Nézettség 09/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 28, 0:25-kor a(z) Nézettség témába.

Az Emmy Awards-nek sikerült kiemelkednie az előző évek pangásából, viszont a foci ellen nem tudta felvenni a harcot. Országoson még maximum a Fox-ot emelném ki, ami megismételte a Dads pilotját, hátha sikerül újabb nézőket leültetnie, de ez sehogy se jött össze neki. Az animációs blokk ismétlése is nézettebb volt. Ez azért ciki – viszont legalább igazol, hogy mennyire nem való Seth Green a tévéképernyőre.

Kábelen több minden történt. Egyrészt a Dexter elvonult végső nyugalomra. Másrészt ezzel a húzásával csatornarekordot állított fel. Harmadrészt 18-49 évesek körében volt nézettebb epizódja. Mindenki döntse el, hogy akkor most miként zárt: jól vagy közepesen. Aztán ott a Breaking Bad és a bruttó 75 perces futamideje, ami 6.5 milliónyi nézővel kész meglepetés. Főleg úgy, hogy az országos kínálatot is belevéve 6. helyen zárt a célközönségben. Brutális.

A briteknél a By Any Means nyitányra hívnám fel a figyelmet, ami 5 millió alatti, hála az ITV-nek, ami a Downton Abbey-vel és a The X Factor (UK)-vel gondoskodott a többi adó sanyarú sorsáról. A BBC Two-n ellenben a The Crane Gang cseppet se kiábrándító startot produkált. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Emmy-díjátadó 2013 – Összesítés

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 25, 16:09-kor a(z) díjátadók témába.

Csak nem akar az Emmy sajtós részlege kiadni értelmes közleményt arról, hogy mely csatornák, illetve sorozatok lettek az Emmy-győztesei. Ezért foglalkozzunk a vesztesekkel. Ha visszaemlékeztek, akkor az American Horror Story: Asylum gyűjtötte be a legtöbb jelölést 2013-ban, amit a Game of Thrones követetett. Szám szerint 17 és 16 jelölésről beszélünk. Mindkettő ebből csak 2db-ot tudott győzelemre vinni, sőt, utóbbi csak kreatív szekcióban, ami elvileg annyira nem nyom sokat a latba, bár ez nézőpont kérdése.

A legnagyobb győztes kétségkívül az a tévéfilm lett, amit a külföldi kritikai visszhang éltetett berkeinben, a Behind the Candelabra, amit továbbra se láttunk, és valószínűleg sose fogunk. 15 jelöléséből 11-et sikerült megszereznie, köztük 3-at primetime kategóriákban.

Csatornák tekintetében ismét az HBO diadalmaskodott, bár több mint 100 jelöltjével ne is csodálkozzunk. Ebből 27-tel kiemelkedik az összes adó közül. A Netflix mindössze 3-at gyűjtött be, míg a Sundance Channel 1-et. Újonc sorozatgyártóként ez az arány nem rossz. A House of Cards készítőgárdája kitett magáért.

Jelmagyarázat: (kreatív díj – primetime díj).

11 díj – Behind the Candelabra (8-3).
5 díj – Boardwalk Empire (4-1).
4 díj – 66th Annual Tony Awards (4-0), Saturday Night Live (3-1).
3 díj – Breaking Bad (1-2), The Big Bang Theory (2-1), House of Cards (2-1), Mea Maxima Culpa (3-0).
2 díj – 30 Rock (1-1), The 55th Annual Grammy Awards (2-0), American Horror Story: Asylum (1-1), American Masters (2-0), Anthony Bourdain: Parts Unknown (2-2), The Colbert Report (0-2), Da Vinci’s Demons (2-0), Deadliest Catch (2-0), Game Of Thrones (2-0), Homeland (0-2), How I Met Your Mother (2-0), The Kennedy Center Honors (2-0), The Men Who Built America (2-0), Modern Family (0-2), Nurse Jackie (1-1), Veep (0-2), The Voice (1-1).

Kommentáld!

Emmy 2013 – Főbb kategóriák győztesei

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 23, 10:32-kor a(z) díjátadók témába.

Fáradság, stream hiány és még a fene se tudja mi jellemzett tegnap este, amikor úgy döntöttem, hogy a tévés Oscar bek*phatja, megyek alszom egy jót. 6 év alatt igen csak megváltozott a díjátadóknál kialakult nézetem. Azok, amelyeket az elején semmibe vettem, hirtelen felértékelődtek; míg a nagyok le. „Nincs igazság” – bátran lehet mondani, mégis csak a papírforma számtalanszor közrejátszik. Magunk se tudjuk miért adnánk neki, mégis neki adjuk a díjakat úgy, hogy néha egy csepp közünk sincs az adott színész/színésznő alakításához vagy éppen a sorozat történetéhez.

Az Emmy-nek egy reformon kellene átesnie. Minden esztendőben azt olvashatjuk, hogy az HBO szerezte a legtöbb jelölést. Általában a tévéfilm/minisorozat kategóriában kiemelkedő díjgyűjtést végez, amit legtöbb esetben nem tudok hova tenni. Mindegy, ez legyen az én problémám.

A 2013-as Emmy nem sok meglepetéssel büszkélkedett, na jó Tony Halen azért meglepődtem, mégis csak hihetetlen, de helyes döntés volt neki adni a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. A főbb kategóriáknál viszont a papírforma hozta magát: a legjobb vígjáték a Modern Family lett ismételten, míg a dráma szekcióban a Breaking Bad gyűjtötte be az elismerést. A Behind the Candelabra pedig a tévéfilm/minisorozatban aratott. Az Emmy-hez kapcsolódó összes cikkünk itt olvasható vissza, ma még jelentkezünk egy összegzővel, mert fontosnak tartjuk némelyik sorozat kiemelését, esetleg csatornáét.

Nézzük a befutottakat:

Komédia:

Legjobb komédia: Modern Family
Legjobb női főszereplő: Julia Louis-Dreyfus (Selina Meyer – Veep)
Legjobb férfi főszereplő: Jim Parsons (Sheldon Cooper – The Big Bang Theory)
Legjobb női mellékszereplő: Merritt Wever (Zoey Barkow – Nurse Jackie)
Legjobb férfi mellékszereplő: Tony Hale (Gary Walsh – Veep)
Legjobb író: Tina Fey & Tracey Wigfield (30 Rock 7×13)
Legjobb rendező: Gail Mancuso (Modern Family 4×07)

Dráma:

Legjobb dráma: Breaking Bad
Legjobb női főszereplő: Claire Danes (Carrie Mathison – Homeland)
Legjobb férfi főszereplő: Jeff Daniels (Will McAvoy – The Newsroom)
Legjobb női mellékszereplő: Anna Gunn (Skyler White – Breaking Bad)
Legjobb férfi mellékszereplő: Bobby Cannavale (Gyp Rosetti – Boardwalk Empire)
Legjobb író: Henry Bromell (Homeland 2×05)
Legjobb rendező: David Fincher (House of Cards 1×01)

Reality:

Legjobb verseny reality: The Voice

Variety:

Legjobb variety: The Colbert Report

Tévéfilm/minisorozat:

Legjobb tévéfilm/minisorozat: Behind The Candelabra
Legjobb női főszereplő: Laura Linney (Cathy Jamison – The Big C)
Legjobb férfi főszereplő: Michael Douglas (Liberace – Behind The Candelabra)
Legjobb női mellékszereplő: Ellen Burstyn (Margaret Barrish Worthington – Political Animals)
Legjobb férfi mellékszereplő: James Cromwell (Dr. Arthur Arden – American Horror Story: Asylum)
Legjobb író:Abi Morgan (The Hour)
Legjobb rendező: Steven Soderbergh (Behind the Candalabra)

Kommentáld!

Emlékeztető: Emmy 2013

 
Beküldte: tess 2013 September 22, 19:00-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

65. alkalommal este (pontosabban hajnalban) ismét kiosztják a tv-s Oscart, vagyis az Emmy-díjakat. Hivatalosan ugye az esemény után kezdődne a 2013/14-es szezon, de hálistennek ez már a kutyát nem érdekli. Részünkről Kanyecc vállalkozott a live blogra szokás szerint, amiért méteres pacsi jár neki, ha megint bevállalja. A jelöltek listáját itt tessék keresni, míg a tippeldével foglalkozó podcast adásunkat itt. Addig is irány pihenni vagy lehet szemezgetni az érdekességek közt, illetve csekkolni a már kiosztott kreatív kategóriák győzteseit, elvégre szép hosszú lesz a mai éjszaka is! Stream dologban remélhetőleg Fercsa majd segít a fanatikusoknak, de a szerencsésebbek az HBO-nak hála figyelemmel kísérhetik az eseményt, ami véleményem szerint még mindig a tv kritikusok puccparádéjának számít, amiben régóta nem a szakma akarata, hanem sokkal inkább a rutiné érvényesül.

Kommentáld!

Kiosztották a 2013-as kreatív Emmy-díjak

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 16, 22:26-kor a(z) díjátadók témába.

Ez arra ad következtetni, hogy vasárnap álmatlan éjszaka elé nézünk, ugyanis a Primetime Emmy Awards elismeréseit, azaz a főműsoridő díjakat szeptember 22-én fogják kiosztani. Az HBO ismételten közvetíteni fogja az event-et, ahogy mi is, ha kapunk linkek hozzá, viszont a részletekről később számolnánk be, majd amikor aktuális lesz.

Haladjunk inkább a főtéma felé, a kreatív díjak irányába. Tudjátok, ide soroljuk azokat a kategóriákat, amik lerövidítik a főfelhajtást. Számtalan olyan sorozat kaphat ezekben esélyt, amelyeknek amúgy nem lenne a nagyok között. Ugyan ki gondolná, hogy a Revolution bármi ellen labdába rúghat, de a 30 Rock is szép számmal bukta az előző években az Emmy-díjait, hiába a sok jelölés. Célkereszt alatt tehát azok a szakszervezeti részlegek, amiket az év elején díjaznak házon belül, azaz a fodrászok, a sminkesek, a kosztümösök, a látványtervezők, a hangmérnökök és még sorolhatnám – de minek, hisz ott vannak a tovább mögött.

Mielőtt viszont odakattintanánk ki kell emelnem az egyik kategóriát, a legjobb jelmeztervezőnek járót, amit a Borgias vihetett haza. A hír önmagában semmitmondó lehet, viszont van magyar vonatkozása, ugyanis Uliva Pizzetti és Gabriella Pascucci munkáját Homonnay Gábor is segítette, ahol kiemelt szerepkört kapott. Gratulálunk ez úton neki!

Nem mehetünk el az újonc csatornák mellett se. Ott a Netflix, ami igaz nem csatorna, de újoncként vágott bele a tévézés történelmének megváltoztatásába. Egyből be is zsebelt 2 kreatív díjat a House of Cards-szal. Ott a Sundance Channel is, ami a Top of the Lake-kel kiemelkedett az operatőrök körében. Ne feledkezzünk el a Da Vince’s Demons-ról se, ami bezsebelt minden díjat, ami a főcímekhez kapcsolódik. Jah, és ott van nekünk a trónfosztott kaszkadőr részleg is, ahol a Southland-et a Revolution váltotta.

A kategóriák és győztesei a tovább mögött – minden Emmy-hez kapcsolódó cikkünket pedig ide kattintva érhetitek el.

Tovább…

Kommentáld!

Podcast #7 – Emmy jelölés és tippelde

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 22, 20:33-kor a(z) Podcast témába.

Előzményként podcastjaink: 0123456. adás. Alma pártiak fel tudnak iratkozni a hivatalos alma-channelünkre is.

A 7. adás némileg rendhagyóra sikerült. A legutóbbi adás még májusban volt, a születésnapunkkor. Azóta a főiskoláslét befejezése miatt elmaradtunk ezzel-azzal, de legfőképp a podcast készítéssel. Az Emmy szerencsére összehozott minket. Történt egy-két olyan dolog ott, ami mellett szó nélkül nem igazán lehetett elmenni. Valljuk be, egyes kategóriák nevetséges nevezőkkel rendelkeznek, mint pl.: a legjobb komédiák sorában ott a The Big Bang Theory, ami úgy se fog 2013-ban se díjat hazavinni, ettől függetlenül behúzhatják a reklámba az „Emmy-jelölést kapott” szócskát.

Menetrend az alábbi lesz:

– Beszélünk a főbb kategóriák jelöltjeiről…
– majd folytatjuk a színész/színésznőkre vonatkozókkal…
– végezetül pár érdekességgel lezárjuk.

És tippeldét is kaptok. Lehet egyetérteni, vagy éppen cáfolni, ennek végeredményét külön posztban fogjuk leírni, hogy majd amikor ősszel visszanézzük, akkor lássuk, ki lesz a nagy Emmy-jós a blogon! …de azért a főbb kategóriák tippjei:

LEGJOBB DRÁMA: Homeland (kanyecc), House of Cards (FERCSA, tess)
LEGJOBB KOMÉDIA: Girls (tess), Modern Family (kanyecc, FERCSA)
LEGJOBB TÉVÉFILM/MINISOROZAT: Behind the Candelabra (tess, kanyecc, FERCSA)
LEGJOBB VERSENY-REALITY: The Amazing Race (FERCSA, kanyecc), The Voice (tess)
LEGJOBB REALITY: MythBusters (FERCSA), Undercover Boss (tess, kanyecc)
LEGJOBB VARIETY: The Colbert Report (tess), Jimmy Kimmel Live (FERCSA), Saturday Night Live (tess)
LEGJOBB ANIMÁCIÓ: Bob’s Burgers (tess), Kung Fu Panda: Legends Of Awesomeness: Enter The Dragon (kanyecc), The Simpsons (FERCSA).

Podcast #7 – Emmy jelölés

Kommentáld!

Emmy-érdekességek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 19, 20:45-kor a(z) díjátadók,Hírek témába.

  • (Előre bocsátanám, hogy az Emmy, az Emmy-jelölés, a jelölés és szinonimái sokszor elő fognak fordulni. Ezért bocsánat, de lehetetlen máshogy leírni.)
  • Mennyire erős idényen vagyunk túl? Had hangsúlyozzam ki. A Netflix, egy online téka 14 jelölésével újoncként robbant be az Emmy-díjátadók történelmébe. Ott a Sundance Channel, ami tavaly 0 jelölést szerzett, míg idén 10-et. Megérdemelten tenném hozzá.
  • Az HBO ismételten a legtöbb jelölést szerezte be. Tavaly 81-ből 23db-ot tudott magáénak a végelszámolásban. Idén 108db-bal indult neki. Tippemre hasonló eredménnyel fogja zárni az évet.
  • A legtöbb Emmy jelölést a Saturday Night Live gyűjtötte all-time-ban, ugyanis 171-gyel vezet. 2. helyen az ER áll 124-gyel, míg a dobogó alsó fokán a Cheers 117-tel.
  • All-time felállásban a legtöbb Emmy-díjat a Frasier nyerte, ami egy évadra orientálva vonatkozva, tehát nincs a többi szériájba beleszámítva.
  • A legjobb minisorozat a 2008-ban futott John Adams volt, ami 13db Emmy-díjat zsebelt be.
  • A legjobb tévéfilm az 1976-os Eleanor & Franklin, ami 11 győzelmet tudott magáénak. Az egészben a pláne, hogy meg se igazán közelítik ezt a számot.
  • Hiába az HBO a rekordot tartó manapság a legtöbb Emmy-díj jelölést begyűjtött kategóriában, még sem ő vezeti a legtöbbet megkaparintott listát, hanem a CBS. Még 1974-ben 44db-ot nyert, amivel ha nem is toronymagasan, de vezet.
  • Ha nyár, akkor darálás! De mit nézzetek? Segítünk. A The West Wing 2000-ben az első évadjával 9db Emmy-díjat nyert. Ezzel vezeti a tabellát. Kell ennél több?
  • Ha dráma kategória, akkor mi a befutó? Nos, 4-4-4-4db Emmy-díjat nyert a legjobb dráma szekcióban: a Mad Men, a The West Wing, az L.A. Law és a Hill Street Blues. Ez a lista akár még változhat is, ha idén sikerül megnyernie a Mad Men-nek.
  • Ha komédia? Nos, a 30 Rock 2009-ben 22 jelölést gyűjtött be, se ezáltal uralja a műfajt ilyen téren. Idén 13-mal fut neki.
  • A legtöbb Emmy-jelölést gyűjtött a Game of Thrones dráma kategóriában. Szám szerint 16db-ot. A trónt nem ő uralja, hanem a NYPD Blue, ami 27-tel toronymagasan vezet. Ezt az eredményét 1994-ben hozta össze. Azóta semmi.
  • Reality körében 2013-ban a Dancing with the Stars gyűjtötte be a legtöbb jelölést 9db-ot. Nem sokkal maradt el a csúcstól, amit számszerűleg 10db. Ezt holtversenyben 2009-ben sikerült hoznia, illetve két évvel később az American Idol-na.
  • Szintén egy hajszállal maradt le a rekordról a Saturday Night Live a variety műfajban. Idén 15 jelölést gyűjtött be, 2011-ben 16-ot, amivel uralja a trónt.
  • A minisorozatokra visszakanyarodva, a legtöbb jelölést a Roots című 1977-es mini szedte össze, szám szerint 37 db-ot. Viszonyítási alapként jegyezném meg, hogy most az American Horror Story – ami 2013-ban a csúcstartó – 17-et.
  • Számos újonc Emmy-jelölést begyűjtött színész/színésznő van 2013-ban is. A listán: Morena Baccarin (Homeland), Linda Cardellini (Mad Men), Anna Chlumsky (Veep), Emilia Clarke (Game Of Thrones), Jeff Daniels (The Newsroom), Adam Driver (Girls), Vera Farmiga (Bates Motel), Rupert Friend (Homeland), Tony Hale (Veep), Harry Hamlin (Mad Men), Peter Mullan (Top Of The Lake), Zachary Quinto (American Horror Story: Asylum), Kerry Washington (Scandal), Robin Wright (House Of Cards),és Charlotte Rampling (Restless) is helyet kap.
  • Fura, magam se tudom hogyan, de a The Neighbors összehozott 1db Emmy-jelölést.
  • A The Office tavaly nullázott az Emmy-jelölést gyűjtésben, és így díjat se vihetett haza, azonban most 3-mal indul neki. Sok sikert neki.
  • A 30 Rock-nak zsinórban ez a 3. éve, amikor 13 jelöléssel vág neki. Sőt fokozom a tényeket, az előző 3 esztendőben (2010 – 15 jelölés, 2011 – 13 jelölés, 2012 – 13 jelölés) 0 díjat tudhatott magának. Nem túl jó mérce.
  • Az It’s Always Sunnyi n Philadelphia lehetne a másik véglet, ugyanis a 2006-ban startolt FX-s sorozat 2013-ig várt, hogy legyen neki egyetlenegy Enny-jelölése. Hasonló cipőben a Workaholics, ami igaz 2011-ben startolt, de csak most ugorhat be a ringbe.
  • A The CW végre valahára összehozott egy Emmy-jelölést. Nem a The Vampire Diaries-szel, nem is a Supernatural-lal, hanem a Nikita-val. Hoppá.
  • A Game of Thrones 2011-ben 2 Emmy díjat szerzett 13 jelölésből, 2012-ben 6-ot 11 jelölésből, míg 2013-ban 16 jelölésből x-et.
  • A 2013-as mezőny meglepetése a House of Cards, ugyanis a Netflix-nek 9 jelölést szerzett. Csak feljebb kellett volna tenni azt a licit lépcsőt a konkurens csatornáknak. Szintén Netflix sorozat a Hemlock Grove, ami 2db-bal járul hozza a téka Emmy-jelölt számához.
  • Az NCIS legutóbb 2008-ban, azelőtt pedig 2005-ben szerzett 1-1 Emmy-jelölést. Mindkét esetben hoppon maradt. Vajon 2013-ban már hazaviszi a megszerzett egykéjét?
  • Felfigyeltek a Scandal-re, ugyanis 2 jelölést szedett össze a 2. évadjával.
  • A Southland 2011-ben és 2012-ben is jelölte magát a legjobb kaszkadőr kategóriában. Mindkétszer elvitte haza a díjat. 2013-ban is ott a listán, vajon a sorozat megmarad?
  • A History Channel örülhet, hiszen 3 jelöléssel a Vikings játszva könnyedséggel legyűrte az AMC-s The Walking Dead-et, ami most csak 1db-ot hozott össze. (Előző évadjaival a 3/1-es jelölt/nyert rátát mindig hozta.)
  • A Blue Bloods összehozta élete első Emmy-jelölését 2013-ban.
  • Csak jól sikerült az Arrested Development visszatérése. 2007 és 2012 között szünet volt, előtte 2006-ben 4 jelölést gyűjtött be, amiből végül nem lett díj. Most 3-mal vág neki.

Kommentáld!

Emmy 2013 – Összesítés a jelöltekről

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 18, 22:19-kor a(z) díjátadók témába.

Június közepén hirdették ki a napközben futó produkciókhoz kapcsolódó Daytime Emmy-nek a győztes listáját, míg (ma) délután a főbb kategóriák és a kreatív Emmy jelöltek listáját. Lehet min csámcsogni, hiszen történet szép számmal meglepetések pozitív és negatív vonalban egyaránt. A díjátadó olyan, mint a filmes szakmánál az Oscar: rangos, elismert, fényűző. Ha valaki befut, akkor egyből mehet a neve a reklámokban, mint pl.: „A Breaking Bad készítőjének új sorozata”, mire alapesetben egy átlag – magyar – tévénéző lehet fel se kapja a fejét, de azért mégis sokat nyom a latba egy Emmy-győzelem.

Idén ismételten az American Horror Story gyűjtötte be a legtöbb jelölést, eggyel többet, mint tavaly; míg a Mad Men most lecsúszott – elég jelentősen, hogy finoman fejezzem ki magam. Bár ez csak egy dolog, az pedig egy másik, hogy ebből mennyit tud majd megnyerni magának. Ha a tavalyi 16-ot vesszük alapul, melyből csak 2-t sikerült magáénak tudni, akkor elég nagy bukta volt. Nézzük az összesített felsorolást:

Jelölési index:
17 jelölés – American Horror Story: Asylum
16 jelölés – Game Of Thrones
15 jelölés – Behind The Candelabra, Saturday Night Live
13 jelölés – Breaking Bad, 30 Rock
12 jelölés – Downton Abbey, Mad Men, Modern Family
11 jelölés – Homeland, Phil Spector
10 jelölés – Boardwalk Empire

Érdekesség a csatornák felállása is. Az országosok közül a CW idén egy jelölést összehozott a Nikita-val. Fura, hogy ott van nekik a The Vampire Diaries, a Supernatural vagy más egyéb, viszont mégis egy pénteki sorozatuk kap díjra jelölést. Ne feledkezzünk el a Sundance Channel-ről se, ami 10 jelölésével újonc; de a Netflix is az, hiszen 14 jelölésével eléggé kitűnik a sorból. Tavaly 81-et gyűjtött be az HBO, most 108-at. Akkor 23-at sikerült megnyerniük, most tippemre hasonló szám lesz a befutó. Az se jó, ha sok a jelölés, az se ha kevés? Passz!

Országos tévék összesítése:
CBS – 53 jelölés (tavalyi: 60 jelölés, 16 nyertes)
NBC – 53 jelölés (tavalyi: 51 jelölés, 5 nyertes)
ABC – 45 jelölés (tavalyi: 48 jelölés, 9 nyertes)
PBS
– 25 jelölés (tavalyi: 58 jelölés, 12 nyertes)
FOX – 19 jelölés (tavalyi: 26 jelölés, 2 nyertes)
The CW – 1 jelölés (tavaly: 0 jelölés, 0 nyertes)

Kábeles tévék összesítése:
HBO – 108 jelölés (tavaly: 81 jelölés, 23 nyertes)
Showtime – 31 jelölés Showtime – 22 jelölés, 6 nyertes)
AMC – 26 jelölés (tavaly: 34 jelölés, 2 nyertes)
FX Networks – 26 jelölés (tavaly: 26 jelölés, 5 nyertes)
Comedy Central – 16 jelölés (tavaly: 11 jelölés, 3 nyertes)
Lifetime – 12 jelölés (tavaly: 5 jelölés, 0 nyertes)
Sundance Channel – 10 jelölés (tavaly: 0 jelölés, 0 nyertes)
History – 10 jelölés (tavaly: 17 jelölés, 5 nyertes)

A tovább mögött folytatódik a számmisztika. Eléggé hosszasan át lehet csámcsogni vacsora mellett, főleg, mert különböző szűrések formájában lehet megtekinteni.

Tovább…

Kommentáld!

Emmy 2013 – Egyéb kategóriák jelöltjei

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 18, 19:35-kor a(z) díjátadók témába.

A főbb kategóriák mellett volt más bejelentést is, csak velük nem foglalkoznak ennyire részletesen. Az egyéb kategóriák között tartható számon: a sminkes, az operatőri, a rendezői, az írói és más egyéb részleg, amik szintén hozzásegítenek egy sorozatnak a sikeréhez. Róluk se feledkezzünk el, hiszen egyes jelöltek csak ezekben a kategóriákban tudnak győzni. (Értsd: a rangosabbaknál nincs esélyük, némelyik pont ezért se került be a listájukba.) A folytatásban végig venném azokat, amikről még nem esett szó.

Had emeljem ki két részleget. Az egyik a legjobb főcímért futó, ahol az American Horror Story: Asylum, a Da Vinci’s Demons, az Elementary, a Hello4: Forward Unto Dawn, a The Newsroom és a Vikings kap helyet. A másik szintén hozzákapcsolódik, annyi különbséggel, hogy a zenére orientálódik, ami éppen alatta megy. A jelöltek sorában: a The Americans, a Copper, a Hemlock Grove és a House of Cards – valamint az Elementary és a Da Vinci’s Demons.

A jelöltek listája hosszú, vigyázzatok be ne fagyjon a böngészőtök. Klikk a tovább mögé!

Tovább…

1 Hozzászólás

Emmy 2013 – Főbb kategóriák jelöltjei

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 18, 17:51-kor a(z) díjátadók témába.

Helyi idő szerint 14:45 felé megtörtént az idei Emmy-díjátadó jelöltjeinek a kihirdetése. Valaki nézte az élőközvetítést? – Csak azért kérdem, mert a 6. évünkre sikerült beneveznem rá, és nagyobb felhajtásra számítottam. Neil Patrick Harris és Aaron Paul olvasta fel a különböző főbb kategóriák jelöltjeit, előbbi csak beugrott Kata Mara helyett, aki nem ért oda a kihirdetés idejére. Lényeg, a lényeg, aki meg szeretné tekinteni a 7 perces eventet, annak itt egy link.

2012-höz hasonlóan 2013-ban is az American Horror Story gyűjtötte be a legtöbb jelölést, szám szerint 17-et, amit a Game of Thrones követetett 16-tal, majd 15-tel a Behind the Candelabra és a Saturday Night Live.

Ki kell emelnem az újoncok közül a House of Cards-ot, ami még csak nem is tévében, hanem egy stream oldalon fut, a Netflix-en. 9 jelölést gyűjtött be, s ezáltal felhívta a világ figyelmét magára. Szép teljesítmény. A másik érdekesség, hogy a Game of Thrones és az AHS összesen 33-at tudhat magáénak, viszont tippemre a felét se tudják majd hozni. Attól, hogy valaki/valami jelölést kap, még nem azt jelenti, hogy meg is tudja nyerni a kategóriáját. Minden esetre drukkolok nekik. Talán a Trónok harcának jobban, ha már ennyire húzza az ág is, ilyen értelemben.

A főbb kategóriák jelöltjei a tovább mögött, hamarosan érkezik egy külön cikk az egyéb kategóriákról, mert olyanok is vannak.

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats