 18-49-ben: 1.34
06. Lucifer – 3.715M (-18.57%); 18-49-ben: 1.06 (-27.72%).
07. Shorts Fired – 3.556M; 18-49-ben: 0.89
08. APB – 3.427M; 18-49-ben: 0.78
09. Gotham – 3.374M (-17.53%); 18-49-ben: 1.10 (-21.59%)
10. Bones – 3.226M (-31.16%); 18-49-ben: 0.81 (-18.52%)
11. Sons of Zorn – 3.032M; 18-49-ben: 1.29
12. Pitch – 3.032M; 18-49-ben: 0.83
13. Rosewood – 3.030M (-36.70%); 18-49-ben: 0.66 (-50.88%)
14. The Mick – 2.959M; 18-49-ben: 1.10
15. Family Guy – 2.856M (-7.59%); 18-49-ben: 1.32 (-9.94%)
16. Prison Break – 2.822M; 18-49-ben: 1.02
17. Brooklyn Nine-Nine – 2.227M (-18.53%); 18-49-ben: 0.91 (-25.07%).
18. Bob’s Burgers – 2.156M (-5.75%); 18-49-ben: 0.96 (-8.62%)
19. The Last Man on Earth – 2.124M (-22.70%); 18-49-ben: 0.89 (-22.90%)
20. New Girl – 2.059M (-18.22%); 18-49-ben: 0.93 (-16.56%)
21. Sleepy Hollow – 1.918M (-37.44%); 18-49-ben: 0.50 (-39.81%).
22. The Exorcist – 1.914M; 18-49-ben: 0.68
23. Making History – 1.585M; 18-49-ben: 0.69
24. Scream Queens – 1.445M (-48.16%); 18-49-ben: 0.61 (-44.50%)

Megfáradni látszik az Empire. Míg az előző szezonban 10 millió felett hozott, addig mostanra mutatkozott egy laza 30%-os visszaesés. Így se lehet panaszunk rá, hiszen 7 milliós átlagával veri a mezőnyt házon belül. Sőt, csak ő képes arra, hogy 2.8-as demóátlagot tegyen le az asztalra. A TOP3-ban foglal helyet a Lethal Weapon, ami 6.5 milliójával szintén kivívta magának a tiszteletet, a 24: Legacy esetében már torzulás mutatkozik, ugyanis a Super Bowl-nek hála a pilottal megszedte magát, amit folyamatosan leépített a végső 5 milliós átlagára.

A TOP5-ben kap helyet a The Simpsons, ami erősödött; valamint a Star, az Empire spin-offja. Alapvetően jól teljesítettek a Fox üdvöskéi, hiszen a Shots Fired a 7. helyen, az APB a 8. helyen zárt a teljes lakosság körében – csak hát a 18-49 éveseknél azért jócskán elmaradtak.

A 2017-es év Scream Queens-e a The Exorcist lett, ami gyalázatosan gyenge számokkal vívta ki magának a 2. évados berendelést. Engem speciel nem érdekel, mert örülök a hírnek, de ha csak a mutatókra kellene hagyatkozni, akkor biztos elmarasztalnám – mint ahogy azt tették a Making History-val vagy a Pitch-csel. A Brooklyn Nine-Nine-nél már látszódik a ragaszkodás, mint ahogy a The Last Man on Earth-nél.

A legnagyobb visszaesést a Scream Queens és a Sleepy Hollow produkálta, előbbinél 45%-os könyvelhető.

NEM-SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. MasterChef Junior – 3.541M (-14.07%); 18-49-ben: 1.04 (-16.47%)
02. Hell’s Kitchen – 3.480M (-2.31%); 18-49-ben:1.09 (-2.68%)
03. My Kitchen Rules – 2.268M; 18-49-ben: 0.78
04. Kicking & Screaming – 1.875M; 18-49-ben: 0.58
05. You the Jury – 1.372M; 18-49-ben: 0.33

Az őszi és a tavaszi időszak 5 nem-szkriptelt sorozatnak adott otthont. Köztük a MasterChef Junior és a Hell’s Kitchen zárt a legjobban. Látszik, hogy a Fox most nem erre a részlegre összpontosít. Hozza a kötelező adagot, bepróbálkozik egy-egy új ötlettel, de alapvetően a drámákkal és a komédiákkal akar magának piacot nyerni. Ezért se hozták vissza az American Idol-t, ami véleményük szerint 2020-ig maradhatott volna parkolópályán.

So You Think You Can Dance nyáron érkezik, ahogy a SuperHuman, az American Grift és a The F Word with Gordon Ramsay trió.

A jövő hírnökei:

Csökkentett a létszámon a Fox. Tavaly 8 drámának és 3 komédiának adott zöld utat, melyből 4-et tovább is éltet a 2017/18-as idényben; míg most 4 drámáról és 2 komédiáról emlékezhetünk meg. A Lethal Weapon­-nel a krimi műfaját helyre rakták. A The Mick­-nál jó kérdés, hogy mi az, mivel színt vittek a jelenlegi portfoliójukba. Ennél egyértelműbb a helyzet a Star­nál, amit spinoff mivoltból eredően tovább éltettek, hiszen most terveik lesznek vele. A The Exorcist kivívta magának a kritikai visszhanggal a folytatást, illetve kicsit azt érzem nála, mint ha a Scream Queens cipőjét húzta volna fel, azaz belepróbálnak egy 2. etapba, hátha megszeretik a nézők a démonűzést.

2017/18-ban az új ötletek között nincs ilyesmi, viszont felbukkan egy kórházas ötlet. A Fox nagyon szeretne ismét eredményes lenni ebben az alműfajban, mint volt egykor a House-zal. A 9-1-1-gyel és a The Resident-tel megpróbálkozik a lehetetlennel, hátha befutnak velük. A The Orville-lel némileg az országos tévén futó sci-fi világot akarják felébreszteni, amit a CBS a Star Trek-kel próbál a stream oldalán. A The Gifted fog gondoskodni arról, hogy a Gotham mellett legyen másik képregény-adoptáció. Ha tippelnem kellene, akkor csak egyet fog tovább örököltetni 2018/19-re. Ergo, házon belül lesz egy Marvel vs DC harc.

Komédiából se lesz hiány. A mezőny erősebb, mint a tavalyi, ahol helyet kap egy repülőgép legénységére és utasaira fókuszáló elgondolás az LA to Vegas személyében; illetve egy X-akták komédiaszerűség, a Ghosted által.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a The Resident-et,
– a The Orville-t,
– a The Gifted-et,
– és a 9-1-1et.

Komédia pilotokból az alábbiak kaptak zöld utat:

– a Ghosted
– és az LA to Vegas.

Egyéb produkciók:

Rent
A Christmas Story

Kommentáld!

A Fox feltámasztott sorozatainak nézettsége

 
Beküldte: Kanyecc 2017 April 20, 13:28-kor a(z) Nézettség témába.

Sokat változott a tévézési szokás Amerikában. PeakTV időszakát éljük, azaz túlcsordul a kínálat az emberi nézhetőségen. Mióta becsatlakoztak a mezőnybe a stream és online felületek is, azóta egyre csak szűkül a tévénézők tábora. Leginkább a Fox-nál mutatkozik meg, hiszen már inkább csak 3-4 milliónyi nézőt tudnak leültetni, ami az Empire által diktált 8.1 millióhoz évadátlaghoz képest nagyon alacsony. Akadnak jobban futó ötleteik, de a többség mégis ebben a sávban ver gyökeret. A meglepőbb talán az, hogy 1.15-ös demóátlaggal is képes újonc továbbjutni a 2017/18-as évadra, amire a legjobb élőpélda a The Mick. (De hozhatnám a Bob’s Burgers-t is, amit igaz korábban kértek be, de átlagban éppen megüti az 1.00-át.)

(Zárójelesen muszáj a mélységekről is beszélni, hiszen az, hogy a The Exorcist 1.914 milliót, a Making History 1.690 milliót, míg a Scream Queens 2. évadja 1.445 milliót hozott, az eléggé lehangoló. Ugyanezen mutatók a 18-49-ben az alábbiképpen fejtenének: 0.68, 0.73, valamint 0.61. Lesz ennél lejjebb?)

A Fox a 2017/18-as idényben két feldolgozás folytatásával próbálta magára hívni a figyelmet. Az egyik a 24: Legacy volt, amiben annyira bízott, hogy a Super Bowl-lel megtámogatták a premierjét. A másik a Prison Break felélesztése event jelleggel, mint ahogy azt az NBC tette a tavalyi esztendőben a Heroes: Reborn kapcsán.

A tanulságot most kellene levonni! Kezdjük a frissebb élményű Prison Break-kel.

Prison Break – 5×01 – 3.826M; 18-49-ben: 1.49.
Prison Break – 5×02 – 3.205M (-16.23%); 18-49-ben: 1.14 (-23.49%).
Prison Break – 5×03 – 2.436M (-23.99%); 18-49-ben: 0.90 (-21.05%).

Nyilván vissza tudnék keresni nézettségi mutatókat, csak azóta sok minden változott. Nem releváns, ezért csak vegyük szemügyre a lement 3 epizódjának mutatóit. Folyamatos a csökkenés. Míg anno 2005. augusztusában robbantott az ötlet, addigra most a nézőket kevésbé mozgatja meg. Fele nézőjét a premiernek az 1×03 még nem, de jókora részét már elvesztett. Ha tippelnem kellene, akkor ebből se lesz 6. etap. 10 évvel később már nincs az a varázs, amit egy Empire tud szállítani.

Bepróbálkoztak a 24-franchise-zal is. Jack Bauer-t mellőzték a castingból, helyére hoztak egy hasonló státuszban lévő illetőt, abból is feketét, hogy a színesbőrű színészek se lázadjanak. Nos, végeredmény eléggé hasonló a PB-hez, hiszen hiába volt „kimagasló” a premierje (bár egy Super Bowl mögött 28 milliót se elérhetetlen) a folytatás megrogyott és az utolsó részek beálltak a fentebb említett 3-4 milliós átlag közé.

24: Legacy – 1×01 – 17.576M; 18-49-ben: 6.10 (Super Bowl mögött).
24: Legacy – 1×02 – 6.225M (-64.58%); 18-49-ben: 1.48 (-75.74%).
24: Legacy – 1×03 – 5.142M (-17.40%); 18-49-ben: 1.25 (-15.54%).
24: Legacy – 1×04 – 4.422M (-14%); 18-49-ben: 1.04 (-16.80%).
24: Legacy – 1×05 – 3.985M (-9.88%); 18-49-ben: 0.98 (-5.77%).
24: Legacy – 1×06 – 3.795M (-4.77%); 18-49-ben: 0.90 (-8.16%)
24: Legacy – 1×07 – 3.899M (+2.74%); 18-49-ben: 0.96 (+6.67%).
24: Legacy – 1×08 – 3.296M (-15.47%); 18-49-ben: 0.83 (-13.54%).
24: Legacy – 1×09 – 3.233M (-1.91%); 18-49-ben: 0.87 (+4.82%)
24: Legacy – 1×10 – 3.198M (-1.08%); 18-49-ben: 0.77 (-11.49%)
24: Legacy – 1×11 – 3.297M (+3.10%); 18-49-ben: 0.78 (+1.3%)
24: Legacy – 1×12 – 3.423M (+3.82%); 18-49-ben: 0.80 (+2.56%)

24: Legacy – 1×01-12 – 5.124M; 18-49-ben: 1.40

A csatornának igazából azt kell mérlegelnie, hogy van-e értelme régi ötletet feléleszteni 5-10-20 évvel később, illetve ha van, akkor azt a nézőtábort vissza tudják-e ültetni a képernyők elé. Becsapós a helyzet, hiszen tavaly a The X-FilesSuper Bowl nélkül – pazarul hozott a maga 9.534 milliós össznéző átlagával, illetve 3.19-es demójával. A Prison Break esetében hiányának léte elhanyagolható volt, varázsa elillant a 2. évad fináléjával.

Ti hogy látjátok? Fogunk kapni valaha olyan felélesztést még, ami méltó lesz egykori hírnevéhez? Tippre talán a Twin Peaks lehet a következő, de aztán…

Kommentáld!

Plakátba zárva: 24: Legacy

 
Beküldte: Kanyecc 2016 November 5, 15:36-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

“Új nap. Új hős.”

Fox-nál kicsit azt érezhetjük, hogy biztonsági játékot játszanak. Fogták a legnívosabb sorozatukat, kikapták belöle a főhőst és raktak a helyére egy másikat – feketében, hogy ezzel is növeljék a feketék számát házon belül. Szerintem, nincs semmi baj az alap elgondolással, miszerint megnézik, milyen az ha Jack Bauer már nincs játékban. Előzetesei alapján se éreztem azt, hogy zöldfülűt castingoltak volna a gárdába. Tippre, sokak lázadását az fogja kiváltani, hogy már nincs Kiefer Sutherland a szereplők között és az új főszereplőt nem akarják elfogadni. Meglátjuk, most mutatnák egy plakátot hozzá.

Kommentáld!

Upfronts 2016 – Fox: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 17, 18:45-kor a(z) 2016/17 sorozatai témába.

Cikksorozat: Upfronts 2016: Fox | Menetrend | Újonclista | Bekéretlen pilotötletek

Lesz-e érintetlen napja a Fox-nak? – Nyilván nem, hiszen kaszáltak kellő mennyiségben, hogy mindegyikhez hozzá kelljen nyúlni. Az NBC-hez hasonlóan Ők se fognak 3-nál több újoncot műsorukra tűzni az őszi szezonban, ami valamilyen szinten védekező stratégiának fogható fel. Biztonságra próbálnak törekedni, inkább a meglévő visszatérőkkel szeretnének megalapozni a különböző timeslotjainak a nézettségét.

Tavaly úgy gondolták, ha vasárnapra költöztetik a Brooklyn Nine-Nine, akkor valamelyest feldobják a nap nézettségi rátáját. Ez elmaradt, ezért a New Girl-lel visszahelyezik a keddi szitkomblokkba, ahol jobban tud érvényesülni. Lényegében a The Grinder és a The Grandfathered timeslotját örökölték meg, hogy aztán kellően megalapozzák a Scream Queens 2. évadjának mutatóit. Vasárnapra a Son of Zorn költözik, aminek különlegessége maga a műfaja, hiszen egy hibrid sorozatként némileg felrázhatja a jelenlegi kínálatot. (A The Muppets is ilyen volt, de míg ott bábjátékkal tették mindezt, addig itt rendesen le lesznek animálva a karakterek.) A többi timeslothoz nem nyúlnak a hét utolsó napjánál. A The Simpson és a Family Guy között megtartják a szokásos fél órányi különbséget.

Hétfőről a bukott Minority Report eltűnik, helyére pedig a Lucifer költözik. A Rosewood csütörtökön próbálhat szerencsét úgy, hogy közben felvezeti a Bones utolsó etapját. Szerdán az Empire elé bedobják a Halálos fegyver sorozatötletét, amit kevésbé jó ötletnek vélek.

Midseasonben a Grimm-et a Sleepy Hollow váltja majd, a Bones-t pedig a Prison Break. A Gotham timeslotját kapja a 24: Legacy, és hogy a nézőknek gondolkodniuk se kelljen, az Empire szlotjára került a spinoff, azaz a Star. Ez utóbbi nagyon összerakott húzás.

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – Gotham (3. évad)
21:00-22:00 – Lucifer (2. évad)

Kedd:
20:00-20:30 – Brooklyn Nine-Nine (4. évad)
20:30-21:00 – New Girl (6. évad)
21:00-22:00 – Scream Queens (2. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – LETHAL WEAPON
21:00-22:00 – Empire (3. évad)

Csütörtök:
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – Bones (12. évad) PITCH

Péntek:
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (16. évad)
21:00-22:00 – THE EXORCIST

Szombat:
19:00-22:30 – Fox Sports Saturday: Fox College Football

Vasárnap:
19:00-19:30 – NFL on Fox
19:30-20:00 – The OT / Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – SON OF ZORN
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (3. évad)

Midseason műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – 24: LEGACY / Gotham (3. évad) (tavasztól)
21:00-22:00 – A.P.B. / Lucifer (tavasztól)

Kedd:
20:00-20:30 – New Girl (6. évad) / Brooklyn Nine-Nine (4. évad) (tavasztól)
20:30-21:00 – THE MICK
21:00-22:00 – KICKING & SCREAMING / PITCH (tavasztól) PRISON BREAK (tavasztól)

Szerda:
20:00-21:00 – Lethal Weapon / SHOTS FIRED (tavasztól)
21:00-22:00 – STAR / Empire (3. évad) (tavasztól)

Csütörtök:
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – PRISON BREAK Bones (12. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – Masterchef Junior (5. évad)
21:00-22:00 – Sleepy Hollow (4. évad)

Szombat:
20:00-22:00 – Fox Sports Saturday

Vasárnap:
19:00-19:30 – ismétlés
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – MAKING HISTORY
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (3. évad)

Kommentáld!

Rendszerváltás a 24 háza táján?!

 
Beküldte: tess 2015 June 2, 20:31-kor a(z) Hírek témába.

Akkor most szépen morzsoljunk el egy kövér könnycseppet a kreativitás oltárán. Az eddigi is köztudott volt, hogy a FOX nagyon nem bír magával és időről-időre a megváltást egy-egy ismertebb franchise feltámasztásában, avagy kibővítésében látja. És basszus miért is ne látnák, lévén a 24: Die Another Day egész combos kritikai- és nézői siker lett, noha nem feltétlenül hozta azt a szintet, mint fénykorában. Szóval már az event series után megindult a pletykagyár, miszerint hamarosan jöhet a franchise következő installációja.

Azonban Dana Walden, a FOX egyik atyaúristene már akkor is megpendítetten, a folytatást illetően nem feltétlenül terveznek Kiefer Sutherland ikonikus karakterével Jack Bauer-rel. Ezt támasztotta alá, hogy az event series elég rendesen megágyazott az Yvonne Strahovski által alakított Kate Morgan karakterének, akit ráadásul a rajongók is kedveltek. Gyorsan szárnyra is kapott a pletyka, miszerint a következő felvonásban már Morgan ügynök veszi fel a küzdelmet a rosszarcú terroristákkal valós időben.

A minap viszont az eddig hallgató Howard Gordon -24 atyaúristen- megkongatta a vészharangot és ezt az alternatívát is olyan könnyedén húzta le a wc-n, mint tette ezt évekkel ezelőtt a Freddy Prince Jr.karakterével tervezett spin-off esetében. A jelenlegi felállás szerint a „folytatás” egy huszonéves férfi ügynök köré épülne, aki egy idősebb nő keze alatt dolgozik, de sajnos ez a nő, nem Kate Morgan lesz. Ráadásul sem Strahovski-val, sem Sutherland-del nem számolnak aktívan a készítők. Értsd, ha beérik a vendégszereplői kredittel, akkor beleírják őket a script-be, ellenkező esetben ők csak a múlt.

Öröm az ürömben, hogy a széria koncepciója változatlan marad. Azaz egy évad továbbra is napot fed le valós időben, valamint a főszereplő újfent egy ízig-vérig antihős lesz. Valamint az event series jelleg is marad. És hogy Gordon ne csináljon komplett hülyét magából azt is elejtette, hogy mindezt a rutinos 24 veterán Manny Coto – Evan Katz páros jegyzi. Konkrétumok természetesen nincsenek, ez is csak amolyan hype keltéssel ért fel, szóval azt mondom, 2017 nyara előtt ezzel nagyon ne tervezzen senki. Addig viszont emésszük a hírt.

24-spin-off

Kommentáld!

Krónikus reboot láz a FOX TCA Tour-ján

 
Beküldte: tess 2015 January 18, 19:20-kor a(z) Hírek témába.

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, az idei év első (téli) TCA Tour mindfucker várományosának címét ismételten a FOX hódította el a szombati rendezvényével. Pedig cirka egy évvel ezelőtt ugyanitt az akkori csatornafőnök Kevin Reilly bitang magasra tette azt a bizonyos mércét. „RIP pilot season” és „Bypass pilot season” címekkel sorra jelentek meg a fajsúlyos cikkek, miszerint az akkori vezetőség szakítani szándékozik az addigi berendelési metódussal, kvázi a kábeles adókhoz hasonlóan (pl.: Starz ugye) pilot nélküli direkt sorozatberendeléseket pártolnák. Legalábbis a közvélemény tudatában ez maradt meg hosszútávon. Meg az, hogy Reilly ebbe a húzásába szépen belebukott, így pár hónappal később (május végén) távozni kényszerült a csatornától. Abszolút jogosan, elvégre a folyamatosan csökkenő nézettségi mutatók azóta sem változtak.

2003487_fi_1019_ct_fox_duo_05_FO.jpg

Jó példa erre a 2014-es fall season hatalmas reality zakójaként aposztrofált Utopia, de az újonc remake Gracepoint vagy a Red Band Society sem váltotta meg a világot. Ráadásul a midseason– re tervezett Hieroglyph-ot már a premier előtt kaszálni kényszerültek. Oké, a Gotham közönség kedvenc (2,49-es demo) lett igen gyorsan, míg a nemrég debütált Empire jelen állás szerint az idei szezon legnézettebb újonca (3,89-es demo). Ettől eltekintve viszont az ongoing éra majdhogynem totális lejtmenetben van. A Sleepy Hollow cirka 36%-os mínuszt hoz, a New Girl megint csak 30% fölött van, míg a Glee hattyúdala kvázi nem érdekel senkit, lévén 42,62%-ot bukott az előző év demo számaihoz képest.

És ami még hátravan? A napokon belül startoló Backstrom akár siker lehet, legalábbis a FOX nagyon szeretné, ha az lenne, lévén procedural vonalon a Bones már erősen túlkoros és mint ilyen roppant drága. Arról nem beszélve, hogy a nézettségi mutatók itt is lassan 20%-os mínuszban lesznek. Márciusban igaz érkezik pár premier, de a The Last Man on Earth erősen belterjes projektnek tűnik és így mint olyan nem valószínű, hogy mainstream kedvenc lesz. Azaz itt megint csak a koncepciót és a merészséget kell majd értékelnünk. A Weird Loners nálam ordas nagy kakukktojás, de persze kitudja, ellenben a The Following már most abszolút D.O.A. esélyes. Anno 2. évad hatalmas minőségvesztést produkált, ami a nézettségnél is éreztette hatását. A közel 30%-os esés dacára a FOX mégis bekérte a folytatást, de immáron Kevin Williamson kreatív irányítása nélkül. Na és persze ott van még a Wayward Pines, aminek tavaly nyáron adásba kellett volna már kerülnie, szóval ezzel mindent elmondtam Shyamalan tv-s debütjéről.

Tehát a bőrére eresztett expozé után bátran kijelenthetjük, ordas nagy kreatív válság van a FOX háza táján, amire szombaton sikerült egy újabb lapáttal ráfejelni. A csatornafőnöki poszton Reilly-t váltó Dana Walden – Gary Newman páros ugyanis bejelentette, esélyesnek látják, hogy a közeljövőben a csatorna ismert kult sorozatai, jelesül: a 24, a Prison Break és a The X-Files újra visszatérjenek. És nem, nem ismétlésről van szó, sokkal inkább reboot-ról! Tehát, ha úgy vesszük az új CEO páros a FOX brand újjáépítését a töltött káposzta felmelegítésében látja. Mondhatom gyalázatos!  Vagy mégsem?

fox-tca-2015-b

“We have discussed it with him. Potentially, he won’t be in this installment, we’re not sure yet. We’re not that far along but I know he supports us doing more 24. We’re not talking about continuing the show without him; we’re talking about whether there’s one installment that he’s not in.” – így Walden a bejelentés kapcsán

Az előző év egyik nagy comeback sorozata kétségkívül a 24 8. installációja volt, ami módosított formátummal (event series) és egy alcímmel (Live Another Day) felvértezve vette be a képernyőt 4 év kihagyás után. Noha a visszatérés erősen felemás kritikákat eredményezett és a nézettség sem volt a sorozat szempontjából kimagasló, mégis telitalálatnak bizonyult. Mármint nézettség szempontjából, elvégre az átlag 6,33M néző mostanság igen combos eredmény a FOX-nál. Olyannyira, hogy scripted vonalon tavaly csak az akkori fanfavorit újonc Sleepy Hollow és a Bones tudott jobb számokat produkálni. Csoda hát, hogy hirtelen vérszemet kapott a vezetőség? Ráadásul már tavaly pedzegették, hogy 2016 nyarán akár folytatódhatna a történet, akár Kiefer Sutherland azaz Jack Bauer közreműködése nélkül.

“We would love nothing more than to do another 24. That’s a constant focus for us,” így Newman a bejelentéskor

A projekt jelenleg erősen pitch fázisban létezik, de az már biztosra vehető, hogy az eddigi évadokat szállító Brian Grazer biztosan visszatér, mint ahogy az is, hogy marad a limitált sorozat jelleg. Arról viszont nem esett szó, hogy az egykori Freddy Prinze Jr. féle spin-off felé kacsingatnak  a script-ben vagy a már a Live Another Day-ben belebegtetett Yvonne Starhovski féle szálnak ágyaznának meg. Vagy egy teljesen új Bauer féle világmegváltó szálat kapunk.

fox-tca-2015-c

Ugyancsak sokkolta a bejelentésen résztvevőket, amikor Newman hivatalosan is megerősítette számolnak a közeljövőben egy esetleges The X-Files reboot-tal. Persze konkrétumok nincsenek, sokkal inkább csak az elvi kereteket feszegetik. Azaz kőkeményen megy a logisztika, hogy a készítő Chris Carter-t, illetve a kultikus szereplőpárost, David Duchovny-t és Gillian Anderson-t miként tudnák újra egy fedél alá hozni. A projektnek abból a szempontból könnyedén lehet létjogosultsága, hogy Carter már egy ideje sikertelenül házal a 3. filmes installációval, amire állítólag mind a két főszereplő már rábólintott. Ebből adódóan sokan már azt pedzegetik, hogy az esetleges folytatás a filmes franchise kibővített változata lenne. Plusz arról se feledkezzünk meg, hogy Carter az utóbbi időben igen csak ráér, sőt hovatovább egyenesen sikertelen, lévén az Amazon kvázi forgatási stádiumban kaszálta a visszatérő sorozataként aposztrofált The After-t. Casting szempontjából viszont már koránt sem olyan rózsás a helyzet. Anderson ugye hol a Hannibal, hol pedig a nemrégiben a 3. évadra bekért The Fall munkálataival van elfoglalva, míg Duchovny nemsokára az NBC színeiben tér vissza a network tv-s palettára az Aquarius-szal.

“We’ve had some conversations on X-Files and we’re hopeful that we’ll bring that back.” – így Newman a bejelentéskor

Ettől függetlenül könnyedén az év húzása lehetne egy 2016 nyarára tervezet esetleges 10. évad. Főleg, hogy kisképernyőn 2002 májusa óta nem volt erre precedens. És hát miért ne lehetne, ha már a Showtime-nak összejött egy Twin Peaks az eredeti gárda nagyjával? Arról nem beszélve, hogy a procedural sci-fi/horror kellemes átíveléssel valamilyen szinten mindig is a csatorna profiljába tartozott. Nem véletlen anno a Fringe sikere sem. Apropó, akkor siker esetén a Fringe melegíthet?

fox-tca-2015-d

Az mondjuk, még kissé korai lenne, de a jelek szerint az idén augusztusban 10 éve debütált Prison Break-re ez már koránt sem igaz.

“There’s some speculation in the press at Prison Break and we’ve made it clear at the studio that we’d bring Prison Break back at the studio. It’s the perfect event series. But at the moment, we have nothing else to report.”  – így Newman

Természetesen, ahogy a 24 és a The X-Files esetében itt is pitch fázisnál tart a dolog. Azaz megy az ötletelgetés egy event series kapcsán, valamint pedzegetik az egykori készítők és szereplők visszacsábítását. Az mondjuk külön öröm, hogy Newman kiemelte számolnak Dominic Purcell és Wentworth Miller visszatérésével, habár azt elgondolni sem tudom, minek. A 2009 májusában búcsúzó sorozatot ugyanis úgy kifacsarták, ahogy lehetett, sőt emlékeim szerint korrekt zárást is kapott. Ettől függetlenül viszont mégiscsak egy sikeres franchise volt, ráadásul ez is házon belül készült és mint ilyenre most nagy szüksége van a vezetőségnek. Kérdés, mindebből mikor lesz valami, ha esetleg lesz. És hogy nekünk nézőknek minderre van e szükségünk? Eddig is úgy gondoltam, Fincher 2016-os visszatérése vízválasztó lesz a tematikát illetően, de kezdem azt hinni ez most hatványozottan igaz a közeljövőre nézve.

Kommentáld!

24: Live Another Day – Azaz a 9. évadról

 
Beküldte: tess 2014 August 29, 20:54-kor a(z) 24 témába.

Az idei év egyik nagy dobását kétségkívül a FOX szállította, amikor 4 év után újra csatarendbe állították az egykoron megfáradt, majd végül elkaszált kultsorozatukat a 24-et. Noha a visszatérés csak event sorozat jellegű volt, de így is dicséretes, hogy sikerült összetrombitálni az eredeti készítői gárda nagyját. Azaz John Cassar veterán 24 rendező újfent ledirigálhatta Robert Cochran és Joel Surnow agyszüleményét, akiknek a script megírásában megint csak a rutinos Manny Coto – David Fury páros segédkezett. És természetesen újfent visszatért a 2000-es évek eleji megfáradt patrióta Jack Bauer szerepébe a baltaarcú Kiefer Sutherland, akinek a nevével már végérvényesen összenőtt az idealizált, minden és mindenkin átgázoló ügynök.

A történések 4 évvel a 8. évad fináléja után játszódnak, amikor is Jack önkéntes száműzetésbe vonult, lévén a világ közellenségként aposztrofálták tetteiért. Azonban most mégis kénytelen előbújni az árnyékból, mivel egy olyan konspirációra bukkant, ami az amerikai elnök halálát okozhatja, ráadásul mindezt Londonban, ami ugye felérne egy hadüzenettel. A politikai machinációk, a dróntörvény és a lehetséges merénylet hátterében viszont még egy ennél is szövevényesebb konspiráció van kibontakozóban, amihez már Jack egymagában édes kevés lesz a világbéke és persze Amerika érdekében…

24-s9-a

A Live Another Day alcímre keresztelt 9. évaddal kapcsolatban talán mindvégig az volt a legnagyobb kérdés, a készítők miként birkóznak a narratív keretek megnyirbálásával eszközölt új formátummal. A sorozat védjegyévé vált real-time és az osztott képernyő maradt, akárcsak a súlyos percek múlását jelző óra kattogása, de immáron csak 12 rész állt rendelkezésre. Ez egyfelől pozitív hozadéka az évadnak, ugyanis végre kiestek a pixisből az olyan üresjáratot előidéző modulok, mint az elnyűhetetlen hosszúságú diplomáciai körök vagy a rém gyenge és olykor totálisan felesleges magánéleti szálak. Végre az instant és tömör akció került a középpontba, ami általánosságban az évadok elejét és végét szokta jellemezni. Másfelől viszont a 12 órás közeg kissé túlzásnak tűnhet az amúgy mozifilmnek szánt script-nél, amit aztán a régi közhelyekkel kellett alaposan felhizlalni. Ilyes folytán a legutóbbi évadokat jellemző önismétlés és minőséghullámzás itt sem maradhatott el. Belső árulások, folyamatosan csavart komplex konspirációs szálak, belsős hatalmi machinációk és folyamatosan visszatérő régi karakterek színesítették az évadot, miközben az egyszeri néző csak úgy fulladozott a deja vu érzéstől.

„I won’t remember anything that happens today. I won’t remember anything that happens, period. I won’t remember that I had a daughter that died in such a horrible fashion.”

A közelmúlt politikai és társadalmi válságai újfent sikeresen beépültek a script-be, így többek közt visszaköszönt a Wikileaks botrány, Amerika „alkalmi” dróntámadásai, vagy a folyamatos lehallgatási és kiszivárogtatási fiaskók. Emellett a készítők emelték a tétet, az államok majd összes vélt vagy valós ellenfelét egyszerre vették górcső alá, így az arabok mellett, előbb a kínaiak majd végül az oroszok kerültek negatív rivaldafénybe.  Ettől függetlenül viszont mégis jár a dicshimnusz, ugyanis a felére besűrített évad abszolút nem óvatoskodik, helyette egy az egyben meglépi a kötelezőt. Mindvégig látványos fordulatokkal operál, noha az esetek többségében nem sok időt ad az utózöngések kibontására. Pár öncélú és felesleges húzás vagy írói baki persze még így is becsúszott, de a feszes, realisztikus tempó és a korrekten adagolt thriller panelek kellően tudták mindezt kompenzálni.

24-s9-b

Ellenben az építkezés adta minőséghullámzás már mástészta. A premiert követően alaposan leült a sorozat, hogy aztán folyamatosan az eddig már látott klisészerű formátumból táplálkozzon. Kezdett egyre inkább kínosan rutinszaga lenni a dolognak. Ráadásul az utolsó részekre behoztak egy teljesen új történeti egységet, melynek a kidolgozására nem sok idő maradt. Szerencsére nem is kellett, így a sodró tempó és az erős zárás némileg kárpótolni tudott. Főleg ha számításba vesszük az ehhez társított erős katartikus élményt és a szálak korrekt, túlkapások nélküli elvarrását. Sőt, igazából majdhogynem ilyennek kell lennie a tökéletes zárásnak, ami egy pillanatig sem hagy maga után rossz szájízt a nézőben.

A karakterek szempontjából ugyancsak tartogatott némi változást a Live Another Day. Üdvözítő volt látni Surnow azon húzását, hogy merőben más élethelyzetekbe emelte a hőseit. Valamelyest tán sikerült árnyalni a karaktereken, de ez gyakran a visszájára is fordult. Jó példa erre Mary Lynn Rajskub, aki a szokottnál is irritálóbban hozta Chloe szerepét. Jack persze maradt a régi, bár mintha némi önmérséklet magára szedett volna az évek során. Ettől függetlenül Sutherland kezd kínosan kiöregedni a hiteles patrióta szerepkörből. Szerencsére ez valamelyest a készítőknek is feltűnt, így a mellé pakolt Yvonne Strahovski által alakított Kate Morgan némileg ellensúlyozni tudta a helyzetet. Amúgy meglepetésemre Strahovski végül üde színfoltjává vált az évadnak. Volt benne egyfajta rideg ellenállhatatlanság, ami egyszerre tette szerethető patriótává és ordas nagy badass heroine-né. Ilyes folytán hihető sidekick-je tudott lenni Bauer-nek és erre még chemistry szinten sem sikerült rácáfolni. Említésre méltó alakítást még a Heller elnök szerepében tetszelgő William Devane tudott felmutatni, akinek drámai záró monológja magasan vitte a prímet.

24-s9-c

Ellenben visszatérő Kim Raver, a némileg renomét javító Tate Donovan és az ezerszer látott karakterben tetszelgő Bejamin Bratt jobbára csak a rutinos kötelezőt hozta. Esetükben mind színészileg, mind karakterileg többre számítottam volna, noha még így is alaposan túlszárnyalták a sereghajtókat. Michael Wincott egy totálisan elszámolt Assange pótlék, holott a különc karizmája ennél végig többre lett volna hivatott. Stephen Fry és Tzi Ma ugyan lelkesen próbált kapaszkodni a többiek után, de a sajnos az írók esetükben nem adtak elég játékidőt, holott bőven kijárt volna. Nem úgy Michelle Fairley bosszúálló karakterének Margot Al-Harazi-nak, aki végül a közel-keleti terroristák karikatúrájává vált. Ha létezik a sorozat történetében harmatgyenge ellenlábas, akkor Al-Harazi mindenképpen az élen végezne. Még az eyecandy szerepkörbe taszított Emily Berrington is hatásosabb alakítást és ezáltal karaktert tett a képernyőre.

„We just want you, Mr. Bauer. That’s all we ever wanted.”

Összességében tehát egy erősen felemás visszatérést kaptunk, ami ugyan tökéletesen illeszkedik a 24 univerzumába, de mégsem foglal el benne kimagasló helyezést. Az a helyzet alaposan eljárt az idő a sorozat felett és sajnos kényszerű bevallani, de Jack Bauer felett is. Az újító szándék mindenesetre adott volt, de sem a londoni terep adta lehetőségeket, sem az event series adta formátumot nem sikerült maradéktalanul kihasználni. Keserű szájíz hál’ istennek nem maradt, de nem vagyok benne biztos, hogy egy esetleges 10. évad mellett is kitartanék hasonló koncepció mellett majd egy pár év múlva. Merthogy 2015-ben nem lesz 24 az majdhogynem tuti!

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): 24 – Live Another Day

 
Beküldte: tess 2014 February 3, 14:02-kor a(z) videó témába.

Sorozatos szempontból a tegnapi Super Bowl alatti reklám spot őrület egyértelműen Jack Bauer beköszönéséről szólt Londonból. A hangulatos teaser anyagok sok mindent nem árultak el a 9. évad történéseiből, de az már kiderült Jack-et kurvára felbosszantotta valaki.


Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 1, 11:30-kor a(z) Hírek témába.

  • Daniel Radcliffe vendégszerepelni fog a The Simpsons 25. évadjában, persze mint hang.
  • A THR.com interjút készített a Tyler Blackburn-nel, akinek különlegessége, hogy ingázik a Pretty Little Liars és a Ravenswood között.
  • Melissa Benoist (Marley), Jacob Artist (Jake), és Becca Tobin (Kitty), valamint a The Glee Project-ből Blake Jenner és Alex Newell állandó szereplője lesz a Glee 5. etapjának. Ők biztosan kiemelt szerepet kapnak. Ezen kívül már szinte biztos, hogy nem lesz állandó státuszban: Heather Morris (Brittany), Mark Salling (Puck), Amber Riley (Mercedes) és Harry Shum, Jr. (Mike) – viszont ettől függetlenül visszatérhetnek vendégként.
  • A Fox nem mondott le még John Mulaney-féle NBC-nek szánt szitkomról. Berendelt ugyanis egy szkriptet és ha bejön a vezetőségnek, akkor valószínűleg 6 részes 1. évaddal érkezhet.
  • Az NBC a Craig Robinson-féle címnélküli pilotot próbálja be. Ha tetszik a koncepció, akkor jön belőle is a sorozat berendelés, de addig még meg kell felelniük. 3 szkriptet kértek belőle. Bizakodjunk? Ők voltak a castingban: Amanda Lund, Amandla Stenberg, Craig Robinson, Jane Adams, Jean Smart és Larenz Tate.
  • Wanted címet kapta a Nikita 4×01-es epizódja, amit Kristen Reidel fog írni. Itt egy tweet róla.
  • Mike Vogel-lel készített interjút a TVLine.com az Under the Dome kapcsán, ami előző héten 13 milliós nézettséggel debütált.
  • Július 10-én startol a How I Met Your Mother 9. évadjának a forgatása.
  • Jayma Mays állandó szereplője le a The Millers című CBS-es őszi szitkomnak. Mary Elizabeth Ellis helyére érkezett. Egyébként a Glee egyik szereplőjéről van szó, aki valószínűleg nem vagy keveset fog feltűnni a Fox sorozatában.
  • Nincs új otthon, a Happy Endings-et végleg elkaszálták.
  • Padro Pascal vendégeskedni fog a Game of Thrones következő évadjában.
  • Jessica Collins (House) visszatérő státuszban feltűnik a Revolution folytatásában. 4 részben tűnik fel – a jelenlegi állás szerint. A 2×01-es részt Austinban fogják forgatni. (Hogy idehaza miként szerepelt, arról hamarosan írni fogunk.)
  • Augusztus 12-én startol a Hotel Impossible 3. évadja.
  • Az a hír járja, hogy a soron következő The X Factor UK évad lesz az utolsó. Az ITV egyik legnépszerűbb reality-jét csak így veszni hagynák ezek szerint? Ez inkább a csatornának egy nagyobb érvágás.
  • Andrea Begley-vel készített a DigitalSpy interjút a The Voice UK kapcsán.
  • Van néhány címünk: UltimatumMistresses 1×08; SkeletonsRookie Blue 4×06; Southern Comfort ZoneHart of Dixie 3×01; Devil Mary CareSupernatural 9×01; It Has To Be NowParenthood 5×01; Are We There Yet?Dexter 8×08; F**ck Pain Away / Don’t You Feel Me / The FuneralTrue Blood 6×05-07; Poisen PillRookie Blue 4×05;
  • Az NBC berendelt az Assistance című szitkom pilotjához újabb 3 szkriptet. Ez az az ötlet, amiben többek között Krysten Ritter is szerepel.
  • A Hart of Dixie 3. évadjába két visszatérő szereplő fog feltűnni: egy 30 éves férfi, és egy húszon éves nő.
  • Jonathan LaPaglia (Underbelly) vendégeskedni fog a Camp 1×02-es részében.
  • Juliet Rylance visszatérő szereplője lesz a The Good Wife 5. évadjának.
  • Az NBC nagyon bukni akar, ugyanis 10/90-es formátumot akarja felhasználni Roseanne Barr és Linda Wallem szitkomötleténél. Ergo, bekérnek belőle 10 részt és ha a nézőknek tetszik, akkor tovább 90-et. Családi szitkomról van szó.
  • Evan Katz csatlakozott a 24 csapatába, mint exec. producer.
  • Tegnap megvolt a Dexter 8. évadjának kezdése. Ennek örömére jött egy Aimee Garcia interjú.
  • A jelenlegi felállás szerint még se limitált sorozat státusz elé néz a Once Upon a Time in Wonderland, ugyanis a 13 epizódos berendelése akár még 22 epizódra is kibővülhet, sőt, ha siker lesz, akkor lesz 2. évad is.
  • Rebecca Mader beugrik a Warehouse 13-ba.
  • Middle Age Rage még nem annyira halott újoncötlet az ABC-nél.

Kommentáld!

FOX “újoncok” (13): 24: Live Another Day

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 14, 1:49-kor a(z) Upfront 2013: Fox témába.

Műfaj: Dráma

Stúdió(k): 20th Century Fox Television

Írók / Rendező / Producerek: N/a

Szereplők: Kiefer Sutherland

Történet: Kapott egy folytatást a 24. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy limitált kiadás elé nézünk. Cirka 1 hét leforgása alatt történt minden, ergo, eléggé gyerekcipőben jár.

Berendelve: 12 epizód – limitált évad

Várható premier: 2014. májusában/nyarán

Kanyecc szerint: Nem voltam nagy Jack Bauer rajongó, így 50%-ot adok neki.

tess szerint: N/a

FERCSA szerint: N/a

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats