A Fox feltámasztott sorozatainak nézettsége
Beküldte: Kanyecc 2017 April 20, 13:28-kor a(z) Nézettség témába.
Sokat változott a tévézési szokás Amerikában. PeakTV időszakát éljük, azaz túlcsordul a kínálat az emberi nézhetőségen. Mióta becsatlakoztak a mezőnybe a stream és online felületek is, azóta egyre csak szűkül a tévénézők tábora. Leginkább a Fox-nál mutatkozik meg, hiszen már inkább csak 3-4 milliónyi nézőt tudnak leültetni, ami az Empire által diktált 8.1 millióhoz évadátlaghoz képest nagyon alacsony. Akadnak jobban futó ötleteik, de a többség mégis ebben a sávban ver gyökeret. A meglepőbb talán az, hogy 1.15-ös demóátlaggal is képes újonc továbbjutni a 2017/18-as évadra, amire a legjobb élőpélda a The Mick. (De hozhatnám a Bob’s Burgers-t is, amit igaz korábban kértek be, de átlagban éppen megüti az 1.00-át.)
(Zárójelesen muszáj a mélységekről is beszélni, hiszen az, hogy a The Exorcist 1.914 milliót, a Making History 1.690 milliót, míg a Scream Queens 2. évadja 1.445 milliót hozott, az eléggé lehangoló. Ugyanezen mutatók a 18-49-ben az alábbiképpen fejtenének: 0.68, 0.73, valamint 0.61. Lesz ennél lejjebb?)
A Fox a 2017/18-as idényben két feldolgozás folytatásával próbálta magára hívni a figyelmet. Az egyik a 24: Legacy volt, amiben annyira bízott, hogy a Super Bowl-lel megtámogatták a premierjét. A másik a Prison Break felélesztése event jelleggel, mint ahogy azt az NBC tette a tavalyi esztendőben a Heroes: Reborn kapcsán.
A tanulságot most kellene levonni! Kezdjük a frissebb élményű Prison Break-kel.
Prison Break – 5×01 – 3.826M; 18-49-ben: 1.49.
Prison Break – 5×02 – 3.205M (-16.23%); 18-49-ben: 1.14 (-23.49%).
Prison Break – 5×03 – 2.436M (-23.99%); 18-49-ben: 0.90 (-21.05%).
Nyilván vissza tudnék keresni nézettségi mutatókat, csak azóta sok minden változott. Nem releváns, ezért csak vegyük szemügyre a lement 3 epizódjának mutatóit. Folyamatos a csökkenés. Míg anno 2005. augusztusában robbantott az ötlet, addigra most a nézőket kevésbé mozgatja meg. Fele nézőjét a premiernek az 1×03 még nem, de jókora részét már elvesztett. Ha tippelnem kellene, akkor ebből se lesz 6. etap. 10 évvel később már nincs az a varázs, amit egy Empire tud szállítani.
Bepróbálkoztak a 24-franchise-zal is. Jack Bauer-t mellőzték a castingból, helyére hoztak egy hasonló státuszban lévő illetőt, abból is feketét, hogy a színesbőrű színészek se lázadjanak. Nos, végeredmény eléggé hasonló a PB-hez, hiszen hiába volt „kimagasló” a premierje (bár egy Super Bowl mögött 28 milliót se elérhetetlen) a folytatás megrogyott és az utolsó részek beálltak a fentebb említett 3-4 milliós átlag közé.
24: Legacy – 1×01 – 17.576M; 18-49-ben: 6.10 (Super Bowl mögött).
24: Legacy – 1×02 – 6.225M (-64.58%); 18-49-ben: 1.48 (-75.74%).
24: Legacy – 1×03 – 5.142M (-17.40%); 18-49-ben: 1.25 (-15.54%).
24: Legacy – 1×04 – 4.422M (-14%); 18-49-ben: 1.04 (-16.80%).
24: Legacy – 1×05 – 3.985M (-9.88%); 18-49-ben: 0.98 (-5.77%).
24: Legacy – 1×06 – 3.795M (-4.77%); 18-49-ben: 0.90 (-8.16%)
24: Legacy – 1×07 – 3.899M (+2.74%); 18-49-ben: 0.96 (+6.67%).
24: Legacy – 1×08 – 3.296M (-15.47%); 18-49-ben: 0.83 (-13.54%).
24: Legacy – 1×09 – 3.233M (-1.91%); 18-49-ben: 0.87 (+4.82%)
24: Legacy – 1×10 – 3.198M (-1.08%); 18-49-ben: 0.77 (-11.49%)
24: Legacy – 1×11 – 3.297M (+3.10%); 18-49-ben: 0.78 (+1.3%)
24: Legacy – 1×12 – 3.423M (+3.82%); 18-49-ben: 0.80 (+2.56%)
24: Legacy – 1×01-12 – 5.124M; 18-49-ben: 1.40
A csatornának igazából azt kell mérlegelnie, hogy van-e értelme régi ötletet feléleszteni 5-10-20 évvel később, illetve ha van, akkor azt a nézőtábort vissza tudják-e ültetni a képernyők elé. Becsapós a helyzet, hiszen tavaly a The X-Files – Super Bowl nélkül – pazarul hozott a maga 9.534 milliós össznéző átlagával, illetve 3.19-es demójával. A Prison Break esetében hiányának léte elhanyagolható volt, varázsa elillant a 2. évad fináléjával.
Ti hogy látjátok? Fogunk kapni valaha olyan felélesztést még, ami méltó lesz egykori hírnevéhez? Tippre talán a Twin Peaks lehet a következő, de aztán…