Nézettség 01/10 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 14, 1:41-kor a(z) Nézettség témába.

A nap legnézettebb sorozata a 18-49 évesek körében a Shark Tank lett. Nem véletlen, hogy az ABC mindenhova őt pakolja, ha éppen elkaszál valamit. Az Enlisted bemutatkozott, és egyben le is bőgött. Értem én, hogy péntekről beszélünk, de adott volt a felvezetés, a Raising Hope mellett csak nem kellett volna ennyire elvéreznie. Ha a tavaly ilyenkori mutatókat vesszük alapul, akkor a Fringe-hez képest 12%-kal hozott rosszabbul. A The Neighbors-re se lehet sok jót mondani, mert míg a Last Man Standing tarja magát, addig ő rohamosan rombolja az előző évben felépített komédiablokk teljesítményét a jelenlétével – legalábbis a Malibu Contry 20%-kal erősebben teljesített. A reform csak nem jött be.

Kábeles fronton nyitott a Helix teljesen korrekt számokkal. Oké, a Defiance mutatóitól elmaradt, de ne feledjük el, hogy bármikor jöhet egy látványos megindulás, akár felfelé. Egyébként utóbbi annak idején 2.73 millióval nyitott, nos, hozzá képest már nem annyira korrekt, főleg, hogy tavaly ő is midseasonben, pár nap csúszással, és hétfőn (!) mutatkozott be. Talán ezt is számításba kellene vennem? Lehet! A Banshee-ről is van adat, csak éppen a pilotról nem találok sehol se. De tippre valami hasonlóval rukkolt elő.

A briteknél a Silent Witness csak nem állt meg a csökkenésben. 6.22 millióról 5.50 millióra zuhant meg. A Celebrity Big Brother is az évadátlag alatt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/03 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 10, 1:05-kor a(z) Nézettség témába.

Főleg ismétlésektől volt hangos a péntek este, de azért akadtak új epizódok is. A Grimm és a Dracula elhagyta magát. Rosszabbul hoztak, mint az őszi zárásukkor. Előbbi 16%-nyit, utóbbi 18%-nyit vesztett nézettségéből. A The Carrie Diaries viszont remekel, ha a tavalyi mutatókat vesszük alapul, amikor is a Nikita futott ismétléssel.

Kábeles fronton a komplett mezőnyt alázta az ESPN a Discovery Orange Bowl-lel.

A briteknél új évaddal startolt a Celebrity Big Brother, ami átlagon felül nyitott. A nézettsége biztosra veszem, hogy az idő múlásával beáll olyan 2-2.5 millióra. A Silent Witness folytatódott, ahogy a Piers Morgan’s Life Stories is. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/08 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 13, 1:56-kor a(z) Nézettség témába.

Előző héten még azt írtam, hogy egyáltalán nincs probléma a Dracula mutatóival Nos, most már akad bőven, de legalább jó látni, hogy az a minőség, amit a pilotban megengedtek, kezd visszafelé elsülni, mert a célközönségnél újabb 23%-os visszaesést produkált. Rá lehet fogni a Grimm-re is, ami 13%-kal zárt rosszabb mutatókkal, hisz mégis a felvezetőről beszélünk, viszont a helyzetén ez se túlzottan szépít. Ha nem kapja össze magát, akkor megy a levesbe! A The Carrie Diaries megállt a csökkenésbe, amit akár reménysugárnak is vélhetünk.

Végre kábeles fronton a Haven kibújt az átlag közül, mivel emelkedett a nézőszáma. Ehhez kellett az is, hogy ne legyen sportesemény, ami elcsalja a nézőket az ESPN-re és társaira.

A briteknél a Citizen Khan csökkent, ahogy a Man Down is. Utóbbi nincs veszélyben, előbbi már inkább. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/01 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 8, 0:05-kor a(z) Nézettség témába.

Immáron feltöltött péntek várt a nézőkre. A Grimm-nél nagyobbat már csak a Dracula vesztett, ami 27%-nyi nézővel zárta kevesebbel az estét, mint előző héten. Ettől függetlenül nincs panaszra okunk, mert a felvezetője se stagnál. Mindenki rácuppant a premier miatt, most pedig jön a csökkenés, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Egyedül a Last Man Standing emelkedett, kellett is neki, mert leharcolta a nézettségét.

A Haven hozza a szokásos mutatókat, se túl erős, se túl gyenge, bár ilyennel kaszált már el a Syfy. Be kell lassan látniuk, hogy ennyit lehetett kihozni belőle. Ragaszkodnak-e így is hozzá, vagy inkább elküldik örök pihenőre. Mellesleg a Legend of Korra elég szépen hoz.

A briteknél a Man Down csökkent, de 2. évadját így is berendelték. A Citizen Khan pedig borzasztó gyenge. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/04 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 8, 9:22-kor a(z) Nézettség témába.

Tartja magát a Shark Tank az első helyen a 18-49 évesek körében. A Last Man Standing 16%-os növekedést hozott, de még mindig nem jár arra, amerre tavaly. A The Neighbors-nak nem megy az érvényesülés. A MasterChef Junior 4 millióját azért szólnám meg, mivel előző héten 20%-kal erősebb volt. A Hawaii Five-0 stabilan tartja magát az élen.

Kábeles részlegen sincs nagy kilengés. A Haven 1.5 millió környékén, míg a The Legend of Korra 1.1 millió felett.

A briteknél a Marvel’s Agents of SHIELD esett egy jókorát. 2.76 millióról 1.92 millióra – a pontosság kedvéért. A 8 Out of 10 Cats nyitott az új évadjával. Nincs nagy előre haladás. Folytatódott a Citizen Khan 2. évadja. Nincs sorozatminimum, viszont a premier mutatóit, amikor 3.66 milliót hozott, nem sikerült hoznia, viszont a finálénál nézettebb volt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/13 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 18, 1:21-kor a(z) Nézettség témába.

Szerencsétlen NBC nyomatja a Million Second Quiz-t, csakhogy nézőket tudjon valahogy a képernyő elé ültetni. Rég láttam már ilyen húzást, mármint hogy heti 6 napba adjanak egy vetélkedőt. Ez most vagy gyors darálás, vagy inkább egy okos húzás. Egyébként a 4 milliós szereplése péntek este annyira nem vészes. Bár hozzáteszem, ismétlések ellen futott.

A kábeles fronton a Haven visszatér a 4. évaddal. A szokásos 1.3 millió feletti mutatókat sikerült hoznia, ami biztató kezdésnek. A részleget egyébként a Jessie nyerte.

A briteknél a Big School gyalázatosan rombolja a BBC One teljesítményét. A Channel 4 különkiadást adott a 8 Out of 10 Cats-ből. Jah, és az újoncként debütáló Gino’s Italian Escape-ről se feledkezzünk el az ITV-n. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Az elmaradt brit nézettségek (03.05-03.14)

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 19, 10:08-kor a(z) Brit régió,Nézettség témába.

A harmadik adag, és ezzen szintre hoztuk az elmaradt nézettségi adatokat, amiket a héten ismételten el fogunk hanyagolni egyéb elfoglaltság miatt. A brit mutatókat csak azért se szeretném kihagyni a sorból, mert egy rakatnyi újdonság megérkezésére emlékeztet. Mint pl.: megvolt az 5 részes Mayday minisorozat premierje, folytatódott a The Fixer, a Shameless (UK), a Lightfields, a The Planners, a Mr. Selfridge, a Prisoner’s Wives vagy a Call the Midwife; újoncként nyitott: a Bluestone 42, a Shetland vagy a The Mimic. A lényeg, hogy a nézettségük a tovább mögött. Fogyasszátok egészséggel, ha már ráment másfél órám.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/15 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 20, 17:48-kor a(z) Nézettség témába.

Nem volt annyira jó ötlet a The Jobs berendelése. Messze elmarad az Undercover Boss adataitól. Ha a tavalyi viszonyítást vesszük alapul, akkor 70%-kal, hogy pontos legyek. Mindez kihatott a CSI: New York és a Blue Bloods szereplésére. Előbbi is veszélyben, hiszen hiába erős a teljes lakosság körében, ha mindössze 1.2-es célközönség demóval kaszaveszélyben. Tényleg csak a CBS-en múlik a sorsa, mert összességében kimagasló továbbra is. A Touch utolsó etapjával számolhatunk, mivel kezd olyan mutatókat hozni, mint a Fringe – bocs, az még ilyen szorult helyzetben se volt ennyire rossz.

A kábeles részleghez hozzácsaptam pár érdekes mutatót. Gondolok itt a True Justice és a Banshee szereplésére. Csak hogy képben legyünk. Aztán még van Portlandia-nk is.

A briteknél történt egy s más, de semmi említésre méltó. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/18 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 23, 1:53-kor a(z) Nézettség témába.

Elbúcsúzott a Fringe. Sok minden változott az elmúlt években. Az 1×13-as részét 13.43 millióan nézték, míg a 2×13-at 7 millióan. A 3-4-5. évad 13. epizódját pedig átlagban 3.3 millióan. Sorozatcsúcs az 1. széria fináléjakor ért el, amikor 13.57 milliójával megdöntötte az 1×02-nek a mutatóját, amikor 13.36 millióig rúgott. Ennyit a sorozatról. A készítők megkapták az esélyt, lezárhatták a befásult történetet. A Last Man Standing és a Malibu Country csökkent. Betudjuk a Fox-nak. A Blue Bloods és a CSI: New York stabilan 10 millió felett.

A Discovery Channel okosan megtalálta a rést a pajzson, hiszen a Gold Rush célközönség mutatóját pár országos csatorna is megirigyelheti. A Merlin ismételten hozott 1.6 millió nézőt a Syfy-nak.

A briteknél a visszaesések voltak a jellemzőek. A Silent Witness és a Great Night Out is maga alatt teljesített. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

17-18. heti amerikai nézettség (04.27-05.06)

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 10, 12:35-kor a(z) Nézettség témába.

Elmaradtunk ismételten. Pótoljuk a megszokott módon. Egy cikkbe, hogy akit nem érdekelne a számok világa, az bátran görgessen egy hosszabbat, és már olvashasson is mást.

04/27 – Péntek: Nézettségi minimumok jellemezték a pénteket. A Blue Bloods továbbra is a legnézettebb, de volt már sokkal jobb teljesítménye. Jó látni, hogy a CSI: New York az Undercover Boss-t ki tudja teljes mértékben használni, s ezáltal nyomatja a nézőszámot. A kábeles szekcióban az In Plain Sight 3.006 millióval zárt #2-ként (18-49-ban: 0.6), a Fairly Legal 2.554 millióval #7-ként (18-49-ban: 0.6).

04/28 – Szombat: A The Firm nagyon a süllyesztőben. 2 milliót hoz már csak. A Britain’s Got Talent ismételten kikapott a The Voice UK-től, ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyien nézték a legnézettebb időpontban. A The Bridge folytatódott, kicsit esett, de a BBC Four még így is jól járt a svéd sorozattal.

04/29 – Vasárnap: Az NYC 22-nek ha lesz folytatás, akkor csak nyárra fog érkezni, mert ilyen gyászos számokkal nem hinném, hogy a CBS kér belőle. A GCB se szárnyal. Valószínűleg 10 résszel befejezik, és búcsúztatjuk. A The Good Wife mellesleg évadot zárt. Majdnem hozta a 10 milliót, s ezzel a nap legnézettebb sorozata lett. A Game of Thrones évadrekorddal rukkolt elő. A The Client List stabilan tartotta magát, most meg elindult a lejtőn. A The Killing-ért lehet aggódni, ahogy a Breakout Kings-ért is, mert mindkettő nagyon-nagyon alacsony.

04/30 – Hétfő: A The Voice nagyon korrekt. A többiek pedig a szokásos.

05/01 – Kedd: Nem igazán érdekelte a nézőket a Hawaii Five-0 & NCIS: Los Angeles crossover, mivel utóbbi alacsonyabban zárt. Az NCIS se olyan, mint fény korában. A The CW nagyon erőlteti az L.A. Complex-t, dehogy minek. Szerintem ismételéssel jobban járnának. Az Unforgettable simán nyerte a 22 órás blokkot.

05/02 – Szerda: Az poén, nézettebb az L.A. Complex ismétlése, mint az új része? Azért kipróbálnám a The CW helyében, hogy mi van akkor, ha felcseréli a kettőt. Akkor emelkedne-e valamicskét, vagy WTF! Az ABC-s újoncok hozták a szokásost. A Revenge 7.1 millión áll. Lehetne jobb, bár így is az ABC egyik kiemelkedője a szerdai napon. Kábeles fronton semmi említésre méltó.

05/03 – Csütörtök: A Scandel kicsit emelkedett, nem sokat. A Revenge továbbra is nézettebb nála, ami jó, mert jobban komáljuk. A Touch sorsáról hamarosan írunk, megkapta a második évados berendelését. A Person of Interest überelhetetlen. A Missing 6 millión. Az NBC-s szitkomok pedig próbálkoznak, de ez a mutatvány csak-csak nem akar összejönni. A The Secret Circle nagyon úgy fest, hogy elbúcsúzik az élőktől. A Punk’d szintjén áll, ami kicsit ciki.

05/04 – Péntek: Csökkent a CSI: New York, de nem kell félteni, mert összességében mindenhol sorba estek.

05/05 – Szombat: A The Firm-ből nem kaptunk részt, viszont az Escape Routes-ből igen. Kábeles részlegen a Legend of Korra 3.7 millión áll.

05/06 – Vasárnap: Távozott a GCB az első évadjával. Szerintünk ez a 10 rész volt. Nem lesz folytatás. 5.5 milliójával nagyon alul múlta magát. A Once Upon a Time-hoz képest pedig pláne. A Game of Thrones minimális esést produkált, viszont bőven az évadpremier felett. A The Client List most bestagnált.

(Minden adatot, legfrissebbtől a legrégibb felé találtok a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats